Műholdas felvételek bizonyítják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök annyira belevetette magát az Ukrajna elleni háborúba, hogy emiatt az ország Kínával közös határa védtelen maradt. Ennek oka az lehet, hogy a frontvonaltól több ezer kilométerre lévő légvédelmi rakétarendszerekre is szükségük van.
Az AS-22 nevű X-fiók július 5-én számos műholdképet tett közzé, amelyeken látható, hogy a Novoszibirszk régió bázisain hány Sz-300-as és Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer volt, illetve van jelenleg.
Miért utaztatnák Putyinék több ezer kilométeren keresztül a fegyvereiket?

Ezek az orosz gyártmányú föld-levegő rakétarendszerek képesek repülőgépek, valamint cirkáló- és ballisztikus rakéták lelövésére. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának projektje szerint az S-400 Triumf nagyjából az ukrán hadseregnek adományozott amerikai Patriot légvédelmi rendszer szintjén van.
A képi felderítésre és nyílt forrású hírszerzésre szakosodott AS-22 szerint mióta Putyin megindította az Ukrajna elleni háborút, mintegy 105 darab ilyen rakétarendszert helyeztek át 11 különböző orosz katonai bázisról. Az orosz-kínai határtól 30 kilométerre fekvő Habarovszkban például a bázison telepített 17-ből 11-et áthelyeztek, idézi a Newsweek az AS-22-t.
5/13
ハバロフスクにある第529対空ミサイル連隊基地からは、北側と南側17台中11台のTELが移動しました。
48°32’34.2″N 135°32’30.4″E
2021 05 2022 09 pic.twitter.com/IeLpzYZZ14— AS-22 (@AS_22im) July 5, 2024
A Japántól mindössze 40 kilométerre északra fekvő Szahalin szigetén található bázisukról például mind a hét TEL-t elköltöztették.
A műholdfelvételek segítségével az is kiderült, hogy a szentpétervári régióból is számos légvédelmi rakétát helyeztek át Ukrajna felé, jelentette a finn Yle televízió még 2022 szeptemberében.
Érdemes elolvasni:
- Megszavazta a NATO: az F-16-osok már úton vannak Ukrajnába
- A friss közvélemény-kutatás szerint az orosz polgárok is egyre békepártibbak
Source: