Mi lesz még itt a választásokig, ha már egy Ricky Martin-koncert miatt is egymásnak esünk?

Ricky Martin ismét Budapesten van és úgy tűnik, nagyon jól érzi magát nálunk, nemrég még videót is közzétett arról, mennyire nyugodtan sétálgat a belvárosban. A Puerto Rico-i sztár “titkos” koncertet adott, nem is akárhol és akárkinek: ebből fakadtak a bonyodalmak.

Ricky Martin nagyon jól érzi magát nálunk

Ricky Martin szerint úgy jöhet-mehet Budapesten, mintha itt lakna. Van, aki felismeri, van, aki nem. Emiatt gond nélkül el is sétált az Advent Bazilika adventi vásárba, a kiruccanásról pedig egy videót is közzétett. A Puerto Rico-i énekes nemrég érkezett a magyar fővárosba repülővel, tett egy sétát a fent említett adventi vásárban, majd elment az Operaházhoz, megvacsorázott az egyik belvárosi étteremben és háborítatlanul jött-ment Budapesten. A közzétett Instagram-videója alapján egy dunai hajókázáson is részt vett, amelynek során az Országház épületét is látta, legalább kívülről. Bejegyzését ráadásul magyarul zárta: “Nagyon köszönöm”.

A Szent István bazilika és az Operaház előtt:

Az elmúlt öt évben elmondása szerint háromszor lépett fel nálunk, a magyarok ismerik és szeretik a zenéjét, amit ő is érez.

Politkai adok-kapok ebből (is)

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő néhány napja írta meg egy Facebook-bejegyzésben, hogy Ricky Martin nem véletlenül van a magyar fővárosban. Kissé szemrehányó módon kérdezte fel a Puerto Rico-i sztárt arról, hogy azt elfelejtette megemlíteni videójában, hogy egy “gázszerelő maffiózónak” dalolt. Ricky Martin ugyanis egyenesen a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc által tulajdonolt Mészáros Csoport karácsonyi gáláján lépett fel busás fizetségért, Hadházy szerint egymillió dollárért.

A posztot adok-kapok követte. A Mészáros-közelinek mondott, de mindenképp a kormányhoz közel álló TV2 kereskedelmi csatornának dolgozó Hajdu Péter szerint Hadházynak bocsánatot kellene kérnie, hogy már csütörtökön felfedte az esti buli sztárvendégét. E titkot ugyanis sokan féltve őrizték, hogy utána annál nagyobb lehessen az ott dolgozó munkatársak öröme.

A karácsonyi gála egyébként a sajtóhírek szerint valóban csütörtök este volt Felcsúton, a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontban. A koncert a Telex szerint este fél 10-kor kezdődött. A portál szerint az est házigazdái Ördög Nóra és Stohl András voltak, fellépett továbbá az R-Go és Kis Grófo is. Az esti tombolán pedig egyebek mellett három Suzuki Vitarát is kisorsoltak.

Mészáros Lőrinc már évek óta a leggazdagabb magyar, ám vagyona minimálisnak volt mondató a 2010-es kormányváltás előtt. Amikor Orbán Viktor, közeli barátja lett a miniszterelnök, az egykori felcsúti gázszerelő pályája repülőrajtot vett és sorra kezdte el nyerni a közbeszerzéseket. Egy ideig Felcsút polgármestere is volt, így közszereplőként kénytelen volt nyilatkozni, többek között ekkor hangzott el a szájából az, hogy ő okosabb lehet a Facebook-alapító Mark Zuckerbergnél is, hisz vagyona gyorsabban nőtt a Szilícium-völgy nagymoguljáénál is.

Koncert archívumunkért kattints.

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük