Összeütközött két személyszállító vonat a pozsonyi megyében lévő Bazin (Pezinok) közelében vasárnap este, nagyon sokan megsérültek – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hatósági közlésekre hivatkozva.
Emberi mulasztás okozhatta a szerencsétlenséget
A Nyitrából Pozsony irányába közlekedő REX 1814-es jelzésű regionális gyors és az Ex 620-as jelzésű gyorsvonat ütközött, amikor az utóbbi teljes sebességgel belerohant a bazini állomásról kigördült másik szerelvénynek – közölte a szlovák vasúttársaság (ZSSK) és a Körkép.sk.

A balesetnek több sérültje van – közölte elsőként a vasúti társaság. Sutaj Estok szlovák belügyminiszter a szerencsétlenség helyszínén vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, 11 sérültet Pozsonyba szállítottak kórházi kezelés céljából, néhány tucat utas pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
Az ütközés okát még vizsgálják, a szlovák vasúti társaság vezérigazgatója, Ivan Bednárik azonban vasárnap este úgy vélekedett, valószínűleg az okozhatta az ütközést, hogy az egyik szerelvény a tiltó jelzés ellenére hajtott az érintett sínpárra.

Az Anadolu török hírügynökség szerint egyik vonat sem siklott ki. A TASR szlovák hírügynökség szerint a sérültek száma 18, írja a Xinhua. A Körkép.sk szerint viszont 79-en szorultak orvosi ellátásra.
A nyugdíjas vonatvezető szerint a rendszer hibája
Bagota István nyugdíjas mozdonyvezető a Körképnek úgy összegezte a baleset okait, hogy azt egyszerre okozta figyelmetlenség és a technikai környezet hiányai. Bagota szerint a REX személynek nem lett volna szabad kigördülnie a bazini állomásról, ahova azért állították félre, hogy a késő gyorsot bevárja. Ám ez mégis megtörtént a vonatvezető figyelmetlensége okán. Bagota szerint korábban ilyenkor legalább rádión szóltak, hogy álljon meg, ám itt ez vélhetően elmaradt. Feltette azt a kérdést is kommentjében, hogy vajon működnek-e még a rádiók a vonatokon.

Ekkor érkezett 160 km/h-s sebességgel a gyorsvonat, amely már nem tudott megállni, így az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a gyorsvonat vezetője érzékelte a lámpa pirosra váltását, amikor a REX áthaladt a tiltó jelzésen, így vészfékezett, ám a balesetet így sem tudta elkerülni.
A nyugdíjas mozdonyvezető szerint ez a vonal a legmodernebb Szlovákiában, az itt telepített ETCS rendszer például önműködően fékez, ha valamelyik vonatvezető áthalad a piros jelzésen véletlenül. Ez a rendszer azonban a REX személyvonaton nem elérhető.

Rövid időn belül újabb baleset
Az érintett vasúti vonalon jelentős késésekre lehet számítani. Robert Fico szlovák kormányfő a történtek kapcsán hétfőre rendkívüli kormányülést hívott össze.

Szlovákiában a mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, az akkori incidensben több tucatnyian sérültek meg. Az akkori balesetről itt van néhány kép:
Olvass tovább nálunk:
- Már a vasút sem biztonságos? Brutális ütközés a határ közelében, bombariadó a budapesti gyorson – képek, videók
- Órákkal rövidülhet majd az utazás Budapestről az EU új nagysebességű vasúthálózatával
További, vasúttal kapcsolatos híreinkért pedig kattints.
Forrás:

