Elkészült Zelenszkijék győzelmi terve
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán kijelentette, hogy győzelmi terve – amelynek célja, hogy békét teremtsen Ukrajnában, és elkerüljön minden befagyasztott konfliktust – sok egyeztetés után végre elkészült.
A Reuters szerint ukrán vezető a múlt hónapban ígéretet tett arra, hogy bemutatja tervét Joe Biden amerikai elnöknek, feltehetően az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésein. Bár naponta adott tájékoztatást a tervek előkészítéséről, azok tartalmáról nem sikat tudni, mindössze annyit, hogy célja elfogadható feltételeket teremteni az Oroszországgal több mint 2 és fél éve háborúzó ország számára.
Zelenszkijék az USA-nak is beszámolnak a tervről
„A győzelmi tervünk teljesen elkészült. Minden pontját, minden kulcsfontosságú fókuszterületét és minden szükséges részletes kiegészítését meghatároztuk. A legfontosabb dolog az eltökéltség a megvalósításában.
Zelenszkij szerint nincs a békére nincs alternatíva, „a háború befagyasztása vagy bármilyen más manipuláció, amely egyszerűen csak egy másik szakaszba helyezné az orosz agressziót, elfogadhatatlan”. Kedden elmondta, hogy a legfelsőbb parancsnokokkal tartott találkozón katonai szempontból is elégedettek a terv tartalmával, ami „olyasfajta, amely jelentősen megerősítheti Ukrajnát”.
Ezúttal Putyinékat is meghívhatják a csúcstalálkozóra
Zelenszkij a tárgyalások alapjául a 2022 végén bemutatott béketervet használta, amely az összes orosz csapat kivonását, Ukrajna posztszovjet határainak helyreállítását és olyan eljárásokat követelt, amelyekkel Moszkvát felelősségre lehet vonni az invázióért. A terv volt a júniusban megrendezett svájci békecsúcs legfontosabb része, ahová Oroszországot nem hívták meg, de Ukrajna és a Nyugat szerint a következő találkozóra érdemes lenne meghívni az orosz félt is.
Zelenszkij elutasította a tárgyalásokat, miközben az orosz csapatok az ország területének közel 20%-át tartják megszállva.
Putyinék többször is kijelentették, hogy hajlandó lennének tárgyalni, de addig semmiképp sem, amíg az ukrán erők a kurszki régióban tartózkodnak.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé
Ősi kocsma maradványát találták meg egy építkezési projekt alatt