Hiába mondott le Tisza Kálmán, tizenhárom évig miniszterelnök maradt

Arthur Ferraris - A történelmi tarokkparti c. festménye

Tisza Kálmán a magyar történelem második leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Bár az utókor számára úgy tűnhet, hogy egy ilyen hosszú periódus vargabetűk és megrázkódtatások nélkül zajlott le, valójában ez nem történt így. Eleinte a kormányzása korántsem számított annyira szilárdnak, mint később, amikor a “mameluknak” nevezett képviselői mindent megszavaztak. Sőt, az is előfordult, hogy lemondott a miniszterelnökségről, amit az uralkodó el is fogadott.

Tisza Kálmán, akiből miniszterelnök lett

Tisza Kálmán maga is részt vett a szabadságharcban, egészen pontosan a Batthyány-kormánynak dolgozott segédfogalmazóként. A szabadságharc leverése után külföldi emigrációban töltött másfél évet. Zajosan kikelt a bécsi udvarnak a Magyarország autonómiáját veszélyeztető törekvései ellen, a neki felkínált főispáni tisztséget visszautasította.

1861-ben a megalakuló országgyűlésben a Teleki László által vezetett Határozati Párthoz tartozott, majd annak öngyilkossága után a párt vezetőjévé is vált. Ellenezte a kiegyezést, az ún. Balközép vezére lett, 1868-ban pedig kiadta a bihari pontokat, amelyek lényegében perszonáluniót jelentett volna. A kiegyezést nyélbe ütő Deák-párt válsága azonban arra indította Tisza Kálmánt, hogy változtasson a politikáján, így a Deák Párt és a Balközép fúziójából megalakult a Szabadelvű Párt.

Tisza Kálmán 1870-ben, negyvenévesen (Wikipédia)

1875-ben a Szabadelvű Párt megnyerte a választásokat, a lehetséges 414 mandátumból 333-at megnyertek. Először Wenckheim Béla alakíthatott kormányt, amelyben Tisza Kálmán a belügyminiszteri tárcát vitte. Wenckheim Béla azonban néhány hónap után lemondott, megnyitva ezzel az utat a párt vezetője előtt. A miniszterelnök lemondása a magyar kormányzattörténetben különösre sikerült: Tisza Kálmán megalakuló kormánya ugyanazokból a miniszterekből állt, mint a távozó Wenckheimé, csak éppen ő lett a kormányfő.

Lemondástól lemondásig

Az új kormánynak a személyi változatlanságok ellenére sem volt könnyű dolga. Át kellett vinnie a közigazgatási reformot (kialakítva a vármegyék beosztását a számtalan, különböző jogállású területből), ráadásul rendbe kellett tennie az ország gazdaságát. A költségvetési megszorításokat még Tisza Kálmán egykori szövetségese, Ghyczy Kálmán kezdte el, a Szabadelvű Párt győzelme részben ennek bírálatára épített, hogy aztán a következő pénzügyminiszter, Széll Kálmán adócsökkentésekkel pörgesse fel a gazdaságot.

Széll Kálmán (Wikipédia)

A kiegyezés gazdasági vonalának fenntartása azonban fordulópontjához érkezett. A gazdasági kiegyezést ugyanis tízévente kellett újratárgyalni, a tárgyalások már 1876 januárjában megkezdődtek. A rendszerben azonban kódolva voltak a szokásos politikai zsarolások: a magyarok felmondták a kereskedelmi és vámszövetséget, az osztrákok részéről pedig a belügyminiszter fogalmazott meg Magyarországról dehonesztáló gondolatokat, amelyekben felvetette a dualista rendszer telejs felülvizsgálatát.

A problémák végül a jegybank kérdése körül sűrűsödtek össze. Tisza Kálmán bihari pontjai között ugyanis szerepelt az önálló magyar pénzügy megteremtése, amelynek részét képezte az önálló magyar jegybank létrehozása. A kiegyezés után ugyanis továbbra is az Osztrák Nemzeti Bank látta el a jegybanki feladatokat, amelyre a magyar kormánynak csekély hatása volt. Széll Kálmán ellenezte ugyan, viszont Tisza Kálmán presztízskérdést csinált az ügyből, még az öccsét, Tisza Lajost is kiküldte Londonba, hogy befolyásos pénzügyi köröket nyerjen meg az önálló magyar jegybank (és valuta) gondolatának. A kísérlet azonban kudarccal zárult.

Tisza Kálmán 1876-ban (Wikipédia)

Eközben a kormány is válságba került, a népszerű Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter kilépett a kormányból és több képviselővel szervezkedni kezdett, mivel úgy vélték, hogy Tisza Kálmán súlyos engedményeket tesz az osztrákoknak. Tisza Kálmán ugyanis végül belátta, hogy az önálló magyar jegybank nem lehetséges. Ezért el akarta érni azt, hogy legalább az Osztrák Nemzeti Bankban létrejöjjön a paritás, ahogy a kiegyezés során más területeken létrejött. Ezt azonban az osztrákok mereven ellenezték. Erre válaszol 1877. február 6-án Tisza Kálmán, alig két évnyi miniszterelnökség után, benyújtotta lemondását. Ferenc József rövidesen el is fogadta azt.

A király és az okos lemondó

A következő néhány nap lázas kormányalakítási kísérletekkel telt. Ferenc József egyeztetett a felsőház elnökével, Majláth Györggyel, valamint a kiegyezést ellenző konzervatív parlamenti csoportulás vezetőjével, Sennyey Pállal. Utóbbit az uralkodó kormányalakításra is felkérte. Utóbbit Ferenc József fel is kérte kormányalakításra. Sennyey azonban visszautasította a lehetőséget, saját indoklása szerint azért, mert meg kellett volna tartani a megállapodásnak a Tisza Kálmán által már lezárt részeit. Másfelől persze a parlamentben sem állt mögötte elegendő számú képviselő a többség megteremtéséhez.

Sennyey Pál (Wikipédia)

Ezt követően a király Szlávy József és Bittó István korábbi miniszterelnökökkel és Ghyczy Kálmánnal is egyeztetett. A többség megteremtését azonban egyikük sem vállalta. Végül Ferenc József más irányban kezdett el gondolkodni. Néhány nappal később Tisza Kálmán az uralkodótól már tudhatta, hogy megtartja a miniszterelnöki bársonyszéket. Február 26-án ismét ki is nevezték őt. Ferenc József ezt követően az osztrák kormányra helyezett nyomást, hogy engedjen.

Végül mind az Osztrák Nemzeti Bank, mind az osztrákok beleegyeztek egy kompromisszumba. A bank Osztrák-Magyar Bankká alakult és továbbra is jegybankként funkcionált. A bécsivel egyenrangú igazgatóságot állítottak fel Budapesten. A bankot 12 tagú főtanács és egy főkormányzó irányította, utóbbi felváltva volt osztrák és magyar. Igaz, a főtanács tagjai többségében végig osztrákok maradtak.

A válság valójában megerősítette Tisza Kálmán kormányzását, hiszen nem találtak alternatívát. 1877 után még tizenhárom évig töltötte be a miniszterelnöki hivatalt. Az ellenzéknek a kiegyezést tagadó konzervatív kritikusai Sennyey helyett Apponyi Albertbe helyezték a bizalmukat, míg a másik oldalon végül megszerveződött, bár választást nyerni még sokáig nem tudott a Függetlenségi Párt, amely a kiegyezés rendszerét fellazítani akarta.