A magyar író, akinek betiltották a műveit de mégis világsikert aratott

Konrád György íróként sokáig háttérbe szorult Magyarországon, miközben Nyugaton ünnepelt gondolkodó lett. Hogyan jutott el a mellőzöttségből a nemzetközi elismerésig?

Vannak művek, amelyeket nem lehet elhallgattatni, és vannak szerzők, akik nem hajlandók elhallgatni. Konrád György azok közé tartozott, akik írásaikkal nem a hatalmat szolgálták, hanem az embert. Magyarországon hosszú éveken át cenzúrázták, de ő nem hátrált meg, és végül a világ felfigyelt rá.

Egy élet a hatalom árnyékában

Konrád György 1933-ban született Debrecenben, zsidó családban, és Berettyóújfaluban nőtt fel. A második világháború idején hajszál híján kerülte el a deportálást: szülei koncentrációs táborba kerültek, ő és nővére pedig Budapesten bujkálva élték túl a vészkorszakot. A háború okozta trauma későbbi írói világát is mélyen áthatotta: Gyakran tért vissza az elnyomás, a kiszolgáltatottság és az emberi méltóság kérdéseihez.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, majd városszociológusként dolgozott, bejárva a budapesti lakótelepeket és vidéki településeket. Közelről látta a szocialista társadalom ellentmondásait és a rendszer visszásságait, ezek a tapasztalatok adták későbbi műveinek gerincét. A hatalomkritikus hangvétele miatt több írását cenzúrázták.

Regények, amelyeket túl veszélyesnek tartottak

Bár Konrád első regénye, A látogató (1969) végül megjelenhetett, kritikus hangvétele feltehetően már az állambiztonsági szervek érdeklődését is felkeltette. A könyv egy szociális munkás szemszögéből ábrázolta a Kádár-rendszer rideg, elidegenedett világát, és bár hivatalosan nem tiltották be, sokáig nehezen volt elérhető az olvasók számára.

Makk Károly filmrendező és Konrád György író egy beszélgetés közben, 1983-ban. Fortepan / Bakos László

Egy másik műve, “A városalapító” már nem volt ilyen „szerencsés”. A totalitárius rendszer szatírájaként megírt regény csak cenzúrázott formában jelenhetett meg Magyarországon 1977-ben, több kritikus részletet eltávolítottak belőle. Eközben Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban teljes terjedelmében publikálták, Konrád nevét pedig egyre többen ismerték meg Európában mint a szocialista rezsimek kritikusát. A teljes, cenzúrázatlan magyar kiadásra egészen 1992-ig kellett várni.

Talán még nagyobb port kavart Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című esszéje, amelyet jó barátjával, Szelényi Ivánnal írt közösen. A szöveg kimondta: az értelmiség nem forradalmi, hanem együttműködő réteggé vált. A kéziratot a hatóságok lefoglalták, a szerzők ellen államellenes izgatás címén vizsgálat indult. Ezek után Szelényi emigrált az országból, Konrád itthon maradt de elbocsátották az állásából, miközben a kézirat szamizdatban (illegálisan sokszorosítva) és külföldön terjedt tovább.

A szabadság nem az, amit adnak – hanem amit el nem vehetnek.

Külföldi fogadtatás

Bár Magyarországon háttérbe szorították, Konrád György a ’70-es és ’80-as években Nyugat-Európa egyik legelismertebb közép-európai értelmiségijévé vált: Műveit lefordították német, francia, angol és olasz nyelvre is. Nemcsak íróként, hanem gondolkodóként is keresett előadója lett konferenciáknak és egyetemeknek.

1989 után részt vett a demokratikus átalakulásban, 1997 és 2003 között pedig a Berlini Művészeti Akadémia elnöke volt. Elismerései között szerepel a Herder-díj, a Kossuth-díj és a Francia Becsületrend is.

Példakép és örök kérdező

A magyar író nem csak a diktatúrára, hanem a demokrácia zsákutcáira is érzékeny volt. A rendszerváltás utáni Magyarország közéletében is részt vett, de megmaradt kívülállónak, kritikus figyelőnek. Írásaiban gyakran visszatért a gondolkodás és a személyes lelkiismeret fontosságára, és szinte minden művében ott bujkál a kérdés: mit jelent szabadnak lenni?

A Berlini Művészeti Akadémia elnökeként ő volt az első magyar író, aki a német szellemi elit legfelsőbb köreihez tartozott.

2019-ben hunyt el Budapesten, 86 évesen. Halála után több európai országban megemlékeztek róla mint a „kelet-európai lelkiismeret” egyik utolsó képviselőjéről. Művei – amelyek egykor csak másolt példányokban keringtek kézről kézre – ma szabadon olvashatók. Egyre aktuálisabbak is, hiszen újra felerősödnek azok a társadalmi kérdések, amelyekkel ő már évtizedekkel ezelőtt szembenézett.

Kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons /Livioandronico2013 / CC BY-SA 4.0

Ez is érdekelhet:

• 4 elképesztő régi mesterség, amelyek kivesztek a hétköznapokból
• Így menekült meg Vajdahunyadvár az elbontástól