Egy kutatócsoport azt állítja, megtalálták Amelia Earhart eltűnt repülőgépét
A dél-karolinai székhelyű Deep Sea Vision óceánkutató vállalat azt állítja, hogy megtalálta Amelia Earhart, az amerikai repülés úttörőjének repülőgépét, aki 1937-ben tűnt el, miközben megpróbálta az első női pilótaként megkerülni a Földet.
Ha a felfedezés beigazolódik, az a repülés egyik legnagyobb rejtélyének hatalmas fejleménye lehet
A Deep Sea Vision azt állítja, hogy egy csúcstechnológiás radarral felszerelt víz alatti drón és egy 16 fős személyzet segítségével egy olyan tárgyra bukkantak, amely nagyon hasonlít Earhart Lockheed Electra repülőgépére. A tárgy ráadásul nagyjából 4.8 kilométer mélyen és 160 kilométerre a Howland-szigetektől, ahol állítólag leszállt volna, hogy tankoljon.
Mindezek együttesen nehezen tudnának meggyőzni arról, hogy ez nem egy repülőgép és nem Amelia gépe
– mondta az NPR-nek Tony Romeo, a Deep Sea Vision alapítója. A radarkép a Futurism oldalán tekinthető meg.
A kanadai születésű Earhart volt az első női pilóta, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt számos más repülési rekord mellett. Az 1937-es útja során azonban ő és navigátora, Fred Noonan rejtélyes módon minden nyom nélkül eltűntek, miközben a Csendes-óceán közepe felett repültek.
Sem a holttestüket, sem a repülőgépüket nem találták meg soha, annak ellenére, hogy az évtizedek során több próbát is tettek. Eltűnése rengeteg összeesküvés-elméletet váltott ki, amelyek skálája a megvalósíthatótól egészen a hajmeresztőig terjed.
A Wall Street Journalnak adott interjújában Romeo úgy hasonlította az esetet, mintha
Taylor Swift minden jel nélkül csak úgy eltűnne.
De vajon a Deep Sea Vision valóban megtalálta a gépüket? Valóban Earharté volt? A Smithsonian Institution’s National Air and Space Museum kurátora, Dorothy Cochrane a WSJ-nek elmondta, hogy a helyszín valóban stimmelhet.
A szakértők egyetértenek abban, hogy lehetetlen biztosat mondani, amíg nem látjuk első kézből. Az állítólagos roncs helyét tekintve azonban ez valószínűleg nem lesz könnyű feladat.
De Romeo nem ijedt meg a kilátásoktól, sőt, izgatottabb, mint valaha.
“Talán ez a legizgalmasabb dolog, amit valaha életemben csináltam. Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki kincsvadászatra indul.”
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett