Whittier városát az Egyesült Államok katonai célokra választotta ki a második világháború idején. A környék elzártsága és nehezen megközelíthetősége tökéletes helyszínné tette egy bombabiztos komplexum építéséhez. Két épületet emeltek: a ma elhagyatott Buckner Buildinget és a Hodge Buildinget – amit később Begich Towers névre kereszteltek át. Ez utóbbi ma nemcsak a város legfontosabb, hanem szinte az egyetlen valóban használt épülete, mivel a lakosság túlnyomó része itt él.
Whittier egyedisége abban rejlik, hogy a lakók többsége ugyanabban az épületben, a Begich Towers-ben él. Ez nemcsak praktikus, hanem létfontosságú is egy ilyen elzárt településen. A közösség működése azon múlik, hogy mindenki betölti a maga szerepét – legyen szó alagútőrökről, vasutasokról, szakácsokról vagy sürgősségi dolgozókról. Whittier szinte egyetlen organizmusként működik: egy kis társadalom, ahol mindenki számít — számolt be róla a Weird History.
Az elszigeteltség ára: egyetlen alagút
A városba való bejutás – vagy épp elhagyása – egyetlen alagúton keresztül történik. Ez az autós forgalom számára megnyitott vasúti alagút Észak-Amerika második leghosszabbja, több mint 4 kilométer hosszú. Azonban csak egy sávval rendelkezik, így félóránként váltakozik, melyik irányból lehet közlekedni. Éjszaka 23:00 és reggel 5:30 között teljesen zárva van. Ha valaki lekési a nyitvatartást, kénytelen lehet az autójában aludni. Kivételek csak a sürgősségi járművek.
Egy tető alatt minden
Begich Towers nemcsak lakóépület, hanem városháza is egyben. Az első emeleten található rendőrség, posta, kisbolt, orvosi rendelő, élelmiszerbolt és még egy jet-ski kalandbolt is. A helyi iskola egy külön épületben van, de egy föld alatti alagúttal kapcsolódik a toronyhoz – így a gyerekek havon és szélen át sem áznak meg. A vallási élet is beltérben zajlik: az alagsorban tartják a keresztény istentiszteleteket, sőt még a szamoai közösség is itt gyűlik össze, saját anyanyelvű szolgálatokkal.
Lakók, akik éveket töltenek zárt térben
A torony lakói között vannak, akik szociális életet élnek, és másokkal együtt vacsoráznak vagy imádkoznak, de sokan évekig ki sem teszik a lábukat az épületből. Mivel minden elérhető bent, nincs különösebb ok a szabadba menni – főleg ha odakint épp zuhog az eső vagy hull a hó. A torony tetején működő panzió – June’s Whittier Condo Suites – turistákat is fogad, akik kíváncsiak erre az egyedi közösségre. A kilátás pedig páratlan.
Whittier: a természet és az emberek közvetlen közelében
A természet közelsége is része a városi életnek. Sok lakó tart otthon távcsövet, nem a szomszédok megfigyelésére, hanem a környező állatvilág megfigyelésére. Az egyik szomszéd, Brenda Tolman, például rénszarvasokat tart háziállatként, és naponta kétszer eteti őket – akár esik, akár fúj.
Az időjárás nem barát
Whittier az Egyesült Államok legcsapadékosabb városa. Évente körülbelül 7 méternyi hó esik, és amikor nem havazik, akkor esik. A szélsebesség elérheti a 100 km/h-t is. Bár az állandó rossz idő nem sokat zavar egy olyan várost, ahol szinte senki nem megy ki az utcára, a természeti katasztrófák már komolyabb veszélyt jelentenek.
Túlélni a természeti csapásokat
1964-ben az USA történetének legerősebb földrengése rázta meg Alaszkát – a Nagypénteki földrengés 43 láb (kb. 13 méter) magas cunamit idézett elő, amely 13 lakos életét követelte Whittierben. A város azonban mindig talpra áll. A COVID-19 járvány idején például gyorsan elszigetelték magukat: csak a lakók, ellátók és alapvető szolgáltatók léphettek be. Bár volt néhány fertőzött, a közösség összefogása miatt nem terjedt tovább a vírus.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
A férfi, aki egy barlangba vonult, és véletlenül feltalált egy egész tudományágat
Miért vannak vonalak a törölközőkön?
