A szakemberek szerint elkerülhetetlen a Föld megsemmisülése, és már azt is elég pontosan meg lehet állapítani, hogy ez mikor történik meg.

Egy új kutatás szerint bolygónk sorsa már most meg van pecsételve, és nagyjából ötmilliárd év múlva be is következik a vég. Ekkor ugyanis a Nap várhatóan életének utolsó szakaszába lép, hatalmas vörös óriássá fúvódik fel, amely akár a Földet is elnyelheti, hívja fel a figyelmet a Daily Star beszámolója.

Egy „időgépként” működő bolygó fedte fel a jövőt

A skóciai University of St Andrews kutatói a James Webb űrteleszkóp segítségével vizsgálták meg a WD 1856 b nevű exobolygót, amely egy fehér törpe, vagyis egy már elhalt csillag körül kering. A szakemberek szerint ez a módszer olyan, mintha egy időgéppel a Naprendszer jövőjébe pillanthatnánk.

A mérések során sikerült meghatározni a nagyjából Jupiter méretű bolygó tömegét, hőmérsékletét, sőt még a légkörét is elemezték. A kutatókat meglepte, hogy a bolygó a vártnál jóval melegebbnek bizonyult.

A Nap hatalmas vörös óriássá változik

A jelenlegi modellek alapján a Nap körülbelül ötmilliárd év múlva kifogy a magjában található hidrogénből. Ekkor több mint százszorosára duzzad jelenlegi méretéhez képest, vörös óriássá alakul, majd ledobja külső rétegeit, és végül fehér törpeként fejezi be életét.

Az egyik legismertebb tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ebben a folyamatban biztosan elpusztul a Merkúr és a Vénusz, de a Föld túlélése is rendkívül valószínűtlen. A távolabbi bolygók, különösen a gázóriások sorsa azonban továbbra sem egyértelmű.

Meglepő felfedezés a bolygóról

A WD 1856 b különlegessége, hogy rendkívül közel kering a fehér törpéhez. A szakemberek korábban nem találkoztak épen maradt bolygóval, amely ilyen szoros pályán mozog egy halott csillag körül.

A kutatás vezetője, Dr. Ryan MacDonald így fogalmazott: „Ez a bolygó igazán különc. Körülbelül akkora, mint a Jupiter, miközben az általa megkerült fehér törpe nagyjából a Föld méretű, vagyis a bolygó hétszer nagyobb a csillagánál.”

A szakember arra is rámutatott, hogy a bolygó pályája ötvenszer közelebb húzódik csillagához, mint amilyen távolságban a Föld kering a Nap körül.

Két lehetséges magyarázat

A kutatók szerint két forgatókönyv jöhet szóba. Dr. MacDonald szerint: „A nagy kérdés az, hogyan került a WD 1856 b oda, ahol ma található, és erre két elmélet létezik. Az egyik szerint a bolygót a csillag haldoklása során elnyelte a vörös óriás, de valamilyen módon túlélte ezt belülről.”

Hozzátette: „A másik lehetőség, hogy a mozgást a rendszer más égitestjeinek gravitációs hatása idézte elő. A fehér törpe egy hármas csillagrendszer része, így a távolabbi kísérőcsillagok jelentősen befolyásolhatták a bolygó pályáját.”

A James Webb – amelynek már számos felfedezést köszönhetünk, itt például két galaxis ütközését örökítette meg – mérései szerint a bolygó felszíni hőmérséklete megközelítőleg 126 Celsius-fok, amit jelenleg semmilyen ismert energiaforrás nem indokol. A kutatók arra jutottak, hogy ez egy korábbi, rendkívüli felmelegedés maradványa lehet.

Az eredmények alapján a bolygó nagy valószínűséggel túlélte csillaga vörös óriás fázisát egy távolabbi pályán, majd évmilliárdok alatt fokozatosan közelebb sodródott a fehér törpéhez. Ez persze arra utal, hogy egyes bolygók még csillaguk halála után is hosszú ideig fennmaradhatnak – de ez nem azt jelenti, hogy a Föld is megmenekül.

Kiemelt kép: depositphotos.com