Elpusztul a legközelebbi galaxis, ránk is hatással lesz a Kis Magellán-felhő halála

A tudósok megállapították, hogy a hozzánk legközelebbi galaxis, a Kis Magellán-felhő „fokozatos pusztuláson” megy keresztül, és ez megváltoztathat mindent, amit az űrről tudunk.

A Kis és Nagy Magellán-felhő

A Magellán-felhő a Tejútrendszer galaxis két szatellitgalaxisa közül az egyik, írja a Britannica. Ezeket a kísérőgalaxisokat Ferdinánd Magellán portugál navigátorról nevezték el, akinek legénysége az első világkörüli útja során (1519-22) felfedezte őket. A Magellán-felhőket a 20. század elején ismerték fel a Tejútrendszer galaxis kísérő objektumaként. Amikor Edwin Hubble amerikai csillagász megállapította a galaxisok extragalaktikus jellegét, világossá vált, hogy a Magellán-felhőknek különálló rendszereknek kell lenniük.

A Kis Magellán-felhő (SMC) egy törpegalaxis, amely körülbelül 200 000 fényévre található. A galaxis nagy része a Tucana csillagképben terül el, de egy kis része átnyúlik a szomszédos Hydrus csillagképbe, írja a NASA.

Közelségének köszönhetően a Kis Magellán-felhő egyike azon kevés galaxisnak, amely a Földről távcső nélkül is látható. A déli féltekén és az északi félteke bizonyos szélességi körökön élő nézők számára az SMC a Tejútrendszer egy leszakadt darabjára hasonlít, bár a valóságban sokkal messzebb van, mint saját galaxisunk bármely része.

Valami gyanús volt

A japán Nagoya Egyetem kutatói a csillagok mozgását tanulmányozták a Tejútrendszerrel szomszédos galaxisban, a Kis Magellán-felhőben. A csoport mintegy 7000 nagy csillagot elemzett a felhőben, és valami furcsát észleltek, írja a Phys.org.

Első pillantásra úgy tűnt, hogy a Kis Magellán-felhő „nagyobb kísérője”, a Nagy Magellán-felhő (LMC) okoz némi problémát. A Satoya Nakano és Kengo Tachihara által vezetett kutatócsoport úgy döntött, hogy közelebbről is megvizsgálja a dolgot, és úgy találta, hogy az LMC talán szétszakítja a kicsit.

Miután elemezték kezdeti eredményeiket, Tachihara úgy gondolta, hogy „lehet, hogy hiba van” az eredményekben. Végül azonban sikerült „bizonyítékot” találniuk arra, hogy az SMC-ben lévő csillagok, amelyek néhány millió évig élnek, mielőtt felrobbannak, „ellentétes irányba mozognak”, és „széthúzódnak”.

Tachihara azt mondta: „A csillagok egy része közeledik az LMC felé, míg mások távolodnak tőle, ami a nagyobb galaxis gravitációs hatására utal. Ez a váratlan mozgás alátámasztja azt a hipotézist, hogy az SMC-t az LMC megzavarja, ami a fokozatos pusztulásához vezet.”

A kutatócsoport azt is felfedezte, hogy az SMC lévő csillagok nem követnek forgási mintát, ellentétben a Tejútrendszerünkben lévő csillagokkal. Ez azt jelenti, hogy „a tömegére és a Tejútrendszerrel és az LMC-vel való kölcsönhatás történetére vonatkozó korábbi becsléseket talán felül kell vizsgálni”.

Mit jelent a felfedezés?

Nakano kifejtette, hogy ez mit jelent az űrkutatás számára: „Ez potenciálisan megváltoztathatja a két Magellán-felhő és a Tejútrendszer közötti háromtestes kölcsönhatás történetéről alkotott elképzeléseinket”.

A tudósok évek óta tanulmányozzák a Kis Magellán-felhőt, mert feltételezhetően nagyon hasonlít a Tejútrendszerre. A probléma, ahogy Tachihara mondja, az, hogy nem tudjuk „madártávlatból” megnézni a galaxist, amelyben élünk”.

Ezért az SMC és az LMC egymás közötti működésének felfedezése révén jobban megérthetjük azokat a folyamatokat, amelyek évmilliárdokkal ezelőtt a galaxisokat formálták.

„Ennek eredményeként az SMC és az LMC az egyetlen olyan galaxis, amelyben megfigyelhetjük a csillagok mozgásának részleteit” – tette hozzá Tachihara. „Ez a kutatás azért fontos, mert lehetővé teszi számunkra, hogy a csillagkeletkezés folyamatát a csillagok mozgásával összefüggésben tanulmányozzuk az egész galaxisban.”

Ez is érdekelhet:

• Lehet, hogy életre bukkantunk a Marson 50 éve, de rögtön el is pusztítottuk azt
• Mi az a gonosz tengelye, és miért tűnik úgy, hogy az univerzum hozzá igazodik?
• Milyen hangokat hallhatunk a Marson, és hogyan különböznek a Földön hallhatóaktól?

Kiemelt kép: depositphotos.com