A jelek szerint Vlagyimir Putyin már konkrétan az életét félti, azonnal tudni akarja, hogy milyen lehetőségek vannak a túlélésre.
Az orosz elnök azt követeli a tudósoktól, hogy adják át az emberek várható élettartamának meghosszabbításáról szóló legújabb kutatásaikat, írja a Daily Star.
A jelentések szerint Putyint régóta érdekli az öregedés elleni küzdelem, de most nagyon sürgetőnek tűnik számára a hosszú élettartam kérdése. A Meduza és a Sistema független sajtóorgánumok szerint ugyanis az orosz egészségügyi minisztérium levélben sürgeti a vonatkozó adatok mielőbbi megküldését.
Beindult az állami gépezet
Mint egy forrás kifejtette: “A nagyfőnök kiadott egy feladatot, és a hivatalnokok minden lehetséges eszközt bevetnek annak végrehajtására. Sürgősen el kell küldenünk el az összes adatunkat, de úgy, hogy mondjuk ma megérkezett a levél, és tegnapra mindent el kellett küldeni.”
Májusban Putyin állítólag azt mondta a kormánynak, hogy találjanak módot a várható élettartam 81 évre növelésére. Ez jelentős növekedés lenne az orosz statisztikai hivatal által közölt tavalyi 73,4-hez képest.
Irreálisak Putyin elvárásai
Alekszej Raksa demográfus Telegram-csatornáján arról írt, hogy az orosz elnök céljai irreálisak mindaddig, amíg nem állítja le a háborút, nem hoz meg kemény döntéseket az alkohol- és a cigarettafogyasztás visszaszorítása érdekében, valamint nem duplázza meg az egészségügyi kiadásokat.
Mint az közismert, a Vlagyimir Putyin egészségi állapotával kapcsolatos találgatások már régóta folynak, de a Kreml mindig tagadta, hogy a 71 éves politikusnak bármilyen problémája lenne.
Parkinson-kóros lehet?
De a jelek nem erre utalnak. Februárban például az MI6 korábbi főnöke vetette fel, hogy az orosz elnök Parkinson-kórban szenvedhet. Sir Richard elmondta: “Vannak olyan kapcsolataim, barátaim még Kelet-Európában, akik úgy gondolják, hogy valami alapvetően nincs rendben vele orvosilag. Valószínűleg Parkinson-kór, aminek természetesen különböző fokozati, változatai vannak”.
Hozzátette, ha valaki paranoiás, az a kór jellemző tünete lehet, és Navalnij valószínűsíthető meggyilkolása erősen paranoiára utal.
Hasonló pletykák persze időről időre szárnyra kelnek, hallhattunk már arról is, hogy a politikus szívrohamot kapott, illetve, hogy rákban meghalt, ezért hosszú ideje dublőr helyettesíti.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: depositphotos.com
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé