Így lett mindannyiunk a kávé rabja
A kávé talán mindennapjaink legaddiktívabb szere, ha egyszer elkezdjük inni, nagyon kevesen hagyjuk abba. A legkorábbi ilyen eset a legenda szerint egy Kaldi nevű, IX. századi etiópiai kecskepásztor volt, aki észrevette, hogy kérődző állatai milyen sok energiát merítenek bizonyos piros bogyók fogyasztásából.
Miután ő maga is elrágott néhányat, megtapasztalta az emberiség történetének első koffein-élményét, számol be az Open Culture. Annak ellenére, hogy szinte biztos, hogy soha nem is létezett, Kaldi ma a nevét adja a világ számos kávézójának.
Ez a történet áll az alábbi TED-Ed videó középpontjában is. Kifejtik, hogy “valamikor a XV. század előtt, a mai Etiópia területén az emberek vadkávét kezdtek gyűjteni az erdők aljnövényzetében”.
Az emberek már korán úgy fogyasztották a kávénövényt, hogy a leveléből készült teát ittak, bogyóit vajjal és sóval ették. De ami a legtartósabb módszernek bizonyult, hogy “cseresznyéit szárították, pörkölték és párolták, hogy energiát adó elixírt állítsanak elő”.
A kávé a legelfogadottabb függőség
Az évek során az egész Oszmán Birodalomban elterjedt az igény erre az elixírre, és az idők folyamán Ázsiába és Európába is eljutott.
Egyetlen európai városban sem terjedt el a kávé olyan gyorsan, mint Londonban, amelynek kávéházai a XVII. század közepén szaporodtak el, és “társadalmi és szellemi melegágyakká” váltak.
Később “a párizsi kávéházak olyan felvilágosult személyiségeket láttak vendégül, mint Diderot és Voltaire, akik állítólag napi 50 csésze kávét ittak meg”. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy akkoriban sokkal gyengébb ital volt.
Az emberi civilizáció gócpontjaiban elfogyasztott, egyre növekvő mennyiségű kávé előállítása és szállítása világméretű műveleteket igényelt, amelyek lebonyolításához meglehetősen bonyolult feladat volt.
A világ első kereskedelmi eszpresszógépét 1906-ban mutatták be Milánóban, ami a kávézás iparosításának és gépesítésének fontos pillanata volt. Az ötvenes évek közepére “az amerikai gyárak mintegy 60 százaléka beiktatta a kávészüneteket”.
Az újabb trendek a “különleges kávékat hangsúlyozták, a minőségi babokra és főzési módszerekre helyezve a hangsúlyt”, valamint a “minimálbéres és fenntartható gazdálkodást alkalmazó” kávétermesztés tanúsítását.
Bármilyen megfontolások alapján is vásárolunk kávét, valószínűleg sokunk személyes és szakmai rituáléink pótolhatatlan elemévé váltak.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink