Az orosz katonákat azzal küldik harcba, hogy halhatatlanok, mert szent háborúba mennek

Totális a háborús pszichózis Oroszországban: az egyre elégedetlenebb katonáknak már szent háborúról beszélnek.

Az orosz hadvezetés kétségbeesett intézkedésekhez folyamodik, hogy katonákat toborozzon az egyre inkább kudarcba fulladó háborús erőfeszítésekhez: már azzal kampányolnak, hogy feltámad, aki megvívja a szent háborút Ukrajnában, írja a Daily Star.

Putyin egyik szócsöve egyenesen arról beszélt, hogy „a halál nem létezik” a katonák számára. Vlagyimir Szolovjov, az állami televízió ismert arca kijelentette, hogy Ukrajna inváziója „szent háború”, és azt jósolta, hogy „globális dzsihádhoz” fog vezetni a Nyugat ellen.

Dzsihád a Nyugat ellen?

Érdekesség, hogy – mint a Britannica lexikonból kiderül – a „dzsihád” szó eredetileg a Koránban szerepel, és a muszlimok Nyugat – és a kereszténység – elleni harcára utalva szokták elsődlegesen használni.

Vjacseszlav Nikonov, az Állami Duma, azaz a törvényhozás tagja még tovább ment, és azt arról beszélt, hogy Oroszország a jó erőinek megtestesítője, majd hozzátette: “Ez valóban egy szent háború, amelyet megvívunk, és meg kell nyernünk.”

Az ukrajnai háború semmi jelét nem mutatja annak, hogy több mint két évvel az invázió kezdete után a végéhez közeledne, és folyamatosan érkeznek a beszámolók az orosz hadsereg elégedetlenségéről.

Feltámadnak a halott orosz katonák?

Artemiy Vladimirov, az Orosz Ortodox Egyház főpapja szerint az Ukrajnában harcoló katonák feltámadnak, miután életüket vesztették. “A háborúban nincsenek hitetlenek! Amikor a fizikai halállal nézel szembe, lelked minden rostja életre kel” – tette hozzá.

“Jelenleg sok csodálatos tanúbizonyság van Krisztus halál feletti győzelméről. A feleségem sok katonai bizonyságtételt és videoklipet küld nekem. Nagyböjt előtt megnéztem egy videót egy kínai férfiról, aki részt vett a különleges katonai műveletben. Egy golyó találta el a gyomrát, elpusztítva minden belsejét, ettől meghalt, majd feltámadt” – fejtette ki a vallási vezető.

Putyin is veszít az optimizmusából?

De Vladimirov azt is állította, hogy Krisztus olyan katonákat látogat meg, akik testvérként és áldott mártírként adják vissza életüket.

Eközben Vlagyimir Putyin a látszólagos optimizmus mögött szintén mintha a vészharangokat kongatná. Az elnök a hatékonyság növelését, és az ország fegyverarzenáljának javítását szorgalmazta.

„Ha csak legalább fél lépéssel előrébb lennénk, a hatékonyság többszörösére, egyszerűen többszörösére nőne” – hangsúlyozta a hadiipari cégek vezetőinek.

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: depositphotos.com

Forrás: