Ha Kamala Harris legyőzi, Trump nem indul több választáson
Donald Trump volt elnök vasárnap kijelentette, hogy nem pályázik újabb elnöki ciklusra 2028-ban, ha elveszíti a közelgő novemberi választást Kamala Harris alelnökkel, a demokraták jelöltjével szemben.
Amikor a 78 éves republikánus elnökjelöltöt arról kérdezték, hogy 2028-ban újra indulna-e, ha idén novemberben alulmarad a választásokon, Trump határozottan kijelentette: „Nem, nem akarok. Azt hiszem, hogy ez ennyi lesz, egyáltalán nem látom ezt a jövőben”.
Trump nyilatkozata épp az elnöki székért folytatott versenyfutás talán legkiélezettebb pontján hangzott el. A választási küzdelem talán még a vártnál is nagyobb fordulatokat tartogatott, mivel Joe Biden elnök júliusban váratlanul bejelentette visszalépését a CNN júniusi, Trumppal folytatott, rosszul sikerült vitája után.
Trumpnak ez lesz az utolsó megmérettetés
Ekkor még a republikánusok örülhetettek, ugyanis néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, nagy esélye lesz a győzelemre, azonban az NBC News friss felmérése szerint Harris népszerűsége jelentősen megugrott, mióta augusztusban, a Demokrata Nemzeti Kongresszuson (DNC) a demokraták jelöltjévé vált.
A Newsweek értesülései szerint a szeptember 13. és 17. között végzett felmérés során 1000 regisztrált szavazót kérdeztek meg országszerte. A felmérés szerint Harris népszerűsége július óta 16 ponttal nőtt, ami a felmérés 35 éves történetében példátlan emelkedés egy nagy párt elnökjelöltje esetében.
Az NBC News vasárnapi közvélemény-kutatásában Harris 48 százalékos pozitív eredményt ért el, valamivel alacsonyabb, 45 százalékos negatív megítélés mellett, ami +3-as nettó értéket jelent. Ez drámai javulást jelent a júliusi -18-as értékeléséhez képest, amikor a regisztrált szavazók 32 százaléka látta őt pozitívan, szemben az 50 százaléknyi negatív véleménnyel.
Ezzel szemben Trump megítélése nagyjából változatlanul -13, 40 százalék látja őt pozitívan, 53 százalék pedig negatívan. Az ő stagnálása, illetve Harris emelkedése valószínűleg egy rendkívül eseménydús novermbert fog eredményezni, de nemcsak az amerikaiak számára.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé