Csak a külcsíny volt a fontos? Ezek a hölgyek használhattak a világon elsőként rúzst
Már a régmúlt idők hölgyeinek sem volt mindegy megjelenésük! Ugyanis régészek egy kis kloritfiolára találtak, melyben úgy vélik, ősrégi kozmetikum rejlik. A sötétpiros színű készítményt Iránban fedezték fel az ásatások során, és minden jel arra mutat, e nemzet hölgyei kenhettek a világon elsőként rúzst ajkaikra.
A kezdetleges kozmetikum a bronzkorból származik, mely azt jelenti, valamikor Kr. e. 2000 és 1600 között használhatták – írja az Arkeonews.
Bronzkori szépségipar
A csőalakú, faragott tartóra egy temetőben bukkantak rá. Az ősi sírok 2001-ben kerültek a régészek figyelmének központjába, amikor is a területet elöntötte egy közeli folyó áradása. Ám nem profitálhattak sokat felszínre bukkanásából, ugyanis a helyiek villámgyorsan elözönlötték a temetőt, hogy kifosszák azt és lecsapjanak az értékes vagy csak annak vélt tárgyakra. Később a hatóságok néhány relikviát sikeresen elkoboztak és a helyi múzeumnak adományoztak.
Az üveg karcsú, korabeli rúzsokra emlékeztető formája azt sugallja, úgy tervezték, hogy egy kézben lehessen tartani. Ez azért volt praktikus, mert így a bronzkori nők másik kezükben réz- vagy bronztükröt tarthattak, hogy megfelelően elvégezhessék szépségrituáljukat.
A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány szerint a vöröses anyag ásványi összetevői között van hematit, amelyet manganit és braunit sötétített, valamint galéna és szögletit is. Ezek növényi viaszokkal és más szerves összetevőkkel történő kombinációja a modernkori rúzsokhoz igencsak hasonlító sminkterméket eredményezett. Kétség sem fér hozzá, az ősi iráni sminktechnikák rendkívül kifinomultak lehettek.
Hódító nők
Az i.e második évezred elejére datált felfedezés érdekes betekintést nyújt Marḫaši ókori civilizációjába is, melyet Mezopotámia ékírásos szövegei említenek.
A Jiroft civilizáció völgye, mely Marḫaši területén volt megtalálható, rendkívül gazdag volt különböző kövekben. Ez pedig lehetőséget nyújtott számukra, hogy megalkossák a kor legmodernebb sminktermékét is.
„Ismertünk már a 5000-4000 évvel ezelőtti nők néhány sminktermékét, mint például a korabeli szemceruzákat és a szemhéjfestékeket, de a rúzst ezidáig nem” – mondta Massimo Vidale, a tanulmány egyik szerzője, a Padovai Egyetem régészprofesszora.
A felfedezés újabb ékes példája az ókori iráni „szépségipar” hagyományának, melyről több forrás is említést tesz. Alapozók és szemhéjfestékek készítéséhez világos színű vegyületeket használtak, míg szemhéjtus gyanánt szenes anyagokat. A sminktechnikák fejlettsége, kifinomultsága azt tükrözi, a Jirof civilizáció erős esztétikai normákkal, szépségideállal kapcsolatos társadalmi elvárásokkal operált.
Dr. Nasir Eskandari, a Teheráni Egyetem professzora úgy véli, a lelet alapján az irániak lehettek azok, akik a világon elsőként alkottak rúzst.
Ez is érdekelheti:
Videó: Irán utcáin égetik hidzsábjaikat a tüntető nők
Furcsa kapcsolatot fedeztek fel a fizikai vonzerő és az immunrendszer között
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ukrajna 2025 első felében Franciaországtól is kap vadászgépeket
Feltörtek egy 2 milliárd éves kőzetet, és életet találtak benne
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt