Te sem szeretnél visszautazni az időben, és a középkorban szerencsét próbálni
A „Pax Romana”, vagyis a körülbelül 200 évnyi béke és jólét időszaka után a Római Birodalom válságba került és hanyatlásnak indult. A széthullásakor vette kezdetét a középkor, amelyet gyakran sötét középkornak is neveznek.
Az élet ekkor kemény és kiszámíthatatlan volt, és csak az enyhíthetett ezen, ha valaki nemesi származású volt vagy a királyi udvarhoz tartozott. A higiéniai viszonyok siralmasak, a betegségek mindennaposak voltak és az embereknek alig volt pénze. Az igazságszolgáltatás kegyetlen büntetésekkel operált, az ágyak kemények voltak, mellékhelyiségek pedig gyakorlatilag nem léteztek.
Az egyháznak viszont jelentős szerepe volt az emberek életében, és az év folyamán nagyjából nyolc hétre elegendő ünnep és vallási fesztivál biztosított némi kikapcsolódást.
Hasonló volt a kontraszt a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, mint manapság
A What If beszámolója szerint a középkori városi élet hajnali négykor kezdődött, amikor a templom harangjai az első misére szólították a híveket. Az egyszerű emberek azonban ekkor még nem a templomba igyekeztek, hanem a piacra, ahol reggel hatkor nyitottak a standok. Az árusok egész nap reménykedtek abban, hogy elegendő pénzt keresnek ahhoz, hogy este ne csak káposztát és babot egyenek, hanem akár egy csirkét is vehessenek vacsorára.
Persze nem mindenki volt kereskedő. A lakók között akadtak kovácsok, szabók, kőművesek, borászok, és természetesen az adószedők is. Délután három körül a boltok bezártak, este nyolckor pedig a városkapukat is lezárták, és a városőrök vették át az éjszakai szolgálatot.
Miközben a köznép szerény vacsorát fogyasztott, a királyi udvarban fényűző lakomák zajlottak. A bőséges étel és ital mellett szórakoztatásról is gondoskodtak, ugyanis mutatványosok, udvari bolondok és zenészek színesítették az estéket.
A középkori emberek szerettek mulatni. Egy évben mintegy nyolc hétig tartottak különféle ünnepségeket. Ezek közül sok vallási jellegű volt, de a világi események, például a lovagi tornák is nagy népszerűségnek örvendtek. Az egyház ezeket viszont nem nézte jó szemmel, mivel a lovagi tornák gyakran halállal végződtek.
A középkor igazságszolgáltatása is a lovagi tornákhoz hasonlóan volt “kegyes”. A súlyos bűncselekmények esetében gyakran alkalmazták a próbatételeket. A vízpróba során az elítéltet összekötözve, végtagokkal fölfelé dobták a vízbe. Ha elsüllyedt, ártatlannak nyilvánították, ha viszont a felszínen maradt, bűnösnek tekintették, mivel úgy hitték, a víz visszautasítja a Sátán szolgáit.
Sötétnek nevezik, de számos tudományos előrelépés történt
Bár a tudományos ismeretek korlátozottak voltak, a középkorban is létezett bizonyos szintű tudás. A műveltebb rétegek például tisztában voltak azzal, hogy a Föld gömbölyű. Ebben az időszakban számos fontos találmány született, például a mechanikus óra és a könyvnyomtatás.
A higiénia terén azonban nem alkottak maradandót. Fogkrém helyett sokan ecettel vagy borral öblítették ki a szájukat. A tehetős rétegek körében divat volt a romló fogsor, mivel ez azt jelezte, hogy az illető megengedhette magának a cukrot, ami annak idején meglehetősen drága volt. Az elhízás szintén a jólét jele volt, hiszen azt sugallta, hogy az illető húsban és egyéb luxuscikkekben bővelkedő étrenden élhetett. A parasztok azonban általában egészségesebbek voltak, mivel egyszerű, de tápláló ételeket fogyasztottak, és kemény fizikai munkát végeztek.
A korszak végére azonban egy sor katasztrófa sújtotta Európát. A 14. században éhínségek, háborúk és járványok pusztítottak. A legrettegettebb csapás azonban a fekete halál néven ismert pestisjárvány volt, amely Európa lakosságának 40, de akár 60%-át is elpusztíthatta. Az emberiségnek csaknem két évszázadra volt szüksége ahhoz, hogy visszanyerje a járvány előtti népességszámot.
A középkort követően a reneszánsz elhozta a várva várt felvilágosodást. Az emberek egyre inkább a tudomány és a művészet felé fordultak, és megkezdődött az a tudományos forradalom, amely máig formálja a világot.
A középkor tehát kétségkívül meghatározó szerepet játszott a történelem alakulásában, de vajon érdemes lenne személyesen megtapasztalni ezt az időszakot? A legjobb választás valószínűleg az lenne, ha maradnánk a modern világ kényelménél, és nem kellene ecettel öblögetnünk egy fárasztó lovagi torna után.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Miért felejtjük el az álmokat szinte azonnal ébredés után?
Az éghajlatváltozás a legnagyobb tavakat is eltűntetheti a bolygóról
Mikrobákat keresnek a Nemzetközi Űrállomás külsején
2000 éves agyaghadsereg: a kutatók új, bámulatos felfedezést tettek
Kína mesterséges napja új rekordot állított fel
Az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot találták arra, hogy létezhet élet a Földön kívül is