KÉPEK: Így épült a Deák téri aluljáró 50 éve
1974. decemberében adták át Budapest legnagyobb földalatti labirintusát, a Deák téri gyalogos aluljárót.
Ha feltételeznénk, hogy Budapestnek van főtere, és meg akarnánk szavazni, melyik az, a Deák teret biztosan sokan javasolnák. A Kiskörút és két rendkívül forgalmas sugárút, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út is innen indul, valamint három metró, két villamos és hat nappali busz érinti a csomópontot.
A felszínen három terület szinte egybefonódik: az Erzsébet tér, a Deák tér és a Városháza park. A bulinegyed szívében még a kis utcák is látnivalókkal vannak tömve, vegyük például az Akváriumot, az illúziók Múzeumát vagy a gördeszkaparkot. Ugyanakkor egyik legnagyobb jellegzetessége mégis a föld alatt terül el, ez pedig példátlan aluljárórendszere, amely 50 éve áll nyitva a gyalogosforgalom előtt, írja a PestBuda.
Az egész felszín alatti kis világ kialakítása még az 1896-ban megnyílt millenniumi földalatti vasút építésekor kezdődött, de igazán az elmúlt évszázadban terebélyesedett. Az ötszintes, magyar szemmel gigantikus aluljárórendszer három metróvonalat kapcsol össze, egyben az 1970-es évek szellemében a föld alatti gyalogoskapcsolatot is biztosítja a tér különböző pontjai között, sőt még a Földalatti Múzeumnak is helyet ad, ahol a régi szerelvényeket is meg lehet nézni.

Kép: Wikimedia Commons/ Fortepan — ID 4809. Adományozó/Donor: Kádas Tibor.
Így épült a Deák téri aluljáró
Az egész komplexum nem egyszerre épült fel. Az első földalatti és a közönségnek megnyitott elem a Millenniumi Földalatti Vasút itteni megállója volt, ami természetesen a felszín alatt kapott helyet. Ezt követte, amikor 1951 és 1956 között a metróépítkezések megkezdésével az első munkafolyamatok egyikeként ezt az állomást átépítették. A mai 2-es metró első szakaszát végül csak 1970-ben adták át, a szerelvények a Deák tér és az Örs Vezér tere között közlekedtek.
A következő szakaszban, 50 éve a gyalogos aluljárórendszert nyitották meg. A 900 négyzetméteres komplexumot a tervezett határidő előtt egy hónappal készítette el a munkában résztvevő 25 vállalat, amelyek a korszellemnek megfelelően munkaverseny keretében teljesítették a feladatot, így tisztelegve az állampárt, az MSZMP XI. kongresszusa előtt.
Az építkezés egyfajta látványosság is volt, hiszen a központi földalatti csarnok fölé akkor az építők egy fából ácsolt kilátót is építettek, ahonnan a budapestiek ráláttak az építkezésre, a munkások ezért viccesen azt is mondták munkakezdéskor, hogy „megyünk fellépni”.

Metro építési terület, aluljáró építés Deák Ferenc tér az Erzsébet (Engels) tér felé, háttérben a Bazilika. FOTO: FORTEPAN / UVATERV/ Wikimedia Commons
Az átadás
Az 1974. december 6-án járhatóvá vált aluljáró Budapest nyolcadik ilyen létesítménye volt. A gyalogos aluljárók akkor újdonságnak számítottak, az elsőt az Astoriánál pont 11 évvel a Deák téri előtt adták át. Az utolsó órák megfeszített munkájáról ezt írta a Magyar Hírlap 1974. december 6-án:
„Csütörtök délután, még feldúlt csatamezőre emlékeztetett a Deák tér. A járdaszigeteken katonák terítették a homokot, hogy éjszaka megkezdődhessen a gyors aszfaltozás. Mellettük a villamospálya építői kockaköveket rakodtak, s az úttesten már söpörték az építkezés porát, sarát, hulladékát. – Pénteken avatás – pattognak Lakatos Ervin főépítésvezető mondatai. – Éjszaka felfestik a közlekedési jeleket. Reggel 9–10 óra között megnyitják a teret a közúti forgalomnak. Délután két órakor lesz az aluljáró ünnepi átadása. Végül, fél három körül a végleges pályákra térnek a villamosok is.”

Deák Ferenc tér a Király (Majakovszkij) utca felől az Erzsébet (Engels) tér felé nézve az M2 metro építése idején. Kép: Wikimedia Commons/ FORTEPAN/ UVATERV (ID: 98911)
Felgyorsította a forgalmat
Az aluljárórendszer elkészültével a felszínen a terelések és a lezárások is megszűntek, ami azért volt jelentős, mert az építkezés alatt a teljes teret lezárták a forgalom elől. Az aluljáróról a Népszabadság 1974. december 1-i száma ezt írta:
„MIBŐL ÁLL AZ ALULJÁRÓ? 3500 köbméter beton, 300 tonna betonacél, márvány, gránit, törhetetlen üveg. Az építkezés során 8000 köbméter földet mozgattak meg, 3000 négyzetméter zsaluzatot és sok ezer méternyi kábelt, csövet, sokmázsányi aszfaltot, követ használtak fel. […] Az aluljáró 50 millió forintba került.”
Az egész, ötszintes aluljárórendszer nem lett ezzel kész, hiszen a metróhálózat építése folytatódott. Az aluljáróban, a kisföldalatti felhagyott vágányainak alagútjában 1975-ben megnyílt a Földalatti Vasúti Múzeum, majd egy évvel később, 1976-ban a 3-as metró első szakasza, és ezzel az aluljárórendszer elérte mai kiterjedését.
Az eredeti, 1974-es elképzelések szerint a Deák téren egy nagy modern áruház épült volna, amelynek közvetlen bejárata lett volna az aluljáróból, ezért a föld alatti terekben viszonylag kevés bolthelyiséget alakítottak ki.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hihetetlen leleplezés: Michael Jackson kulcsfontosságú kérdésben hazudhatott
Egyre szebb a Budai Vár, számos része újult meg
A Hold óriási, lenyűgöző képződményei kevesebb, mint 15 perc alatt jöttek létre
Egy új felfedezés szerint a kacsák ősei már a dinoszauruszok korában is jelen voltak
Új magyar légitársaság indul Budapestről a Távol-Keletre
A dinoszauruszok korát csodálhatjuk meg hamarosan a Biodómban