1853 tavaszán Richard Francis Burton, a híres nyelvész és felfedező, elindult élete legfontosabb és legveszélyesebb utazására. Célja az iszlám szent városainak, Mekkának és Medinának a felkeresése volt – egy olyan zarándoklat, amelyről az európaiak alig tudtak valamit, és amelyet közülük még kevesebben mertek megkísérelni. Burton azonban nemcsak, hogy sikeresen végigjárta az utat, hanem mindezt egy titkos álruhában tette, és később megírta kalandjait a “Personal Narrative of a Pilgrimage to El-Medinah and Meccah” (1855–56) című könyvében.
Burton számára az út nem csupán vallási vagy kulturális kíváncsiságból fakadt – inkább egy kihívás volt, amellyel bebizonyíthatta saját bátorságát és alkalmazkodóképességét. Egyik levelében így írt:
“Be akartam bizonyítani, hogy ami más utazók számára veszélyes lehet, az számomra teljesen biztonságos.”
Mivel Mekkába és Medinába csak muszlimok léphettek be, Burtonnek el kellett rejtenie valódi kilétét. Először egy perzsa hercegnek adta ki magát, de végül egy dervis – azaz szufi szerzetes – szerepébe bújt. Ez kiváló álca volt, mivel a dervisek bármelyik iszlám országból érkezhettek, lehettek bármilyen társadalmi helyzetűek, és bárhová utazhattak anélkül, hogy gyanút keltettek volna — írja a Bauman Rare Books.
Hogy még hitelesebb legyen, kidolgozott egy részletes hátteret: egy Afganisztánban született, Burmában tanult indiai orvos szerepét játszotta el, így, ha nyelvi hibákat vétett volna arabul, perzsául vagy hindusztáni nyelven, ezt az „indiai” akcentussal magyarázhatta.
Felmerül a kérdés: vajon Burton elzarándokolhatott volna Mekkába angolként, aki áttért az iszlámra? Valószínűleg igen, de ő nem ezt az utat választotta, mert nem akarta, hogy európai társai árulónak tekintsék:
“… a lelkem nem hajolhatott meg annyira, hogy renegátnak valljam magam – hogy ujjal mutogassanak rám, kiközösítsenek és vallatásnak vessenek alá, gyanakvással nézzenek rám a sokan, és megvetéssel mindenki.”
A rejtőzködés kihívásai
Burton hosszú ideje nem élt iszlám országban, így újra meg kellett tanulnia az apró, de fontos szokásokat: hogyan kell helyesen enni, inni, aludni és természetesen imádkozni. Egyetlen apró hiba lebuktathatta volna. Még az is fontos volt, hogy a mecsetbe mindig a jobb lábbal lépjen be először, különben gyanút kelthetett volna.
Miközben próbálta titokban lejegyezni tapasztalatait, egy újabb nehézséggel találta szembe magát: az írás jegyzetfüzetbe tipikusan “frank” (azaz európai) szokásnak számított, így ha ilyesmin kapták volna, az azonnali lebukást jelenthetett volna. Ezért egy kis Korán-tartó tokba rejtett egy üres jegyzetfüzetet, és abba írta fel tapasztalatait.
Persze még így is előfordultak hibák. Kairóban egy albán katonával ivott alkoholt, és az illető hamarosan nagy balhét csapott. Ez különösen kínos helyzet volt, mert az iszlámban a szeszes italok fogyasztása tilos, így az álcája komoly veszélybe került. Bár Burton a későbbiekben is ivott, ezt mindig titokban tette.
Medina és a Próféta sírja
Burton elsőként Medinát kereste fel, ahol Mohamed próféta sírja található. Érdekes módon az akkori Európában sokan még azt hitték, hogy a próféta sírja Mekkában van, mivel az iszlám kultúráról rendkívül kevés pontos információ jutott el hozzájuk. Miután meglátogatta Medinát, Burton Zair lett, azaz olyan zarándok, aki eljutott a Próféta sírjához.
Burton szokásához híven tabutémákat is érintett beszámolójában. Különösen érdekelte a női körülmetélés gyakorlata, amelyről hosszan írt. Azonban angol szerkesztője ezeket a részeket törölte a könyvből, mert azokat „kellemetlen szemétnek” tartotta.
Mekka és a Kába-kő
Burton számára Mekka és a Kába-kő látványa sokkal erőteljesebb élmény volt, mint Medina. Így írta le érzéseit:
“Kevés muszlim van, aki először látva a Kábát, ne érezne félelmet és áhítatot.”
Elvégezte a teljes zarándoklatot, bár néha elkalandozott a figyelme – például amikor egy-egy egzotikus szépség vonta magára a tekintetét. Miután teljesítette a rituálékat, immár jogosulttá vált arra, hogy a zöld turbánt hordja, amely a hajj (zarándok) megkülönböztető jele.
Visszatérés és a kettős megítélés
Miután sikeresen teljesítette a zarándoklatot, Burton visszaindult. Dzsiddában a brit konzulátus ajtaján kopogtatott, de a kapuőr nem engedte be, mivel még mindig arab viseletben volt. Végül egy üzenetet küldött be, amelyben felfedte magát:
“Az indiai hadsereg tisztje vagyok.”
A konzul és társai nagy meglepetéssel, de barátságosan fogadták.
Londonba visszatérve vegyes reakciókat kapott. Az angolok büszkék voltak bátor felfedezőjükre, ám amikor a muszlim világban híre ment Burton titkos zarándoklatának, sokan ezt istenkáromlásnak tartották. A botrány elkerülése érdekében Burton továbbra is arab ruházatot viselt Európában, és néhány muszlim szokását is megőrizte, ami tovább borzolta a viktoriánus társadalom kedélyeit.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Budapesttől Alexandriáig: A magyar tengerjárás úttörője
Valójában ez a magyar király lehetett Sir Lancelot?
