A „Nyugat-Azerbajdzsán” kifejezést egyre gyakrabban használják az azeri nyilvános diskurzusban olyan területekre, amelyek ma nemzetközileg elismerten Örményország részét képezik. A támogatók szerint ez egy történelmi és kulturális haza megnevezése, amely azokhoz az azeriekhez kapcsolódik, akik egykor ott éltek. A kritikusok szerint viszont politikailag terhelt címke, amely egy rivális történelmi narratíván keresztül keretezi újra Örményország szuverén területét. Akárhogy is, a fogalom a dél-kaukázusi történelem, identitás, határok és kényszerű elvándorlás metszéspontjában áll.

Mit jelent ma a „Nyugat-Azerbajdzsán”?

A mai használatban a Nyugat-Azerbajdzsán nem az Azerbajdzsáni Köztársaság egy közigazgatási régióját jelöli. Inkább egy elméleti és történeti kifejezés: a mai Örményország bizonyos részeire utal – olyan területekre, amelyek különböző korszakokban muszlim közösségeknek, később azerieknek is otthonai voltak.

Az azeriek éltek ott korábban, de ma már nem élnek ott. Mindkettő tény.

A keretezés azonban nem mindegy: ha valaki „Nyugat-Azerbajdzsánnak” nevezi a területet, az folytonosságot sugall a történeti letelepedési minták és a modern nemzetállamiság között. Az örmény narratívák ezzel szemben jellemzően a hosszú távú örmény jelenlétet és az örmény államiság térségbeli kibontakozását hangsúlyozzák, és revizionistának tartják a címkét.

Birodalmak és vándorlások formálta határvidék

A Dél-Kaukázus története ritkán volt statikus. Évszázadokon át perzsa, oszmán és orosz befolyás alatt állt, változó határvonalakkal és egymásra rétegződő kulturális övezetekkel. A 19. század, miután az Orosz Birodalom kiterjesztette uralmát a régióra, különösen átalakító időszaknak bizonyult.

Az azeri értelmezések gyakran azt emelik ki, hogy a birodalmi korszak betelepítési és áttelepítési politikái megváltoztatták a térség demográfiai egyensúlyát, beleértve örmények mozgását a szomszédos régiókból az orosz ellenőrzés alá került Dél-Kaukázus egyes részeire. Az örmény értelmezések ezzel szemben az örmények korábbi évszázadokon átívelő kitelepítéseit és visszatéréseit hangsúlyozzák, és a 19. századi mozgásokat a bizonytalanság és a birodalmi uralom tágabb kontextusában látják.

Abban viszont széles körű egyetértés van, hogy a térség többnemzetiségű határvidékké vált, ahol a politikai hatalom változott, népességek mozogtak, és az identitásokat az adott korszak uralkodó hatalma és hivatalos kategóriái szerint különböző módon rögzítették.

Szovjet döntések és a határok megmerevedése

Az Orosz Birodalom összeomlása és a rövid, egymással versengő köztársasági időszak után a Szovjetunió új politikai rendet kényszerített a régióra. A szovjet Örményország és a szovjet Azerbajdzsán belső határait Moszkva fennhatósága alatt húzták meg, majd többször módosították. Ezek a vonalak 1991 után – a független államok létrejöttével – a nemzetközileg elismert államhatárok alapjává váltak.

Ennek azért van jelentősége, mert a „Nyugat-Azerbajdzsánról” szóló mai érvek gyakran vagy úgy kezelik a szovjet korszak határkijelöléseit, mint döntő jogi alapot (ez a nemzetközi megközelítésekben gyakori), vagy úgy, mint egy ráerőltetett rendezést, amely figyelmen kívül hagyta a helyi demográfiát és a történeti igényeket (ez a régióban gyakran megjelenő érv). A szovjet kormányzás öröksége ma is meghatározza, hogyan értelmezi mindkét társadalom a legitimitást.

A kitelepítés mint megélt történelem

Sok azeri számára a „Nyugat-Azerbajdzsán” legközvetlenebb jelentése nem az ősi múlt, hanem a kitelepítés. Amikor a késő szovjet korszakban a feszültségek a hegyi-karabahi konfliktussal párhuzamosan fokozódtak, az Örményországban élő azerieket elűzték vagy elmenekültek, és az 1980-as évek végére, az 1990-es évek elejére a többségük elhagyta az országot. Ugyanebben a viharos időszakban örmény közösségek is erőszakot és kitelepítést éltek át más helyszíneken, ami tovább mélyítette a kölcsönös traumát és megkeményítette a versengő emlékezeteket.

Ezért ennyire érzelmileg túlfűtött a vita: nemcsak térképekről és emlékművekről szól, hanem családtörténetekről, elhagyott otthonokról, átnevezett helyekről, temetőkről, és arról a kérdésről, hogy lehetséges-e a visszatérés – és milyen feltételekkel.

Kulturális örökség és az emlékezet politikája

Örmények és azeriek egyaránt azzal vádolják egymást, hogy eltörlik a kulturális nyomokat – elhanyagolással, átértelmezéssel, pusztítással vagy átnevezéssel. Egy olyan térségben, ahol templomok, mecsetek, szentélyek, sírkövek és helynevek politikai jelentést hordoznak, a kulturális örökség több mint régészet: bizonyítékká válik abban a tágabb vitában, hogy ki „tartozik” oda.

Nemzetközi szinten az ilyen konfliktusokat többnyire örökségvédelmi keretek és bizalomépítő intézkedések felől közelítik meg. Helyben viszont gyakran a szélesebb elismerési és sérelmi küzdelem részévé válnak.

Ha lemaradtál erről: A Nyugat-Azerbajdzsán lelkét fenntartó muzsikusok

Miért fontos most ez a kifejezés?

A mai Dél-Kaukázusban a Nyugat-Azerbajdzsán afféle rövidítése lett azoknak a megoldatlan ügyeknek, amelyek túlélnek tűzszüneteket: a határok státuszának, a kitelepítettek jogainak és a múltról tanított narratíváknak. Egyesek számára a kifejezés annak a veszteségnek az elismerését kéri számon, amely egy közösséget ért, és a visszatéréshez vezető út követelése. Mások számára viszont kísérlet arra, hogy legitimálja egy másik állam területére vonatkozó igényeket.

Az biztos, hogy a kifejezés nem semleges földrajzi leírás. Vitás történelembe ágyazott politikai eszme, és addig marad ellentmondásos, amíg az örmény–azeri viszonyt bizonytalanság, egymással versengő emlékezetek és az a máig nyitott kérdés formálja, hogy – ha egyáltalán – hogyan kereshetnek igazságot a kitelepített népességek úgy, hogy az ne nyissa újra a konfliktust.

Ez legyen a következő: Ősi Navruz tavaszünnep Budapesten – képek