Belegondoltál már, hogy majdnem öt év eltelt azóta, hogy berobbant a COVID? Egy elmélet elmagyarázza, hogy miért tűnik sokkal kevesebb időnek.
Miért érezzük úgy, hogy 2020 messze nem négy éve volt? Erre a kérdésre keresi a választ az elmélet, amelyről a LADbible számol be.
Sok minden történt a koronavírus első éve óta, de furcsa módon sokan úgy érzik, alig telt el idő azóta.
Számos elmélet született korábban is
Az egyik elmélet szerint a 2020-as események még jobban kiszakítottak minket a való világból, és jobban elmerültünk a digitális térben. Emiatt pedig olyan érzésünk lett az elmúlt négy évben, mintha nem is lett volna valóságos.
Van olyan is, aki úgy véli, hogy a hosszas bezártság miatt azt érezzük, hogy az életkorunk kevesebb annál, mint amennyi valójában. Például sok 30 éves, aki 25 éves volt, amikor a járvány elkezdődött, nem igazán érti, hogy hová is tűnt húszas éveinek második fele.
Ez lehet a valódi megoldás?
De most jött egy még érdekesebb elmélet arról, hogy miért érezzük azt, hogy 2020 óta gyorsabban telik az idő, ezt pedig „időérzékelési elméletnek” hívják.
Thomas Mulligan a TikTokon fejtette ki: „Életünk során változik, hogy agyunk hogyan érzékeli az időt. Az első születésnapodon egy év teszi ki az életed 100 százalékát. A második születésnapodon egy év az életed 50 százalékát teszi ki. Mire betöltöd a 20. életéved, egy év az életed öt százalékát teszi ki.”
Lényegében tehát minél idősebbek leszünk, annál inkább úgy tűnik, hogy az idő felgyorsul, pedig csak az változik meg, ahogy mi érzékeljük. Gondoljunk csak bele az iskolai időkbe, amikor úgy éreztük, hogy egy tanév örökké tart! Most pedig az új tanév első hónapja már szinte el is telt, mindjárt itt az őszi szünet, utána karácsony, aztán január-február, itt a nyár!
Egy év már szinte semmi
Tehát valójában semmi nem változott, minden továbbra is pont ugyanabban az ütemben halad, mint korábban. Csupán arról van szó, hogy mivel jóval idősebb vagy, mint 2020-ban, elég sokat zsugorodott az, hogy egy év mennyit jelent az életedből.
Lássuk be, elég ijesztő belegondolni. De szerencsére Thomasnak van egy megoldása arra, hogy hogy tegye a lehető leghosszabb ideig érdekesebbé életét.
Ugyanis ha visszagondolunk az emlékeinkre, akkor biztosan azok az idők tűnnek ki a legélénkebben, amikor valami igazán egyedi és érdekes dolog történt, a köztes idő pedig olyan, mintha egy csapásra elment volna. A válasz tehát egyértelmű: élményeket kell gyűjteni nap, mint nap!
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé