Egy 3 ezer kilométert utazott nyílvessző válaszolta meg, hová tűnnek télen a madarak
Az európaiaknak évszázadokon keresztül fogalmuk sem volt arról, hogy a madarak hová mennek télen, a megoldás viszont szinte szó szerint az ölükbe hullott.
Vajon merre jártak télen a madarak? Az európaiaknak voltak rá elméleteik
Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com
Charles Morton 17. századi angol tudós például úgy vélte, hogy a Holdra utaznak télire. Ehhez viszont 60 napon át 201 kilométer/órás sebességgel kellett volna repülniük. A sokáig vezető elmélet szerint – amelyet még maga Arisztotelész dolgozott ki – azonban a madarak téli álmot alszanak, és a nyáron látható kerti rozsdafarkúak a hidegebb hónapokra téli vörösbegyekké, a pacsirták pedig feketerigóvá változtak.
Még furcsább volt az az elképzelés, amelyre Homérosz Iliászában is utaltak, és amelyet később idősebb Plinius történetíró megalapozott tényként emlegetett, hogy a darvak minden évben délre repülnek, hogy folytassák a pigmeusokkal vívott ádáz háborújukat. Plinius azt írta, hogy a pigmeusok birkákon lovagolva támadták meg a darvakat és ették meg a tojásaikat, hogy a populációt alacsonyan tartsák, míg a darvak visszatámadtak rájuk a kegyetlen háborújukban. De akkor mégis hogyan és mikor jöttek rá az emberek, hogy merre járnak a madarak télen?
A válasz az égből jött, egy hatalmas lándzsával a nyakában
Az egyik súlyosan sérült példány, amely mégis hősiesen visszajutott Európába. A Rostocki Egyetem Állattani Gyűjteménye
1822-ben a németországi Klütz nevű falu közelében egy fehér gólyát láttak, amelynek egy 76 centiméter hosszú lándzsa szúrta át a nyakát. Erről a fegyverről pedig kiderült, hogy afrikai fából készült, ami megerősítette, hogy a gólyának sikerült 3200 kilométert repülnie Afrikába télire, mielőtt megtette volna a hatalmas visszautat Németországba, ahol azonnal megölték és kitömték.
De nem ő volt az egyetlen pórul járt példány, ugyanis számos, lándzsával megsebzett madarat találtak, amelyeket a németek Pfeilstorchnak, azaz „nyilas gólyának” kereszteltek el. Bár ez valószínűleg kevés vigaszt jelent egy olyan madár számára, amely súlyosan megsérült, majd megtette az epikus utazást, hogy aztán megérkezésekor kivégezzék, ez mégis bebizonyította a kor egyik kisebb elméletét a vándorlásról, és véget vetett azoknak az őszintén zavarba ejtő elképzeléseknek, hogy az új évszakra csupán más madárrá változnak.
Érdemes elolvasni:
