Először láttak összeolvadó fekete lyukakat csillagászok
A szakértők két fekete lyuk-párt figyeltek meg, amelyek az ütközés szélén állnak.
A technológia fejlődésének hála a csillagászok minden eddiginél részletesebben láthatják a világűrt, és szemtanúi lehettek annak, ahogyan két pár szupermasszív fekete lyuk összeolvad. Ez egyébként az első eset, hogy nagy méretű objektumokat láttak összeolvadó törpegalaxisokban, derül ki az Indy100 beszámolójából.
A The Astrophysical Journal folyóiratban részletezett tanulmány szerint az esemény két törpegalaxisban bontakozott ki, amelyek 760 millió, illetve 3,2 milliárd fényévre találhatók tőlünk. Az eseményt a NASA Chandra űrtávcső rögzítette, és egy másik, eddig nem látott jelenséget tárt fel, mivel a szakértők megállapították, hogy mindkét galaxis magjában két szupermasszív fekete lyuk is található.
Az első megfigyelt példa összeolvadó fekete lyukakról
A csillagászok akkor jöttek rá erre, amikor megfigyelték az akkréciós korongjaikból, azaz a láthatatlan szörnyetegek körüli túlhevült plazmából származó röntgensugárzást.
A Chandra speciális eszközei észlelték és rögzítették a jelenséget, így a szakemberek betekintést nyerhetnek abba, hogyan alakulnak ki az olyan nagy galaxisok, mint a mi Tejútrendszerünk. A szakértők elmélete szerint a törpegalaxisok a nagy méretű galaxisok lépcsőfokai, amelyekből évmilliárdok alatt alakulnak ki a miénkhez hasonló galaxisok, miközben folyamatosan összeolvadnak.
Brenna Wells, a tanulmány társszerzője kifejtette, hogy „a korai világegyetemben a legtöbb törpegalaxis és fekete lyuk valószínűleg már sokkal nagyobbra nőtt az ismételt összeolvadásoknak köszönhetően. Elmondta továbbá, hogy bizonyos értelemben a törpegalaxisok a tág értelemben vett otthonunk ősei, amelyek évmilliárdok alatt fejlődtek ki, míg végül a miénkhez hasonló galaxist nem formálnak.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Propagandát játszik a Hunnewell grúz tévéje, hogy eltekintsenek a hitelcsalástól
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét