A Loch Ness-i szörny észlelései tudományos eredményre vezettek
Egy kutatócsoport bebizonyította, hogy tudományosan is érdemes foglalkozni a Loch Ness-i szörnyről szóló anekdotákkal.
A Loch Ness tó a skóciai Highland tanács területén fekszik, 240 méter mélységével és mintegy 36 km hosszúságával a legnagyobb édesvíztérfogatú tó Nagy-Britanniában. A Glen Mor- vagy Great Glenben fekszik, amely kettészeli a Felföldet, írja a Britannica. Mégsem természeti adottságairól, hanem egy vagy több feltételezett lakójáról híresült el: a Loch Ness-i szörny, becenevén Nessie.
A Loch Nessben történt észlelésekről szemtanúk beszámolóinak hatalmas gyűjteménye áll rendelkezésre. A legkorábbi írásos feljegyzés Kr. u. 565-ből származik, amikor Szent Columba állítólag visszahajtott egy fenevadat a vízbe, írja a Visit Inverness Loch Ness. Ezt követően ritkán, az 1500-as és 1800-as évek között 21 észlelést jegyeztek fel. Ezeket a legkorábbi anekdotákat a Loch Ness környékén élő emberek jegyezték fel, egy olyan időszakban, amikor a mitológia és a babona még nagyobb szerepet játszott az emberek életében.
Az anekdoták személyes tapasztalatokról szóló történetek. Így nem meglepő, hogy a tudományos kutatások során nem túl népszerűek, mivel gyakran úgy ítélik meg, hogy valószínűleg pontatlanok, elfogultak, sőt valótlanok. Ezért a tudósok (és különösen a statisztikusok) igyekeznek elkerülni az anekdoták használatát, ahol csak lehet.
De vajon az anekdotikus bizonyítékok mindig haszontalanok?
Egy a Journal of Statistics and Data Science Education folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerzői szerint nem. A kutatók dokumentálták, hogy egyetemi óráikon egy szokatlan anekdotikus beszámolókból álló adatbázist használtak arra, hogy a hallgatók elgondolkodjanak azon, hogy milyen kérdéseket lehet feltenni az adatokról, és hogy mit jelent valójában az „adat”. Megmutatják, hogy ha a populációt és a mintavételi egységet megfelelően figyelembe vesszük, még az anekdotikus bizonyítékok is értékes betekintést nyújthatnak.
A legrosszabb források
Ennek demonstrálására a csapat a Loch Ness-i szörnnyel kapcsolatos jelentéseket elemezte, hogy mintákat azonosítson. Az adatbázisban több mint 1800 jelentés szerepelt, és mint a csapat írja, ezek „szinte biztosan elfogultak voltak a tapasztalt jelenségek tekintetében”. De miért is? Szerintük mindig a legszaftosabb pletyka marad fenn – ezt persze tudományosabban fogalmazták meg. Az unalmas és „túl valóságos” beszámolók kevésbé ragadják meg az emberek figyelmét a kiszínezett történetekkel szemben.
Tehát az elemzett jelentésmintát valószínűleg torzítottnak ítélték, de az egyes változókat is. Például a hosszabb ideig tartó látszólagos találkozások jobban megmaradhattak, valamint a nagyobb Loch Ness-i szörny állítólagos észlelésével kapcsolatos jelentések is inkább, mint a kis szörnyekről szóló történetek.
A jelentések közül sok nem volt független. A Loch Ness-i szörnyről szóló beszámolókban több szemtanú is szerepelhet, vagy valaki többször is leírja az élményt, ami fokozatosan torzításokhoz vezethet. A szemtanúk egymás között is egyeztethetnek, így az ugyanarról az eseményről szóló több jelentés nem tekinthető függetlennek.
Mit tudtunk meg a Loch Ness-i szörnyről?
Miután a kutatók átvizsgálták a beszámolók adatait a leghasználhatóbb információk szempontjából, maradt 1433 elvileg független, első kézből származó beszámoló, amelyeket 1850 óta gyűjtöttek össze.
„Ezekből az összegyűjtött beszámolókból nem tudunk következtetéseket levonni a Loch Ness-i szörnyről, de a Loch Ness-i szörnyről szóló beszámolók szélesebb populációjára vonatkozóan következtetéseket vonhatunk le” – magyarázta a tanulmány társszerzője, Dr. Charles Paxton, a St. Andrews Egyetem Ökológiai és Környezeti Modellezés Kutatóközpontjának munkatársa egy nyilatkozatban.
A Drumnadrochitban működő Loch Ness Project munkatársával, Adrian Shine-nal és a szintén a St Andrews Egyetemről származó Dr. Valentin Popovval együttműködve a csapat érdekes tendenciákat tárt fel.
„A Nessie-ket főként a nyári hónapokban jelentik, nappal, szemben az éjszakával – az ebédidőben való visszaeséssel – és kiváló időjárási körülmények között” – magyarázta Paxton.
„A másodkézből származó jelentések általában eltúlzottak az első kézből származó jelentésekhez képest, a szörnyetegeket közelebbről és nagyobbnak jelentették. Ezeket a mintákat maguk a szörnyek is létrehozhatják, de valószínűbb, hogy a szemtanúk elérhetőségét és a történetek torzítására való hajlamot tükrözik az újbóli elbeszélés során.”
Nyilvánvaló, hogy a tanulmány nem bizonyít semmit magáról a feltételezett szörnyről, de megmutatja, hogyan lehet statisztikai gondolkodást alkalmazni az anekdotikus adatokra, és felmérni, hogy milyen típusú következtetések vonhatók le. Ezesetben például az emberek pletykálási szokásairól tanulhattunk érdekes újdonságokat.
Ez is érdekelhet:
