A lélek létezését általában kitalált mesének szokás tartani, de most egy valódi szaktekintély adott csattanós választ a kétkedőknek.
Egy orvos több tucat halálközeli élményt tanulmányozott, és bizonyítékot talált a lélek létezésére, számol be róla a Daily Star.
Dr. Jan Holden hosszú időt szentelt a világ minden tájáról származó, halálközeli élményekről szóló jelentések elemzésének. Az orvosi technológia fejlődésével ugyanis egyre több embert élesztenek újra olyan állapotokból, amelyek korábban biztos halált jelentettek. Ezzel együtt pedig egyre gyakoribbak válnak a halálközeli élmények.
Könnyebbé vált kutatni a lélek működését
A doktornő egy népszerű podcastnek nyilatkozva kijelentette: „Példátlan az, hogy napjainkban milyen számban hozunk vissza embereket a halál széléről, így a halálközeli élmény megélésének lehetősége is megnőtt.”
A halálközeli élmények történelmi kortól és kultúrától függetlenül előfordultak, de az elmúlt időszakban való elszaporodásuk lehetővé tette a jelenség eddiginél legalaposabb vizsgálatát, és a lélek kutatását.
És bármilyen hihetetlen, minden bizonyíték, amit eddig látott, arra utal, hogy tudatunknak van egy része, amely fizikai testünktől függetlenül létezhet. „Amikor a szív már 20 másodperce nem dobog, akkor nincs mérhető agytevékenység, tehát az agy nem működik” – húzta alá Dr. Holden. Ebből következően ha egy ilyen állapotban lévő személy később mégis beszámol az ezalatt történt dolgokról, amelyeket ráadásul a testén kívülről észlel, akkor az megkérdőjelezi mindazt, amit a materialisták gondolnak.
Rengetegen beszámolnak túlvilági élményekről
A doktornő beszámolt például egy Mary Neal nevű amerikai wyomingi sebész esetéről, aki majdnem fél órán át a víz alatt rekedt egy hajóbaleset után. A nő annak ellenére, hogy a klinikai halál állapotába került, végül csodával határos módon megúszta az esetet mérhető agykárosodás nélkül. Ezt követően pedig azt állította, hogy látta a mennyországot, ahol fia 10 év múlva bekövetkező autóbalesetére és halálára figyelmeztették.
Dr. Holden szerint más esetekből kiderült, hogy a halott vagy haldokló lelke a gondolat sebességével tud haladni, sőt, olvasni is tud az élő emberek gondolataiban. Egy Trisha nevű, 20 éves lányt például egy szörnyű baleset után műtöttek épp a kórházban. Ám eközben lelke elhagyta a műtőt, és a váróterembe ment, ahol nemcsak látta az anyját imádkozni, de hallotta is, hogy mit mond a valójában némán imádkozó nő.
A doktornő szerint az egyre szaporodó bizonyítékok, amelyeket kutatásai során gyűjtött, bizonyossá teszik a halál utáni élet bizonyos formáját, és a lélek létezését.
Nincs éles határ élet és halál között?
Érdekesség, hogy néhány nappal korábban a Guardian is arról számolt be friss kutatási eredmények alapján, hogy a halottak, illetve halálközeli állapotban lévő személyek agya nagyon másként működhet, mint ahogy eddig gondoltuk. A cikk szerint az élet és a halál között feltehetően nem húzódik olyan éles határ, mint az a tankönyvekben szerepel.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: depositphotos.com
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett