Az összeolvadó csillagok óriási szörnyetegeket képesek létrehozni

Az Orion csillagképben van egy ragyogó kékesfehér csillag. Ez az objektum a vadász jobb lába. Rigel néven ismert, és a kék szuperóriás leghíresebb példája.

A kék szuperóriások több mint 10 ezerszer fényesebbek a Napnál, tömegük pedig 16-40-szer nagyobb. Instabilak és rövid életűek, ezért ritkák a galaxisban. Eddig legalábbis ezt hittük, de a kék szuperóriások mégsem olyan ritkák, mint ahogyan azt várnánk. Egy új tanulmány talán rájött, hogy miért, írja a Universe Today.

Új elmélet az óriáscsillagok keletkezésére

Nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy ezek a nagy tömegű égitestek hogyan keletkeznek. Az egyik elképzelés szerint akkor jönnek létre, amikor egy nagy tömegű fősorozati objektum áthalad egy csillagközi felhőn. A felhőből származó gáz és por befogásával az égitest kiléphet a fősorozatból, és kék szuperóriássá válhat.

A Rigel és a Nap méretbeli különbsége. Képernyőfotó: Hirendra Prakash – Exoplanet Creator/YouTube

Egy másik elképzelés szerint akár 300 naptömegű csillagbölcsőkben is kialakulhatnak. Ennek eredményeként gyorsan és olyan fényesen égnek, hogy soha nem válnak valódi fősorozati objektumokká. A két modell elemzése alapján arra jutottak, hogy a kék szuperóriások sokkal ritkábbak, mint az általunk megfigyelt számuk.

Az új tanulmány azzal kezdi, hogy a kék szuperóriások, különösen a kisebb, B-típusú szuperóriások, ritkán jelennek meg kísérőcsillagokkal. Ez azért furcsa, mert a legtöbb nagy tömegű objektum kettős vagy többszörös rendszer részeként alakul ki.

A szerzők azt gyanítják, hogy a B-típusú kék szuperóriások azért nincsenek gyakran kettős rendszerekben, mert jellemzően bináris összeolvadások termékei.

A Henize 2-428 planetáris köd központi részét mutatja. Ennek az egyedülálló objektumnak a magját két fehér törpecsillag alkotja, amelyek tömege valamivel kisebb, mint a Napé. Várhatóan lassan közelednek egymáshoz, és körülbelül 700 millió év múlva összeolvadnak. Illusztráció: ESO/L. Calçada

A kutatócsoport különböző modelleket szimulált, amelyekben egy óriási fő csillagnak van egy kisebb, közeli keringésű kísérője, majd megnézték, hogy mi lenne az eredmény, ha a két ilyen objektum összeolvadna. Ezután összehasonlították az eredményeket a Nagy Magellán-felhőben található 59 fiatal kék szuperóriás megfigyeléseivel.

Azt találták, hogy ezek az összeolvadások nem csak a Magellán-csillagok tömegtartományába tartozó kék szuperóriásokat hozhatnak létre, hanem a szimulált összeolvadások színképei is megegyeznek az 59 kék szuperóriás színképeivel. Ez határozottan arra utal, hogy sok, ha nem a legtöbb B-típusú kék szuperóriás összeolvadás eredménye.

A jövőben a kutatócsoport szeretné továbbvinni ezt a munkát, hogy megnézze, hogyan fejlődnek a kék szuperóriások neutroncsillagokká és fekete lyukakká. Ez segíthetne megmagyarázni az olyan típusú összeolvadásokat, amelyeket az olyan obszervatóriumok, mint a LIGO és a Virgo megfigyelnek.

Érdemes elolvasni:

• Galaxisunk két, óriási és ősi struktúrából keletkezett, és most megtalálták őket
• Mit mutatna egy iránytű a Mars felszínén?