A Seuso-kincs felmérhetetlen értéke és bűnügyekkel tarkított, zavaros utóélete
A Seuso-kincs jelentős kultúrtörténeti emlékünk, mely feltehetőleg a 350. és 450. közötti Római Birodalom Pannonia Valeria provinciájából származó díszes ezüst lakomakészlet (kancsók, tálak, kézmosókészlet, illatszeres doboz) összefoglaló neve.
Amfora, Fotó: Mayer Jácint
A Seuso-kincs kollekciója
A tizennégy darabos ezüstkészlet 68,5 kilogramm, a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában lévő 100 évvel előbb megtalált ezüstállvánnyal pedig körülbelül 88,5 kilogramm – a késő császárkori ezüst ötvösművészeti leletek közül a legjelentősebbnek számít. Két, ételek tálalására szolgáló nagy méretű lapos tálból, két további – tálalóként és dísztálként is használt – tálból, egy mosdáshoz készített mélyebb tálból, két, hozzá tartozó geometrikus díszítésű korsóból, valamint egy dionüszoszi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással díszített korsóból áll. Tartozik hozzá még két vödör, egy illatszeres doboz és egy amfora is.
A tárgyak nagy tisztaságú ezüstből készültek, méretük pedig impozáns – akár hivalkodónak is nevezhetnénk.
Pelso, azaz Balaton, Fotó: Mayer Jácint
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA / POSTERIS VT PROSINT
VASCVLA DIGNA TVIS
– áll a latin nyelvű verses felirat a Seuso-tálon, azaz: Szolgáljon sok évszázadon át, Seuso, ez a készlet, s használják hosszan büszke utódaid is! Innen, vagyis egykori tulajdonosától ered a Seuso-kincs neve.
A Seuso-kincs jelenkori története
1984-ben el akarták adni a Los Angeles-i J. Paul Getty Múzeumnak a kincs néhány ezüstedényét, amikor az ott tartózkodó Szilágyi János György, a Szépművészeti Múzeum antik gyűjteményének vezetője észrevette, hogy egyik darabján, a vadász- vagy Seuso-tálon a Balaton római kori neve, vagyis a Pelso felirat található.
1990-ben a Sotheby’s aukciósház eladásra kínálta a kincset egy angol tulajdonos, Lord Northampton megbízásából. Megtartották az első, zártkörű bemutatót New Yorkban. Először Libanon, majd Jugoszlávia, végül pedig Magyarország is bejelentette igényét az ezüsttárgyakra. A per 1993-ban kezdődött.
Az Akhilleusz-tál, Fotó: Mayer Jácint
A jogi eljárás magyar szakmai hátterének összeállításánál kiderült, hogy a Seuso-kincshez van már egy nagyon hasonlatos lelet, egy négylábú ezüstállvány a Nemzeti Múzeum birtokában. Ennek megtalálási helye a Polgárdi melletti Kőszárhegy volt még 1878-ból.
A dolgok összevetése után derült fény arra, hogy a lelőhelytől nem messze a rendőrség 1980 decemberében egy látszólag öngyilkossági ügyben nyomozott. Az öngyilkosság tényét már első ránézésre a helyszínen sem tartották valószínűsíthetőnek. Az áldozat a sorkatonai szolgálatból való leszerelés előtt álló, 24 éves Sümegh József volt, akinek felakasztott holttestére szintén a Polgárdi melletti Kőszárhegy egyik borospincéjében találtak rá.
A fiatal Sümegh hobbija az érem- és régiséggyűjtés volt, s azt beszélték róla, hogy bevonulása előtt nem sokkal egy óriási ezüstkincset talált, ami a seregben kitudódhatott, és amiért végül is meggyilkolhatták. A rendőrségi nyomozás során a tetthelyként szolgáló borospincében egy betemetett gödör nyomait sikerült megfigyelni, amelynek feltárása is megtörtént régészeti módszerekkel. A későbbiekben többek megerősítették ott a helyszínen is, hogy volt tudomásuk a megtalált kincsekről, és ezekről rajz is készült.
A Dionüszosz-korsó, Fotó: Mayer Jácint
A lelet pontos elsődleges megtalálási helye egyébként bizonyítatlan. Hány darabból állt? Ennek számát is 40-től 250-ig saccolják a kinccsel különböző helyszíneken találkozó szemtanúk.
A Seuso-kincsek egy részét Sümegh eladásra kínálta – többek között – az ecseri piacon, de egyes darabjai akár a mai napig a mély titokba burkolózó helyiek tulajdonában is lehetnek, illetve elszórtan a világ műkincsgyűjtői birtokában.
Vizesvödör, Fotó: Mayer Jácint
A külföldre csempészés szövevényes ügyének hátterében a katonai titkosszolgálat, esetlegesen a szovjet, de ezzel párhuzamosan a nemzetközi műkincsmaffia szerepe is felvetődött. A tanúk egy része azóta már nem él, de akad olyan is, aki állításait bíróság előtt nem szeretné vállalni, és voltak akik megfenyegetésekről is beszámoltak.
A kincs ismert darabjaihoz több szállal is kapcsolódik tehát az összecsukható négylábú ezüstállvány, amelynek töredékei szintén ugyanezen borospince közelében kerültek elő. A Seuso-kincshez tartozását stílus és díszítésbeli egyezések mellett az is bizonyítja, hogy tökéletesen ráfér például a vadásztál. Valószínűleg azért külön rejthették el, mert mérete miatt nem fért el a rézüstben, ahol a többi leletet tárolták.
A kőszárhegyi ezüstállvány, Fotó: Mayer Jácint
A leletegyüttes ma ismert kollekciójának felbukkanása már Lord Northamptonhoz köthető. Ő szánta eladásra az amerikai aukción a nem bizonyítható származású kincset, ahol magyar látókörbe kerülhetett a már említett módon.
A tulajdonjogot a New York-i bíróság tárgyalta, ahol amilyen ügyetlenül szerepeltek a magyarok, olyan szervezetten a tulajdonos, így a leleteken talált földmintáról hiába bizonyították be, hogy Polgárdiból származik, valamint a Pelso felirat, a tanúk beszámolói, és a quadripus egyezősége se ért el eredményt.
Állatalakos korsó, Fotó: Mayer Jácint
A kincs hazahozatala nem nyílt tárgyalások eredménye, valamint Magyarországra kerülésével sem vált jogilag a mi tulajdonunkká. Magyarország nem megvásárolta a Seuso-kincseket, hanem csak őrzési, vagyis birtokjogot szerzett felettük. A kifizetett ár pedig kompenzációs-díj, nem vételár.
Azonban az mindenképpen pozitívum, hogy most a Magyar Nemzeti Múzeum termeiben láthatja a magyar közönség. A szakembereinknek is további vizsgálatokra ad lehetőséget, amivel az esetleges elkövetkező perekben az állam megalapozhatja tulajdonigényét – vagyis bizonyíthatja azt.
Ez is érdekelheti:
A somlói kincs – ismét lelkiismeretes ember nevéhez fűződik az aranylelet megtalálása
Forrás:
Schäffer Dániel: Seuso-kincs visszaszerzéséről, avagy megérte-e az ár?
seuso.mnm.hu: A kincs modern kori története
mnm.hu
