Elképesztően részletes és finom tetoválásokat találtak 1100 éves múmiákon
1200 éves, Peruban feltárt múmiák testén találtak hihetetlenül finom részletességgel készült tetoválásokat. Bár az évszázadok múlása elhalványította az egykor élő műalkotásokat, új kutatások most feltárják az alkotásuk mögött rejlő mesteri ügyességet és összetettséget.
A különleges testdíszítések a Chancay-kultúrához tartozó emberek mumifikálódott maradványain láthatók, akik a prekolumbián időszakban éltek Peru partvidékén. A rajzok többsége geometrikus mintákból áll, gyakran háromszög alakú formákból, de néhány állatokat ábrázoló minta is felfedezhető. Régészeti leletek alapján úgy vélik, hogy a tetováló mesterek kaktusztűt vagy kihegyezett állati csontot használhattak a festék bőrbe juttatására, írja az IFLScience.
Míg a Chancay tetoválások szépsége és jelentősége már korábban is ismert volt, modern képalkotó technikák most az aprólékos kidolgozottságukat tárták fel előttünk. A Kínai Hongkongi Egyetem kutatói lézeres technológiát alkalmazva éles kontrasztú képeket készítettek a megőrzött bőrfelületekről, így láthatóvá vált, hogy az ősi mesterek milyen precizitással dolgoztak több mint ezer évvel ezelőtt. Az apró vonalak vastagsága mindössze 0,1–0,2 milliméter volt, még pontosabb, mint a modern alkotások többsége.
Michael Pittman vezető szerző szerint a most felfedezett részletes alkotások világelsők az ősi tetoválások kutatásában. Az összetett mintázatok arra utalnak, hogy a rajzoknak kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak. A kutatók szerint a Chancay-társadalomban csak néhány kiválasztott személy viselhette ezeket, valószínűleg a közösség magas rangú tagjai, mivel több mint száz vizsgált múmia közül mindössze néhányon találtak ilyen finom tetoválásokat, tehát valószínűleg különleges státuszú emberekhez köthetők. A részletek aprólékos kidolgozása jelentős szakértelmet és időt igényelt, ami az alkotások kiemelt fontosságára utalhat. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy pontosan megértsük e tetoválások szerepét, de feltehetően rituális célokra vagy társadalmi rangjelzésként használták őket.
A Chancay nép nemcsak tetoválásaikról, hanem bonyolult textíliáikról és kerámiáikról is híres. Ezek az árucikkek a kiterjedt kereskedelmi hálózataikon keresztül terjedtek, és ezeken is megjelennek a tetoválásokhoz hasonló geometrikus minták — bár a bőrművészet esetében még részletgazdagabb megvalósításokat is találni. Dr. Pittman szerint az, hogy a Chancay legösszetettebb művészete tetoválások formájában maradt fenn, azt mutatja, hogy ez a testdíszítés fontos művészeti ágnak számított náluk, és egyes minták különleges jelentőséggel bírtak.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Mit keres egy emberszerű ‘arc’ a Marson?
Egy aggasztó tanulmány szerint a mikroműanyagok sokkal gyakrabban fordulnak elő az agyban
Hogyan voltak képesek a rómaiak olyan építményeket létrehozni, amelyek 2 ezer év múlva is állnak?
Felújítják a Teleki-kastélyt Máramaros megyében
Rájöhettek, hogy a legősibb fekete lyukak hogyan nőhettek olyan gyorsan
Zelenszkij hatalmas megállapodást köthet Trumppal