• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • A szlovák miniszter sorkatonaságot javasol, Magyarország területi fenyegetésétől is tartanak

Szerkesztőség Szerkesztőség · 2024.08.08.
· MIX

Egy tudós szerint 20 éven belül egyesülhetünk a mesterséges intelligenciával

A neves amerikai feltaláló, informatikus és író Ray Kurzweil szerint az emberiség belátható időn belül eléri az úgynevezett szingularitás pontját, amely az ember és a gép összeolvadását hivatott jelölni.

Kurzweil még 1999-ben vetette fel, hogy képesek leszünk az általános mesterséges intelligencia, más néven erős AI létrehozására, amihez akkor úgy vélte, hogy másodpercenként egybillió számításra képes eszközök lesznek szükségesek, amit 2029-re jósolt. Az akkori szakértők csak legyintettek a felvetésre, azonban az idő igazolni látszik Kurzweilt, ugyanis az AI egyre gyorsabban fejlődik.

Új könyvében továbbra is kitart az öt év múlva esedékes jóslata mellett, ráadásul nemrégiben egy TED konferencián azt mondta, hogy az emberiség 2045-re milliószorosára fogja bővíteni az intelligenciát, köszönhetően az agyi hajszálereinkbe ültetett nanobotoknak, olvasható a Popular Mechanics cikkében.

Lopott idő, Cyberpunk, vagy ezektől nagyban eltérő jövőt hoz el a mesterséges intelligencia?

A Guardiannak adott interjújában azt mondta, hogy előbb-utóbb a természetes és a mesterséges intelligencia egyvelegei leszünk, amely elmélyíti majd az emberek tudatát.

Elképzelése inkább az ember és a gép közötti szakadék áthidalásán alapul, más filozófusok és AI-szakértők egyetértenek abban, hogy az összeolvadás valamilyen formája valószínűleg elkerülhetetlen.

Júniusban az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora, Marcus du Sautoy és a svéd filozófus, Nick Bostrom kifejtették, milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek a mesterséges intelligenciának a jövőnkre. Sautoy professzor szerint egy hibrid jövő felé haladunk.

mesterséges intelligencia Ray Kurzweil

Ray Kurzweil szerint a mesterséges intelligencia elhozhatja az emberiség aranykorát. Jay Dixit

Mit fog felébreszteni az emberekben az AI-jal való egyesülés?

Elmondták továbbá hogy „még mindig azt hisszük, hogy mi vagyunk az egyetlen tudatos lények, de ez is része ennek az utazásnak a jövő felé, hogy rájöjjünk, nem vagyunk különlegesek.”

De vajon milyen kihívásokat tartogat számunkra ez az új, gépesített világrend? Mi lesz az emberek célja? Milyen munkákat fognak végezni? Csak a kiváltságosak élhetnek majd örökké? Megváltozna az, hogy mit jelent embernek lenni?

Kurzweil azonban a legtöbb futuristával együtt meglehetősen optimistán áll hozzá a kérdéskörhöz. Szerinte a feltétel nélküli alapjövedelem addigra már szükségessé fog válni, és nem egy őrült ötletnek fogják tekinteni, mint napjainkban.

Ezenkívül elmondta, hogy a mesterséges intelligencia eddig nem látott mértékben venné ki a részét a gyógyításból és az orvostudományból, így nem zárja ki, hogy egy nap az emberek elérjék a halhatatlanság állapotát.

„A 2030-as évek elején az emberek várható élettartama gyorsabban fog növekedni, mint ahogy a társadalom öregedni fog, így azok az évek, amelyeket az öregedés miatt elvesztünk, a technológia fejlettségünk révén gond nélkül visszajaphatjuk majd. És egy bizonyos idő után többet is visszakaphatunk, mint amennyit elvesztettünk. Ez persze nem garantálja az örök életet, elvégre balesetek mindig is voltak, de a halálunk esélye nem fog évről évre növekedni.”

Érdemes elolvasni:

  • A mesterséges intelligencia segítségével beszélhetünk majd házi kedvenceinkkel
  • Ez volt Stephen Hawking utolsó figyelmeztetése, elárulta, mik jelentik a legnagyobb veszélyt ránk
Írd meg a véleményed, kattints ide és kommentelj!
ember mesterséges intelligencia társadalom

Comments are closed.

Érdemes elolvasni

rkk_336x280px
stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Három osztrák apáca megszökött az idősek otthonából és hazatért régi kolostorába

Három osztrák apáca megszökött az idősek otthonából és hazatért régi kolostorába

Tovább olvasok
Különleges ázsiai bolt hódít Budapesten: már két üzletet is nyitott, Te meglátogattad már?

Különleges ázsiai bolt hódít Budapesten: már két üzletet is nyitott, Te meglátogattad már?

Tovább olvasok
Vannak helyek a Földön, ahol az iránytű használhatatlanná válik: melyek ezek?

Vannak helyek a Földön, ahol az iránytű használhatatlanná válik: melyek ezek?

Tovább olvasok
Ausztria és Magyarország új autópályás összeköttetése nyílik meg szeptemberben!

Ausztria és Magyarország új autópályás összeköttetése nyílik meg szeptemberben!

Tovább olvasok
Halálbüntetés külföldi média fogyasztásáért: újabb jelentés az észak-koreai rezsim brutalitásáról

Halálbüntetés külföldi média fogyasztásáért: újabb jelentés az észak-koreai rezsim brutalitásáról

Tovább olvasok
Eszkaláció a láthatáron? Lengyelország ENSZ-választ követel az orosz dróntámadások után

Eszkaláció a láthatáron? Lengyelország ENSZ-választ követel az orosz dróntámadások után

Tovább olvasok
Teljes napfogyatkozás közeleg: Elképesztő égi jelenség várható 2026-ban

Teljes napfogyatkozás közeleg: Elképesztő égi jelenség várható 2026-ban

Tovább olvasok
Ismét kigyulladt egy busz Budapesten

Ismét kigyulladt egy busz Budapesten

Tovább olvasok
A magyar kormány rászáll az Airbnb-re, futárokra és kriptósokra: szigorúbb NAV-ellenőrzések jönnek

A magyar kormány rászáll az Airbnb-re, futárokra és kriptósokra: szigorúbb NAV-ellenőrzések jönnek

Tovább olvasok
Az amerikai energiaügyi miniszter szerint Magyarországnak azonnal le kell állnia az orosz gázzal

Az amerikai energiaügyi miniszter szerint Magyarországnak azonnal le kell állnia az orosz gázzal

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4