Évszázadokon át az volt az elterjedt nézet, hogy csak az emberek képesek háborút vívni – igazi háborút, kiegészítve az emberi konfliktusokra jellemző erőszakkal, törzsi felfogással és stratégiai brutalitással. Más állatok civakodhatnak az élelem vagy a terület miatt, de a tartós, szervezett konfliktus egyedülállónak tűnt az emberiség számára. Ezt az elképzelést azonban az 1970-es években megdöntötte egy csimpánzcsoport a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban, ahol Jane Goodall főemlőskutató dokumentálta a csimpánzok háborújának első megfigyelését. A ma Gombe csimpánzok háborújaként ismert esemény megkérdőjelezte az állatok viselkedésével kapcsolatos régóta fennálló hiedelmeket, és felfedte, hogy legközelebbi élő rokonaink jobban hasonlítanak ránk, mint azt valaha képzeltük – mind kedvességben, mind brutalitásban.
1971-ben a Gombe Nemzeti Parkban található Kasekela csimpánztörzs egykori vezetőjének halála után törni kezdett. Idővel ez a belső szakadás nőtt, és végül kilenc kifejlett csimpánz fiókáival együtt kivált a főcsoportból, és magáévá tették Kasekela területének déli részét. Ez a szakadár csoport Kahama törzsként vált ismertté — írja a Discover Magazine.
Két testvér, Charlie és Hugh vezetése alatt a Kahama agresszív betöréseket indított a még mindig a Kasekela által ellenőrzött északi területen. Ezek a hat férfiból álló háborús csapatok észak felé merészkedtek, megmutatva erejüket, hogy megfélemlítsék korábbi törzsüket. Eközben a Kasekela csimpánzok tartózkodtak attól, hogy délre merészkedjenek, és a két csoport nyugtalan fegyverszünetet kötött. A következő két évben a két frakció gyakran sikoltozott és dominanciát mutatott a területeik határán, de a nyílt erőszakot egy ideig elkerülték.
Az első vérontás
Ez a törékeny béke brutális véget ért 1974. január 7-én, amikor egy hat kasekela férfiból álló csapat meglepetésszerű támadást indított egy Godi nevű, magányos Kahama hím ellen. A Kasekela csimpánzok némán közeledtek, miközben Godi gyümölcsöt evett egy fáról, és nem tudtak a jelenlétükről, amíg már túl késő volt. Ahogy Godi elmenekült, az egyik Kasekela hím megragadta a lábát és a földre dobta, ahol a többiek utolérték és támadtak. A Kasekela csimpánzok tíz percig harapták, verték és ütötték Godit, mielőtt elhagyták őt, hogy belehaljon sérüléseibe.
Ez volt a négyéves háború első halálos kimenetele. A következő években a Kasekela csoport szisztematikusan vadászott és ölt meg más Kahama hímeket hasonló brutális lesben. A második áldozat 20 perces verést szenvedett el három Kasekela hímtől, míg a harmadik egy Góliát nevű magas rangú férfi volt, aki egykor az egyesült Kasekela törzs kiemelkedő alakja volt. Öt Kasekela csimpánz, Góliát egykori társai, megtámadták és megölték őt, és győzelmüket ünnepelték úgy, hogy fák törzsén dobogtak és sziklákat dobáltak egy diadalmas kiállításon.
Kahama bukása
A háború előrehaladtával a Kahama törzset lassan megtizedelték. Hugh, az egyik testvér, aki a szeparatista csoportot vezette, eltűnt, feltehetően a Kasekela ölte meg. Két további hímet levadásztak és megöltek, egy másik pedig egyszerűen eltűnt, vagy meghalt, vagy elmenekült a régióból. 1978-ra már csak egy hím maradt az eredeti szakadár csoportból: egy Sniff nevű csimpánz. Egy ideig úgy tűnt, Sniff túléli, de végül elfogyott a szerencséje. Lesből támadták és megölték, ami a Kahama törzs végét jelentette.
Négy évnyi vérontás után a Gombe csimpánzháború a Kahama hímek teljes kiirtásával ért véget. A Kasekela csimpánzok kiterjesztették területüket egy olyan területre, amely egykor korábbi szövetségeseiké lett, akikből ellenségek lettek, megerősítve ezzel a régió feletti uralmukat.
A konfliktus megértése: lecke az állati és emberi természetből
A Gombe-i csimpánzháború éles betekintést nyújtott a csimpánzok viselkedésének sötétebb oldalába. A konfliktus során megfigyelt erőszak, kegyetlenség és területi agresszió megdöbbentette Jane Goodallt, aki éveket töltött ezen főemlősök tanulmányozásával, és kezdetben azt hitte, hogy kevésbé brutálisak, mint az emberek. “Oly sok éven át azt hittem, hogy a csimpánzok, bár sok tekintetben elképesztő hasonlóságot mutatnak az emberekkel, általában véve “szebbek”, mint mi” – elmélkedett később. “Hirtelen rájöttem, hogy bizonyos körülmények között ugyanolyan brutálisak lehetnek… természetüknek van egy sötét oldala is.”
Az egyik pszichológiai elmélet, amely segít megmagyarázni ezt a viselkedést, az érintkezési hipotézis, amely azt sugallja, hogy a két csoport közötti rendszeres érintkezés – különösen egyenlő feltételek mellett – hajlamos a toleranciára és az ellenségeskedés csökkentésére. A Gombe csimpánzok esetében a Kasekela és a Kahama csoport közötti megosztottság a kapcsolattartás meredek hanyatlásához vezetett, ami egy „mi kontra ők” mentalitást hozott létre. Ahogy a két csoport elszigetelte magát, a feszültségek fokozódtak, és minden esély a megbékélésre vagy a békés együttélésre elhalványult.
Ez a jelenség, amely kísértetiesen hasonlít az emberi konfliktusokhoz, felfedi, milyen mélyen bevésődött a törzsiség, a territorializmus és az agresszió. A gombei csimpánz-háborúban megfigyelt erőszak az emberi hadviselés számos aspektusát tükrözi, a törzs iránti hűségtől a terület biztosítására alkalmazott brutális taktikákig.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Ledobtak egy tojást a világűr pereméről, és sértetlenül landolt a Földön
Először láttak összeolvadó fekete lyukakat csillagászok
