Újranyitott a legendás Apostolok étterem: élő zene mellett kóstolhatod a magyar gasztronómia csúcsát – képek, videó

122 éve a hagyományos magyar gasztronómia ünnepelt fellegvára a Ferenciek terétől nem messze, az Erzsébet híd lábánál, a turisták által kedvelt Váci utca mellett található Apostolok étterem. Nemrég fejeződött be a felújítása, most újranyittot.

Az Apostolok étterem története

Újranyitott a magyar főváros egyik legrégebbi étterme, a Kígyó utcai vendéglátóhely, amely 1903 óta működik a belvárosban, írja az MTI. A 20. század elején, 1902-1903-ban nyitotta meg Förster János az Apostolokhoz címzett sörözőt a ma már műemléki védettségű, 1894-ben felépült épületben. A söröző már akkor kitűnt különlegességével, a félhomályos boxokkal, a fülkék feletti apostolfejekkel és egy kifejezetten józanságot és csendességet előtérbe helyező házirenddel.

Legendás budapesti étterem
Egy kép az 1960-as évekből. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

A söröző már a századelőn népszerű helynek számított, hisz sikerült exkluzív szerződést kötnie a Pilseni sörgyárral. Így az egész országban kizárólag itt lehetett olyan különlegességeket fogyasztani, mint a Löwenbräu vagy a híres Szent Benno sör.

Ám virágkorát a Horthy-korszakban, az 1920-as és 1930-as években élte. Maga Krúdy Gyula is szívesen időzött itt megörökítve a hely különleges hangulatát. Szerinte itt még azok is sört ittak a különleges atmoszféra miatt, akik egyébként nem szoktak.

Apostolok étterem Budapest
Az Apostolok étterem 1973-ban. Forrás: Fortepan / Artfókusz / Fábián József

Megújult étterem minden este élő zenével

A mostani felújítás az étterem tájékoztatása szerint megőrizte az étterem autentikus belső tereit. Ezek között is leginkább az étterem névadóit, a fülkéket díszítő apostolfejeket említik, illetve a hagyományos boltíveket. Az étterem a felújításnak köszönhetően modern kényelmi elemekkel, élő zenével és terasszal is bővült.

Legendás budapesti Apostolok étterem
Forrás: FB/Apostolok étterem

A hely 1973 óta áll műemléki védettség alatt a Pénzcentrum cikke szerint. A mai kialakítás egyébként 1913-ban jött létre. A bútorokat Gattaringer Oszkár, a fafaragásokat Bartolfy János, a burkolatokat Schillinger Vilmos, míg a mozaikokat Szabó Kálmán készítették.

Legendás budapesti Apostolok étterem
Forrás: FB/Apostolok étterem

Az étlapon olyan klasszikus magyar ételeket találunk, mint a gulyásleves, a roston sült kacsamáj, a pirított vajas kalács, a marhapörkölt sztrapacskával, vagy a külföldiek által is kedvelt somlói galuska. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a felújítás célja az volt, hogy az 1903-ban megnyitott étterem hagyományos miliője találkozzon a mai vendégek élménykereső attitűdjével. Ennek megfelelően például minden este élő zene szórakoztatja a betérőket.

Legendás budapesti Apostolok étterem
Forrás: FB/Apostolok étterem

Íme egy videó az étteremről:

További, hazai éttermekkel kapcsolatos cikkeinkért kattints.

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük