Több magyar egyetem is bekerült a világ legjobbjai közé: egyikük a legjobb 1%-ban landolt
A magyar egyetemek felkerültek a világtérképre, mutatja ezt az is, hogy 12 intézményünk van a világ legjobb öt százalékában – mondta a kulturális és innovációs miniszter a Europe Universities Summit rendezvényen szerdán, Budapesten.
Hankó Balázs hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem (SE) a világ legjobb egy százalékában, további három felsőoktatási intézmény pedig a legjobb két százalékban szerepel. “Ezt az elmúlt években értük el a megújulásnak, a megújult, versenyképes és autonóm egyetemi világnak köszönhetően” – fogalmazott a miniszter.
A politikus kiemelte: ma már nemzetközi szinten is kíváncsiak arra, hogy az elmúlt években hogyan újult meg a magyar felsőoktatás. Ezt mutatja többek között az is, hogy az egyik – ha nem a legnagyobb – nemzetközi rangsorokkal foglalkozó cég, a THE, Magyarországon tartja európai nagy rangsorkonferenciáját – tette hozzá.
Hankó Balázs közölte: a felsőoktatás megújításának köszönhetően önállóbbak, versenyképesebbek és sikeresek lettek a magyar intézmények. Felidézte, hogy az elmúlt években az intézmények több száz helyet léptek előre a világranglistán. Az Óbudai Egyetem például most a 600. és 800. hely között áll a ranglistán, míg néhány éve az 1200. hely körül volt.
“A célunk pedig nem lehet más, mint az, hogy 2030-ra legyen magyar a világ legjobb száz egyeteme között, és legyen legalább három Európa száz legjobb felsőoktatási intézménye között” – hangoztatta a miniszter. A mostani konferenciáról a tárcavezető közölte: a rendezvényen a világ és Európa egyetemi vezetői tanácskoznak, emellett bemutatják a magyar modellt, amely “mint látszik, Brüsszel ellenére is nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.”
Példaként hozta a miniszter, hogy a Pannónia programon keresztül 4045 nemzetközi kapcsolatot létesítettek a hazai intézmények, és több mint 3 ezer diák utazott az elmúlt fél évben a világ vezető oktatási intézményeire. Hozzátette: a Hurizont program keretében a magyar intézmények konzorciumokat vezetnek, és a világ top egyetemeivel kutatnak együtt. Az Óbudai Egyetem például jelenleg a Stanforddal és a Szingapúri Egyetemmel dolgozik együtt – jegyezte meg Hankó Balázs.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a felsőoktatás megújításának köszönhetően az elmúlt három évben 40 százalékkal emelkedett az első diplomát megszerezni kívánó hallgatók aránya, 63 százalékkal többen jelentkeztek STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) területre, megerősödtek a vidéki intézmények, húsz százalékkal emelkedett a külföldi hallgatók száma.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Régi magyar szavak, amiket ma már alig értünk pedig zseniálisan hangzanak
Zsolnalitva vára: Kinizsi címerét őrzi a magyar múlt egyik legizgalmasabb helyszíne
Áprilisban rekordmennyiségű földrengést észleltek a Kárpát-medencében
Több ezer éves csontváz és különböző ereklyék kerültek elő Martfű határában
Miért támadta meg India Pakisztánt?
Lehet, hogy nem minden fekete lyuk rendelkezik szingularitással