Nagyszabású felújítás kezdődött a Keleti pályaudvaron, erre kell figyelni!
Budapest egyik fejpályaudvara a Keleti pályaudvar, amely bár az elmúlt években több felújításon is átesett, továbbra is ijesztő képet mutatnak az oldalsó épületek, a váltókörzete pedig annyira elhasználódott, hogy két kisiklás is történt rövid időn belül. Az új MÁV-vezér bejelentése reményre adhat okot:
Budapest ikonikus, idén 140 éves Keleti pályaudvarnál az év második felében két, váltókkal kapcsolatos siklás történt, melyek, bár műszakilag nem függtek össze, mindkettő kihatott az utasok biztonságérzetére és a menetrendek pontosságára.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentése alapján az eredetileg tervezett felújítási munkálatokat azonnali hatállyal elindítják.
A most elindult Keleti Program célja a pályaudvar teljes váltókörzetének korszerűsítése, melynek első lépéseként közel 200 faaljat cserélnek ki a váltóknál. A munkálatok első szakasza ma kezdődött és a hónap végéig tart.
Az utasforgalom zavarásának elkerülése érdekében kizárólag éjszaka, este 9 és hajnali 5 óra között dolgoznak a szakemberek.
Ennek ellenére előfordulhat, hogy egyes vonatok nem a megszokott vágányra érkeznek, ezért a MÁV az utasok megértését kéri.
A novemberi felújítási munkálatok csupán az első, de rendkívül fontos lépést jelentik a Keleti Programban. Az év végéig összesen 35 helyszínen – váltóknál és kereszteződéseknél – hajtanak végre lényegi beavatkozásokat. A program nagyobb része jövőre várható, amikor további jelentős korszerűsítések történnek majd a pályaudvar infrastruktúrájában, ezzel is elősegítve a vasúti közlekedés megbízhatóságát és biztonságát.
A budapesti vasúti csomópont átalakulásával a MÁV elkötelezett amellett, hogy minden utas számára biztonságosabb és kényelmesebb utazási élményt nyújtson a megújuló Keleti pályaudvaron, írja Hegyi.
Legutóbi felújítás a Keletinél, amelynek az üvegezett talaját már elzárták az utasok elől a silány kivitelezés miatt: így néz ki az 1,9 milliárd forintból korszerűsített Keleti utascentrum
Ez is érdekes lehet: Nukleáris meghajtású vonat? A tervek már régen készen vannak
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
5 öngyógyító állat
A Fabergé-tojások története
A történelem vizeiben – Veli Bej fürdő legendája
Ez a világ legveszélyesebb gyümölcse: teljesen ártalmatlannak tűnik, miközben halálos mérget rejt magában
Akár egy kisebb vagyonba is kerülhet idén a karácsonyfa!
4 évig őrizte az „aranyrögöt”, mire kiderült, hogy még annál is értékesebb