A Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet régészei emberáldozat maradványait fedeztek fel a mexikói Pozo de Ibarra városában.
A Heritage Daily összefoglalója szerint a felfedezés egy szennyvízhálózat építése során történt. A sírban egy személy maradványait fedezték fel, csakhogy nem csak az ő csontjai feküdtek ott.
Több embertől származnak a megtalált csontok
Számtalan egyéb csontot találtak a sírhelyen, melyek között nem volt anatómiai kapcsolat. Tehát nem egész embereket temettek, hanem különálló testrészeket és más maradványokat. A lelőhely számos combcsontot, sípcsontot és singcsontot tartalmaz. Emellett koponyákat is, amelyet esztétikai céllal elrendeztek, szándékosan egymásra helyezték őket.
Legalább hét teljes koponyát jegyeztek fel, amelyek különböző korú férfiakhoz tartoznak. A koponyák némelyike koponyamodifikációra utal, ami a mezoamerikai kultúrák kulturális gyakorlata volt. A koponya alakját esztétikai céllal megváltoztatták. Ez a szokás emellett valószínűleg a társadalmi megkülönböztetés egyik formáját is jelentette.
A kor kulturális rítusa lehetett az emberáldozat bemutatása temetkezésnél
Az ásatási csapat egyik tagja a HeritageDaily-nek kifejtette, hogy a csontmaradványok antropológiai vizsgálata arra utal, hogy a lelőhely egy összetett temetkezési rendszer része. Ezt bizonyítja, hogy a csontok már csontvázasak voltak, és egyszerre lerakták őket.
„Az elrendezésnek ez a módja arra utal, hogy a térségben a spanyolok előtti időkben a halálhoz kapcsolódó sajátos szertartási gyakorlatok léteztek. A felfedezés valószínűleg az amapai kulturális fázishoz (Kr. u. 500-800/850) köthető, mivel ebből az időszakból származó kerámiaedények és antropomorf figurák is előkerültek” – közölte az INAH.
A kutatók szerint a lelőhelyet úgy lehet értelmezni, hogy egy temetkezési rítusról van szó, amelyben ugyanazon család férfi rokonai vesznek részt. Őket egy település alapításának megünneplésére áldozták fel.
Az őskortól a kora újkorig megjelenik az emberáldozat
Az emberáldozatok előfordulása általában az emberi vérnek mint szent életerőnek a felismerésével hozható összefüggésbe. Egyes kultúrákban azonban a gyilkosság vértelen formáit is alkalmazták, mint például a fojtogatást és a vízbefojtást. Az ember megölése vagy az ember helyett egy állat feláldozása gyakran része volt az istennel való kommunikációra tett kísérletnek. Ha sikerrel jártak, részt vehettek az isteni életben. Az emberi életet, mint a legértékesebb áldozati anyagot, szintén felajánlották a vezeklésre tett kísérlet során.
Emberek feláldozását egy istennek csak néhány kultúrában tudták jól megalapozni. A mai Mexikó területén elterjedt a hit, hogy a Napnak emberi táplálékra van szüksége. Ez vezetett ahhoz, hogy az aztékok és a nahua kalendáriumi kukoricaszertartás keretében évente több ezer áldozatot mutattak be. Az inkák a nagyszabású áldozatokat az uralkodó trónra lépésének alkalmára korlátozták.
Úgy tűnik, hogy az asszír és kánaáni vallásokban, valamint különböző időszakokban az izraelitáknál is előfordult a gyermekek elégetése. Az afrikai asantéknál az új jamszgyümölcs-ünnep alkalmával első gyümölcsként feláldozott áldozatok általában bűnözők voltak, bár rabszolgákat is megöltek.
Érdemes elolvasni:
- „Míg a halál el nem választ”: miért temetkeztek őseink állataikkal együtt?
- Hiába mondott le Tisza Kálmán, tizenhárom évig miniszterelnök maradt
Forrás: