Miket találtak eddig a Dunában? Római érméktől háborús fegyverekig
A Duna nemcsak Európa egyik legfontosabb folyója, hanem valóságos időkapszula is. Medréből időről-időre olyan tárgyak kerülnek elő, amelyek rég eltűnt korokról mesélnek: római érmék, középkori fegyverek, háborús relikviák. Minden évben kerülnek elő olyan leletek, amelyek bizonyítják: a Duna nem csak vizet, hanem történelmet is sodor.
Római pénzek és középkori kardok
A római időszakban a Duna hét tartomány (Raetia, Noricum, Pannonia Superior, Pannonia Inferior, Moesia Superior, Moesia Inferior, Dacia) vízi összeköttetését és kereskedelmét biztosította. Így a folyami áruszállítás köszönhetően számos lelet maradt fent az utókornak, amit évről évre felfedeznek olykor régészek, néha hobbihorgászok.

Római kori érme Constantinus császár idejéből: a Duna mentén gyakori régészeti lelet.
A mutatósabb régészeti leletek közé tartoznak a római kori érmék, amelyeket a Duna menti limes, azaz határvonal katonái és kereskedői hagytak hátra. De a középkori kardok sem ritkák, különösen ott, ahol egykori hidak vagy átkelők álltak: tavaly augusztusban például egy mágneshorgász, Kovács Erik pecázott ki egy 600 éves kardot a folyó aljáról.
Vlágháborús relikviák
A második világháború nyomai még ma is a Duna mélyén lapulnak. Amikor a háború végéhez közeledve a német és magyar csapatok visszavonulásra kényszerültek, gyakran a folyóba dobták fegyvereiket és katonai felszerelésüket, hogy ne kerüljenek az előrenyomuló szovjet hadsereg kezébe. Így nem meglepő, hogy időről időre előbukkan egy rozsdás kézigránát, felszerelések, vagy épp egy gépfegyver maradványa.
Az utóbbi években egyre többen hódolnak a mágneshorgászat nevű hobbinak, amely során erős neodímium mágnessel fémes tárgyakat húznak ki a folyóból. Bár gyakran csak régi szögek, bicikliláncok, horgonydarabok vagy rozsdás vasrudak akadnak a horogra, időnként különlegesebb tárgyak is előkerülnek. 2023-ban például egy hobbihorgász egy középkori lópatkót talált Budakalász térségében, amit később a helyi múzeumnak adott át.

Mágneshorgászat közben használt neodímium mágnes. Forrás: Amada44 / Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0
A Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred rendszeresen végez aknamentesítést is a Dunában, és 2022-ben egy hivatalos beszámolóban is összefoglalták a mederből kiemelt robbanótestek eseteit.
További érdekes leletek az elmúlt évekből:
-
Ágyúgolyók és kézifegyverek (pl. tőrök, lándzsák, kardok – Érdnél)
-
Több száz éves hajóroncsok (14–18. századi kereskedőhajó maradványai, 2700 érme, köztük aranypénzek – Érd mellett)
- Középkori hajók (14–15. századi hajómaradványok – Tahitótfalu, Ráckeve, Dunaföldvár)
- századi kolomp (Szent György-ábrázolású harangkolomp – Érden)
-
Mágneshorgász-leletek (fejsze, bárd, csáklya, horgonytöredék, ágyúgolyó)
-
Német hadihajó-roncsok (II. világháborús roncsok és lőszer – Szerbia, a folyó déli részén)
-
1849-es szabadságharc emlékei (puskagolyók, lövedékek, hídfőcölöpök, kerámia – Komáromnál)
Legendák és eltűnt arany
Számos legenda is övezi a Duna mélyét. Az egyik legismertebb történet szerint a Harmadik Birodalom aranyvonatából származó zsákmány egy része a Dunába került, amikor menekülés közben kényszerből meg kellett válniuk tőle. Bár konkrét bizonyíték nincs, sokan hiszik, hogy az arany valahol Budapest alatt, a víz mélyén pihen.
Egy másik legenda szerint a mohácsi csata után a magyar királyi udvar aranypénzekkel és értékes kincsekkel megrakott hajókkal próbált nyugat felé menekülni. Esztergomnál azonban támadás érte a konvojt, és számos hajó elsüllyedt, és a kiló számra aranyat rejtő ládák a folyó mélyére süllyedhettek.
És végül a budai pasa kincsét övező mítosz alapján (más verziók szerint Szulejmán szultán egyik helytartója) az oszmánok aranyat és ezüstöt rejtettek el, amikor a Habsburgok ostrom alá vették a várost. A kincset állítólag a Duna egyik mellékágába süllyesztették hajórakományként, hogy később visszaszerezzék.
A Duna még sok titkot rejthet
A legtöbb lelet véletlenül kerül elő: árvíz után, horgászás közben, vagy épp egy víz alatti csatorna-karbantartás során. Egyre többen vállalkoznak búvárként arra, hogy kincsek után kutassanak. De fontos megjegyezni, hogy minden régészeti értékű lelet a magyar állam tulajdona, és be kell jelenteni a hatóságoknak.
Ahogy csökken a vízszint és egyre több kutató vizsgálja a folyómedret, úgy növekszik az esélye annak, hogy a jövőben még számos érdekes lelet kerül majd elő a Duna mélyéről!
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Küszöbön a 3. világháború? Mutatjuk a teljes listát, hogy hol robbanhat ki
Egyedülálló magyar szak Japánban: így tanítják a nyelvünket Oszakában
5000 éves színt alkottak meg a kutatók: újra elkészült az egyiptomi kék
Szenzációs régészeti lelet: James Cook kapitány elveszett hajója 250 év után került elő!
Megvannak Magyarország legjobb éttermei – a 2025-ös Dining Guide győztesei
Aggasztó hírek a Balatonról: ezt tapasztalták a kutatók a vízben