1959. februárjában egy kilenc tapasztalt orosz túrázóból álló csoport tragikus halált halt egy sífutó expedíció során az Urál-hegység északi részén. A Gyatlov-rejtély, amely az expedíció vezetőjéről, Igor Gyatlovról kapta a nevét, sokáig elbizonytalanította a nyomozókat a túrázók halálának rejtélyes körülményei miatt. Nemrégiben Johan Gaume és Alexander Puzrin tudósok egy lavina-hipotézist javasoltak a tragédia magyarázatára.
A túrázók, akik mindannyian az Uráli Politechnikai Intézet hallgatói voltak, az Ural-hegység északi részén akartak átkelni. Az expedíció tragikus fordulatot vett, amikor 1959. február 1-jén éjszaka a csoport kivágta magát a sátrából, és a vadonba menekült. Ezt követően a hóban szétszóródva, különböző állapotokban találták meg élettelen testeiket. Némelyikükön bizarr sérüléseket is találtak. A sátorból való hirtelen és megmagyarázhatatlan menekülésük oka, valamint a sérülések jellege évtizedek óta fejtörést okoz a nyomozóknak.
2021-ben Johan Gaume és Alexander Puzrin egy érdekes hipotézist javasolt a Gyatlov-rejtély magyarázatára. Megállapításaik szerint a túrázók a kedvezőtlen időjárási körülmények és a rossz látási viszonyok miatt letértek a tervezett útvonalról, és úgy döntöttek, hogy a Kholat Syakhl keleti lejtőjén vernek tábort.
A kutatók azzal érveltek, hogy a katabatikus szél, amely levegőt szállított lefelé a lejtőn, hozzájárult a hó felhalmozódásához a sátor felett, ami végül egy lavinát eredményezett. Gaume és Puzrin felvetette, hogy a lavina csak órákkal a tábor verés után indult el. Azt állították, hogy a túrázók kezdeti hóból kivájt táborhelye váltotta ki a lavinát, és a katabatikus szél lehetővé tette a lavina kialakulásához szükséges feltételeket.
A rejtély mögött álló lavina
A lavina-hipotézis ellenére a szkeptikusok aggályokat fogalmaztak meg a lejtő meredeksége és a tipikus lavinaveszélyes körülmények, például a szél és a hótakaró hiánya miatt. A média figyelme, különösen Oroszországban, alternatív elméleteket és összeesküvés-elméleteket táplált. Gaume és Puzrin elismerte a szkepticizmust, és úgy döntöttek, hogy további vizsgálatokat végeznek, hogy eloszlassák ezeket az aggályokat.
A Gyatlov-hágóra irányuló későbbi expedíciók során, beleértve a drónos felméréseket és a terepmunkát, Gaume és Puzrin további adatokat gyűjtöttek hipotézisük alátámasztására. Megmérték a lejtőszöget, rekonstruálták a topográfiát, és azonosították a korábbi lavinák lehetséges jeleit. A legújabb eredmények megerősítették a lavina lehetőségét — írja az Ars Technica. A lavinák nyomai mindössze pár óráig voltak láthatók, így nem csoda, hogy a mentőcsapatok három héttel később nem láthatták a nyomokat.
A holttestek
Amikor a holttestekre rátaláltak, a mentők az első két holttestet egy nagy szibériai fenyőfa alatt találták meg. A férfiak cipő nélkül, alsónadrágban voltak egy kis tűz maradványai mellett. További három holttestet találtak a fenyőfa és a táborhely között, olyan pózban, ami arra utal, hogy megpróbáltak visszajutni a sátorba. A mentőknek teljes két hónapra volt szükségük ahhoz, hogy megtalálják a csapat utolsó négy tagját, mivel a holttesteket 13 lábnyi hó alá temették egy erdőben lévő szakadékban.
A négy ember feje és arca is jelentős lágyrészsérüléseket szenvedett. Az egyik testen a szemgolyó, a másiknak hiányzott a szemöldöke, a harmadik testéből pedig a nyelv, a szemek, az ajkak egy része és némi arcszövet. Ezeket a borzalmas sérüléseket a halál után szenvedték el. Valamennyi áldozat hat-nyolc órával az utolsó étkezés után halt meg.
A helyszínről előkerült filmfelvételek között szerepel a Gyatlov csapata által készített utolsó felvétel: a csapat tagjai a hólejtőt vágják, hogy felállítsák a sátrukat. Egyes elméletek között szerepelt, hogy a csoport infravörös hangok hatására pánikba esett. Szóba kerültek titkos ballisztikus rakéta- vagy nukleáris fegyvertesztek. Egyik elmélet sem bizonyult különösen kielégítőnek, és az eredeti vizsgálat csupán arra a következtetésre jutott, hogy a túrázók halálát “valamilyen természeti erő” okozta.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
