Amikor 1945 szeptemberében Japán hivatalosan is kapitulált a második világháborúban, a világ fellélegezhetett – de nem mindenki. A Fülöp-szigeteken egy japán hírszerző tiszt, Onoda Hiroo még közel három évtizeden keresztül folytatta a harcot, meg volt győződve arról, hogy a háború nem ért véget. Története a lojalitás, a félreértés és az emberi kitartás egyik legkülönösebb példája.
Onoda Hiroo 1922-ben született Japánban, egy büszke szamurájcsalád tagjaként. Már fiatalon katonai pályára lépett, 18 évesen csatlakozott a japán hadsereghez. Később hírszerző tisztté képezték ki, és különleges parancsot kapott: még saját életének kioltása is tilos, amíg felettese másként nem rendelkezik. Ez a parancs lett évtizedeken át tartó rejtőzködésének alapja — írja a Múlt-kor.
Bevetés a Lubang-szigeten
1944 decemberében Onodát a Fülöp-szigeteki Lubang-szigetre vezényelték, ahol hamarosan a sziget a szövetségesek kezére került. A helyőrség megsemmisült, de Onoda három társával a dzsungelbe húzódott vissza. Ott gerillaháborúba kezdtek, és elutasítottak minden hírt a háború befejezéséről. A szórólapokat, rádióüzeneteket és családi leveleket mind ellenséges propaganda trükknek vélték.
Túlélés és harc a vadonban
A kis egység évtizedeken át túlélte a dzsungel viszontagságait. Banánon, kókuszon, vadállatok húsán és fosztogatásokból tartották fenn magukat. A falvakat rendszeresen megtámadták, sőt, időről időre tűzharcba keveredtek a helyiekkel. Simada tizedes 1954-ben, Kozuka katona pedig 1972-ben halt meg ilyen összecsapások során. Onoda ezután egyedül maradt.
Egy fiatal diák fordítja meg a történelmet
1974-ben Szuzuki Norio, egy japán egyetemista vállalkozott arra, hogy felkutassa Onodát. Sikerült bizalmat ébresztenie benne, de a katona továbbra is ragaszkodott a katonai protokollhoz: csak akkor adja meg magát, ha egykori felettese ezt parancsba adja. A japán kormány közbenjárásával előkerült Tanigucsi őrnagy, aki 30 év után személyesen rendelte el a fegyverletételt.
Visszatérés egy másik Japánba
Onoda 1974 márciusában tért haza, ahol hősként ünnepelték. Ugyanakkor nem találta a helyét a modernizálódó, nyugati értékeket követő Japánban. Egy évvel később Brazíliába költözött, ahol marhatenyésztéssel kezdett foglalkozni. 1984-ben tért vissza újra Japánba, hogy oktatótábort alapítson fiataloknak a hagyományos értékek ápolására.
1996-ban visszatért Lubangra, ahol virágot helyezett el egykori bajtársa emlékhelyén, és adományt adott egy iskolának. 2014-ben, 91 éves korában hunyt el Tokióban – a férfi, aki számára a háború harminc évvel tovább tartott, mint a világ többi részének.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Az első pesti lóvasút: forradalom a városi közlekedésben
Petőfi költeménye alapján készült képregény jelenik meg holnap
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A nyelv kialakulása: hogyan tanult meg beszélni az ember?
Üzbegisztán együttműködése a Türk Államok Szervezetével a turizmus területén bővül
A titokzatos budai fekete cica
Az EU összefog az orosz „árnyékflotta” ellen a Balti-tengeren
A Margitsziget elfeledett története
Putyin elmondta a béke orosz feltételeit