A szakemberek szerint még a dinoszauruszokat megsemmisítő aszteroida hatása is eltörpül a földi életre végzetes csapás mellett.
Egy hihetetlen felfedezés során a tudósok olyan víz alatti eseményt tártak fel, amely elképesztő károkat okozott a földi életben, írja a LADbible.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a katasztrófa nagyjából 250 millió évvel ezelőtt történt, és pusztítóbb volt, mint a dinoszauruszok uralmának végét jelentő meteorcsapás.
Az El Niño a felelős?
Az egyik legnevesebb szakmai folyóiratban megjelent tanulmányt a brit Bristoli Egyetem és a Kínai Geotudományi Egyetem kutatói jegyzik, akik azt állítják, hogy az úgynevezett El Niño felelős az éghajlat vad megváltozásáért, és ennek következtében az erdők pusztulásáért.
Az El Niño nevű időjárási jelenség miatt a tenger felszíne drasztikusan felmelegszik. Jellemzően a Csendes-óceán középső és keleti részén fordul elő, és akkor beszélhetünk El Niñóról, amikor a tenger hőmérséklete 0,5 °C-kal a hosszú távú átlag fölé emelkedik.
A földi élet nagy része elpusztult
És bár a vulkáni tevékenység egyértelműen nagy szerepet játszott az úgynevezett perm-triász kihalási eseményben, melynek során a tengeri fajok 90 százaléka, és a szárazföldi fajok 70 százaléka kihalt, a szakértők szerint ezeknek az El Niño-knak a hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni.
A Kínai Geotudományi Egyetem professzora, Yadong Sun azt állítja, hogy a kövületekben található oxigénizotópok is az időjárási jelenség érdemi befolyására utalnak. „A legtöbb élet nem tudott alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez, de szerencsére megmaradt néhány dolog, amelyek nélkül ma mi sem lehetnénk itt. Majdnem vége lett a földi életnek, de végül mégsem” – fejtette ki.
A fajok igyekeznek alkalmazkodni
A tanulmány társszerzője, Dr. Alexander Farnsworth, a Bristoli Egyetem munkatársa hozzátette: „Az éghajlati felmelegedés önmagában nem vezethet ilyen pusztító kihalásokhoz. Mert ahogy ma látjuk, amikor a trópusokon túl meleg lesz, akkor a fajok a hidegebb felé vándorolnak, a magasabb szélességi fokokra.”
„Kutatásunk feltárta, hogy az üvegházhatású gázok növekedése nemcsak melegebbé teszi a bolygó nagy részét, hanem növeli az időjárás és az éghajlat változékonyságát is, ami még „vadabbá” teszi a bolygót, és megnehezíti a túlélést” – húzta alá a szakember.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: depositphotos.com
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé