Se szeri, se száma azoknak a rémtörténeteknek, amikor zömében idősebb, gyanútlan emberektől csalnak ki hatalmas összegeket online formában vagy telefonon. Mindig közös pont ezekben, hogy valamire hivatkozva a csalók elkérik a bankszámla-adatokat, amivel azután már szabadon garázdálkodhatnak és annyi pénzt emelhetnek le a számláról, amennyit nem szégyellnek. Most új csalás van terjedőben, ezekre a hívásokra kell vigyázni.
A legújabb csalási formát és az elkövetők által használt telefonszámokat a bama.hu Baranya megyei hírportállal osztotta meg egy olvasójuk miután őt nem sikerült átverniük, ám fontosnak tartotta, hogy mások se essenek bele a csalók hálójába. A történetben különleges, hogy itt nemcsak mézesmadzag, hanem bunkósbot is volt: a csalók megfenyegették kiszemelt áldozatukat miután előbb még nyereményt kínáltak fel neki.
Ismeretlen szám, nagy nyeremény
A történet azzal kezdődött, hogy ismeretlen szám hívta a gyanútlan bama.hu olvasót azzal, hogy 500 ezer forintot nyert, amelyet a Lidl-ben, az Aldiban, vay pedig a Tesco-ban vásárolhat le. Nyilván gyanús, ám a dolog folytatódott. A jó hírrel telefonáló hölgy ezt követően kérte, hogy az áldozat adja meg a bankja nevét (a címével együtt!) és azt, hogy melyik napon szeretné, ha teljesítenék az utalást.
- Hogyan verik át a turistát? Budapest és más városok tipikus trükkjei
Ekkor nyomta ki a telefont az áldozat, mert rájött, hogy család áldozata. Ám ezzel nem zárult le a történet. Visszahívták és megkérdezték, miért tette le a telefont.
“Válaszoltam, hogy köszönöm, nem érdekel a dolog. Ezt követően folyamatosan hívogattak különböző számokról, majd a bank nevében telefonáltak − ekkor mondtam, hogy szórakozzanak mással, rossz ajtón kopogtatnak, engem nem fognak átverni”, írta a bama.hu-nak az áldozat.

ELősorban idősebb, hiszékenyebb embereket próbálnak átverni. A megszokott szöveg vagy valamilyen nagy nyeremény, vagy pedig egy bajba jutott családtag. A közösségi média világában pedig viszonylag egyszerű olyan adatokat gyűjteni, amikkel a csalók bennfentesnek tűnhetnek és hihető történetet adhatnak elő. Forrás: freepik.com
Íme a “bűnös telefonszámok”
Csakhogy a csalók nem álltak le. Egymás után érkeztek a hívások az áldozat telefonjára és mivel fontos hívást várt egy ügyfelétől, egyiket-másikat fel is vette. Obszcén szavakkal illették és jelezték, hogy tudják melyik cég az övé, ismerik a lakcímét, meg fogják találni és végezni fognak vele. Több mint egy órán keresztül zaklatták, hiába tiltotta egymás után le a számokat, ám sokkal több számot tudtak a csalók mozgósítani, semmint Tünde letiltsa őket.
- Karácsony Gergellyel és más európai főpolgármesterekkel is tárgyalt egy ál-Klicsko
Ekkor döntött úgy Tünde, hogy megosztja történetét, hogy egyfelől ne ijedjen meg senki, másfelől legyen mindenki határozott és ne váljon áldozattá.
Sajnos ma már nagyon kifinomult csalások léteznek, van olyan eset is, amikor valamelyik családtag hangját másolják le a mesterséges intelligencia segítségével és kezdeményeznek hívást, kérnek utalást, készpénzt az adott családtag nevében. Idős, hiszékeny emberekre céloznak és sajnos még mindig sokszor érik el céljukat.
- +36306074841
- +36306334642
- +36705769625
- +36704217361
- +36308665630
- +36308979101
- +36301432642
- +36308840731
Klónozott magyar számokat használnak
Ráadásul klónozott magyar számokat használnak, gyanútlan, mit sem sejtő felhasználók telefonszámait másolják le és indítanak segítségükkel hívást, mintha az adott felhasználó hívná az áldozatot. Ha tehát visszahívjuk e számokat nem a csalókat, hanem egyszerű civileket találnánk a vonal túlsó végén, akik nem tudnának arról semmit, hogy telefonszámukat ilyen bűnügyben használták fel.
“Nagyon meggyőzőek, nagyon rámenősek és agresszívek. Vigyázzatok magatokra és a családotokra, soha senkinek semmit ne higgyetek el” − üzente Tünde minden sorstársának.
Természetesen be lehet állítani a telefont arra, hogy automatikusan tiltson le például minden külföldi hívást, vagy olyan taktikát is alkalmazhatunk, hogy ismeretlen számot nem veszünk fel. Idősebb korban ez különösen hasznos lehet.
- További bűnügyi híreinkért kattints.
Mit mond a büntető törvénykönyv az ilyen típusú csalásokról?
A magyar Büntető Törvénykönyv szerint a fent részletezett esetek csalás bűncselekményének minősülnek, aminek különböző súlyosságú büntetései vannak a kár nagyságától és az elkövetés módjától függően.
- Kisebb kár okozása esetén (vétség) akár 2 év szabadságvesztés is kiszabható.
- Nagyobb kárt okozó csalásnál 3 évig terjedő, jelentős kárt okozó esetén 1-5 évig terjedő, különösen nagy kárt okozó csalás esetén pedig akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
- Ha a csalást bűnszövetségben, közveszély színhelyén vagy üzletszerűen követik el, vagy ha az áldozat különösen védtelen (pl. idős vagy fogyatékossággal élő), az súlyosbító tényező.
- Különösen jelentős kárt okozó csalás esetén a büntetés 5-10 évig terjedhet.