Egy figyelemre méltó felfedezés Nyugat-Magyarországon alapjaiban írja át azt, amit a tudósok az óceánok egyik legkülönlegesebb őslényéről eddig gondoltak. A Dudar község közelében talált, újonnan elemzett fosszíliák arra utalnak, hogy a belemniteszek – ezek a kihalt, tintahalszerű ragadozók – jóval tovább voltak jelen a bolygón, mint korábban hitték.
Az eredmények megkérdőjelezik azt a régóta elfogadott tudományos nézetet, amely szerint ezek az állatok ugyanabban a katasztrófában pusztultak ki, mint a dinoszauruszok, nagyjából 66 millió évvel ezelőtt.
Egy globális katasztrófa túlélői
Évtizedeken át úgy vélték, hogy a belemniteszek a kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalás során tűntek el. Ezt a pusztulást egy hatalmas aszteroida becsapódása idézte elő, amely számtalan fajt eltörölt a Föld színéről, köztük a dinoszauruszokat, a repülő hüllőket és az ammoniteszeket is. Azonban egy, Galácz András professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem paleontológusa által vezetett kutatás más képet fest.
A dudari egykori szénbánya meddőhányóiból előkerült fosszíliákat az eocén korba datálták, vagyis körülbelül 40–50 millió évvel ezelőttre – legalább 15–20 millió évvel a nagy kihalási esemény utánra. Ez azt jelenti, hogy miközben a dinoszauruszok már rég eltűntek, ezek az ügyes tengeri ragadozók továbbra is virágoztak az ősi tengerekben.
Ez is érdekelhet: Irtó cuki, emberekhez szokott gyűrűsfarkú maki érkezett a vadasparkba!
Trópusi tenger a mai dombok helyén
A felfedezés egyben bepillantást enged Magyarország távoli múltjába is. Több millió évvel ezelőtt a mai Dunántúl területét meleg, sekély trópusi tenger borította. Korallzátonyok virágoztak, a partokat pedig buja mocsári erdők szegélyezték – ezekből alakultak ki később a dudari széntelepek.
Ezekben a vizekben a belemniteszek gyorsan és pontosan vadásztak. Bár nem voltak hatalmasak, rendkívül hatékony ragadozók voltak, amelyeket a mai tintahalakhoz hasonló sugárhajtású mozgás hajtott. Belső vázuk egy kemény, lövedék alakú képződményt tartalmazott, amely stabilizálta mozgásukat – ez az a rész, amely leggyakrabban fosszilizálódik.
Erről hallottál már? Lehet ma senki sem ellenőrizné a leszedett gombákat a piacokon, ha Rákosiék alatt nincsenek súlyos éhínségek.
Egy régóta tartó tudományos vita megoldása
Több mint egy évszázadon át Olaszországból és Franciaországból származó töredékes leletek már utaltak arra, hogy a belemniteszek túlélhették a tömeges kihalást. Ezek az állítások azonban vitatottak maradtak a fosszíliák rossz állapota miatt.
A magyarországi példányok viszont kivételesen jó állapotban maradtak fenn. Részletes szerkezeti és kristályszerkezeti vizsgálatok egyértelműen megerősítették az azonosításukat, így ezek szolgáltatják eddig a legerősebb bizonyítékot arra, hogy a belemniteszek az eocénig fennmaradtak. Az eredményeket a rangos Papers in Palaeontology folyóiratban publikálták, gyakorlatilag lezárva egy régóta húzódó tudományos vitát.
„Mennykövek” a tudomány szolgálatában
Érdekesség, hogy ezeket a fosszíliákat a helyiek már évszázadok óta ismerik. Gyakran „mennyköveknek” vagy „ördög ujjainak” nevezték őket, hegyes alakjuk miatt pedig az a hiedelem alakult ki, hogy villámcsapások nyomán keletkeztek.
Ma már tudjuk, hogy ezek egykor gyors mozgású tengeri élőlények maradványai, amelyek egykor uralták az ősi tengereket. Bár a belemniteszek végül mintegy 30–40 millió évvel ezelőtt kihaltak, az, hogy túlélték a Föld történetének egyik legnagyobb kihalási eseményét, egészen váratlan, és azt mutatja, hogy vagy sokkal szívósabbak, vagy sokkal szerencsésebbek voltak, mint kortársaik nagy része.