A Russell-McPherron hatás 2024 legintenzívebb sarki fényét válthatja ki a közeljövőben

Van egy jó hírünk azoknak, akik lemaradtak a nyár eleji napviharokról: a Russell-McPherron hatás gondoskodik a ráadásról.

Májusban az elmúlt több mint két évtized legerősebb geomágneses viharja érte el a Földet, ami intenzív sarki fényeket eredményezett egészen a Ráktérítőig – azaz akár Afrika északi csúcsán is láthatták. Mivel a naptevékenység továbbra is rekordgyorsan növekszik, esedékes lehet egy hasonló színjáték szeptemberben?

Nincs garancia, de van okunk azt hinni, hogy az e havi őszi napéjegyenlőség (szeptember 22.) környékén a szokásosnál intenzívebb geomágneses viharok várhatók. Ez egy rövid auróraszezont jelenthet.

Ciklikus tetőzés

A régebbi sarki fény-figyelők tudni fogják, hogy a Föld két napéjegyenlősége – március végén és szeptember végén – az év legszínesebb időszakait jelzi. Az auróravadászok azt állítják, hogy az éjszakai égboltra nézni a gyönyörű látványosságok után a napéjegyenlőségek körüli dátumokon a legjobb.

A tudomány megerősíti a népi bölcsességüket, írja a Space.com. Az adatok azt mutatják, hogy az aurórák csúcspontja a két napéjegyenlőség, másrészt pedig június és december, a két napforduló környékén csökken. A Nap természetesen nem kötődik a Föld forgásához. A tudósok tehát régóta próbálják megérteni, mi köti össze a geomágneses viharokat – és az ebből eredő aurórákat – a naptárral.

A Russell-McPherron hatás

Ennek oka az úgynevezett Russell-McPherron hatás, amely megmagyarázza, hogy a Föld két napéjegyenlősége körüli időszakokban, azaz márciusban és szeptemberben gyakran jellemző a legszínesebb aurális megjelenés. Egy 1973-ban megjelent cikk azt állította, hogy a Föld mágneses mezőinek és a napszélnek köszönhetően az aurorák rendszeresen gyakrabban jelentek meg márciusban és szeptemberben.

Napjainkban a Russell-McPherron hatás az egyik legelterjedtebb hipotézis a napfordulók auróriáira. Orlando és társai 1965 és 1987 között vizsgálták a geomágneses aktivitás félévenkénti változása és a bolygóközi mágneses tér közötti összefüggést, és igazolta az Russell-McPherron hatás pontosságát, ami arra utal, hogy a geomágneses aktivitást a déli kezdeti tömegfüggvény modulálja, írja az Advancing Earth and Space Sciences.

A napszél a napból származó töltött részecskék áradata, amely hirtelen felerősödik a napkitörések és a koronális tömeg kilökődése – a sugárzás és a napanyag erőteljes kitörése – nyomán. A nap mágneses tevékenységének ciklusa 11 évig tart. Éppen most lesz a csúcs. Azonban nem ezért lehet küszöbön az auróraszezon.

Hogy születik a sarki fény?

Aurorák akkor fordulnak elő, amikor a napszél töltött részecskéi belépnek a Föld mágneses mezejébe, és oxigén- és nitrogénmolekulákba ütköznek a légkörben. Ez gerjeszti a molekulákat, amitől élénk színű fényt bocsátanak ki, írja a Live Science.

Míg a Föld mágneses tere és a napszél mágneses tere általában nem illeszkedik, a Russell-McPherron hatásnak köszönhetően a Föld mágneses pólusai a napéjegyenlőség idején megdőlnek, hogy könnyebben fogadják a töltött részecskéket. Ahogy a napszél belsejében a déli irányú mágneses mezők kioltják a Föld északi irányú mágneses terét, repedések nyílnak a Föld magnetoszférájában, aminek következtében a napszél könnyebben áramlik a mágneses erővonalak mentén.

Ez a geometria jól időzített az északi féltekére, mivel a szeptemberi napéjegyenlőség idején 12 óra sötétség követ 12 óra nappali fényt. Tehát amellett, hogy nagyobb az esélye annak, hogy intenzív sarki fények jelennek meg, a sötét égbolton sokkal tisztábban láthatjuk őket, mint egész nyáron.

Ez is érdekelhet:

• A Naprendszer legnagyobb holdját 20-szor nagyobb aszteroida találta el, mint amely kiirtotta a dinoszauruszokat
• Víztölcsér: Mi az a félelmetes jelenség, amely a Bayesian luxusjachtot is elsüllyesztette?

Kiemelt kép: depositphotos.com