Ők használhatták a világ első, burkolt útját
1994-ben az ókori Egyiptom kőbányáit feltérképező geológusok egy 12 kilométer hosszú mészkő- és homokkőlapokból álló szakaszt azonosítottak, mely egy bazaltbányából vezet a Moeris-tóhoz. Az ott talált kerámiák, melyeket vélhetően a kőbánya munkásai hagytak ott, illetve egy közeli tábor azonosítása alapján az utat i.e. 2600-2200 között építhették. Ez pedig azt jelenti, ez a világ legrégebbi, ismert burkolt útja.
Az útszakaszt arra használhatták, hogy a kőbányából vulkáni bazaltkőzetet szállítsanak a Moeris-tóhoz. A tó akkoriban időszakosan összeköttetésben állt a Nílussal, így a köveket hajóval Gízába tudták szállítani. – írja az IFL Science.
A bazaltot a helyszínen lévő halottas templomok burkolására, valamint az uralkodók szarkofágjainak elkészítéséhez használták.
Korabeli koporsók
Az egyiptomiak eleinte azért készítettek kőből szarkofágot, hogy annak belsejébe helyezzék a halottas koporsót. Ám az idő előrehaladtával ezek már önmagukban szolgáltak koporsóként, tehát szarkofágnak tekinthető minden kőkoporsó vagy koporsó tárolására szolgáló eszköz.
Legelsőként a 3. dinasztia egyiptomi fáraói használhattak kő szarkofágokat, amely uralkodók i. e. 2686 és 2613 között temetkeztek.
Az egyiptomiak erősen hittek az örökéletben, így a szarkofágokat annak szellemében alkották meg, hogy azok az idők végezetéig fogják szolgálni a halottat.
Az egyiptomiak úgy vélték, a személy nevének feltüntetése garantálja, hogy az illető tovább éljen a túlvilágon, ezért a szarkofág díszítésének a halott nevét is kellett tartalmaznia. Külseje az elhunyt élete során elért eredményeit is megjelenítette. Nem hiányozhatott róla a halott könnyű „utazása” érdekében felajánlott élelmiszerek listája sem, valamint egy kis ajtócska, amelyen keresztül a lélek áthaladhatott. A szarkofágokra szemeket is festettek, hogy az elhunyt továbbra is szemlélhesse a földi világot.
Emellett a fáraókét illetve a tehetős egyiptomiakét rendkívül gazdag díszítés jellemezte, faragványok, festmények pompáztak rajtuk. A fáraók szarkofágjainak mintázata ezen felül a néhai uralkodó palotájának építészetét igyekezett megjeleníteni – írja a National Geographic.
Nem volt egyszerű dolguk
A szarkofágokhoz szükséges súlyos kövek mozgatása mészkő- és homokkőutakat igényelt. Az egyiptológusok szerint a bazaltot szánokon szállíthatták, az út mentén elhelyezett rönkök tetején. Utóbbi azért valószínű, mivel az úton nem látszottak barázdák vagy a szánokkal való érintkezésből eredő kopás nyomai.
Az út nem csak, hogy a világ legrégebbi ismert, burkolt útja, de az egyetlen olyan is, melyet ókori egyiptomiak építették – legalábbis eddigi tudomásunk szerint.
Az út minősége hagy némi kivetnivalót, lévén, hogy a munkások csak olyan köveket tudtak használni burkolásához, ami éppen kéznél volt. Néhány helyen jól illeszkednek egymáshoz, míg megint máshol véletlenszerűen helyezték el a köveket.
„Habár az utat korántsem tekinthetjük akkora építészeti bravúrnak, mint például a piramisokat, de ettől függetlenül is jelentős teljesítmény volt megépítése. Nem gondoltuk volna, hogy ekkoriban már készítettek burkolt utakat” – mondta James Harrell, a Toledó-i Egyetem geológusa akkoriban az LA Times-nak.
Habár találtak már az egyiptominál korábban keletkezett utat, de egyik sem kővel burkolt. A Sweet Track például, mely az angliai Somersetben található, fából készült.
Ez is érdekelhet:
106 éve elsüllyedt világháborús romboló harangja került elő az óceánból
Fény derülhetett végre a gízai nagy piramis egyik legnagyobb titkára
The Lake Moeris Quarry Road, in the Faiyum District of Egypt, is one of the oldest road in the world of which a considerable part of its original pavement is still preserved.
byu/TN_Egyptologist inOutoftheTombs
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges hármas csillagrendszert találtak 5 ezer fényévre tőlünk
Rekonstruálták a bronzkori lándzsák harci használatát, az eredmény pedig meglepte a régészeket
Mely dinoszauruszok jelentenék ránk a legnagyobb veszélyt ma?
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak