Csernobil állatai köszönik szépen, jól vannak, a kutatók pedig ledöbbentek
Az 1986. április 26-án a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófa a történelem legsúlyosabb nukleáris balesete, amely miatt több százezer embert evakuáltak a környékről, ahol a robbanás óriási kiterjedésű radioaktív területet hagyott maga után.
Ebben az elzárt övezetben házak, üzletek, de még egy vidámpark is üresen áll, és senki sem tartózkodhat ott engedély nélkül. De ami a mi szempontunkból csak egy üres város, az valójában tele van élettel, írja a BBC Discover Wildlife. Miután az emberek elköltöztek Csernobilból, az állatok átvették a helyüket. Most pedig a YouTuberek próbálják az ottani állatok minden mozdulatát rögzíteni.
Az egykor emberek lakta területre merészkedtek a vadállatok Csernobilban
A vadkamerák legelésző bölényeket, prédát kereső eurázsiai hiúzokat és pocsolyákban játszó fiatal jávorszarvasokat is lencsevégre kaptak, de a helyszínen tartózkodó fotósok is gyakran látnak az úttesten pihenő rókákat, a tavakban úszó harcsákat, és egész csordányi Przsevalszkij-lovakat, amelyek a veszélyt jelző táblák mellett futkosnak.
A legérdekesebb ebben az, hogy erre valójában senki sem számított. A legtöbben azt feltételezték, hogy a sugárfertőzött Csernobil több száz évig alkalmatlan lesz arra, hogy az állatok visszatérjenek korábbi élőhelyükre, ehelyett a kutatók, akik az emlősöket számolták a 30 km-es zónában, azt találták, hogy ugyanannyi állat él ott, mint máshol a rezervátumokban. Az övezetben emellett több mint 200 madárfajt észleltek, de számos emlős, kétéltű, halfaj és rovar is megtalálható itt, ráadásul mindegyikük populációja stabil.
A sugárzás persze nem tesz jót az élővilágnak. Közvetlenül a katasztrófa után az erőműtől számított 6,5 kilométeres körzetben az összes fenyőfa megbarnult, elpusztult, hasonlóan a rengeteg gerinctelhez és kisemlőshöz, amelyeknek az erdők jelentették az otthont. Az azóta eltelt években a tudósok jelentős számú aszimmetrikus rovart, albínó füsti fecskét és szembetegségektől szenvedő pockot találtak a zónában, amelyeket a katasztrófával hoznak összefüggésbe.
Az ökológusok azonban egyre inkább úgy gondolják, hogy az ilyen negatív hatásokat ellensúlyozza az a tény, hogy nincsenek emberek a közelben. Sőt, egyes fajok talán még alkalmazkodnak is a helyzethez. Tanulmányok kimutatták, hogy a békák a zónán belül sötétebbek, mint azon kívül, ami segíthet nekik ellenállni a sugárzás bizonyos hatásainak. Nagyon úgy néz ki, hogy néhány faj számára a tragikus baleset helyszíne mára a lehetőségek földjévé avanzsált.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet