A trópusi esőerdőket sokáig az emberi túlélés egyik legnehezebb terepének tartották. Egy új kutatás szerint azonban a Homo sapiens már jóval korábban alkalmazkodott a trópusi esőerdők kihívásaihoz, mint azt korábban gondolták.

Afrikából már korábban is kerültek elő olyan kőeszközök, amelyek arra utalnak, hogy őseink trópusi erdőkben is megtelepedtek. A mai Kenya területén mintegy 78 ezer éves, Egyenlítői-Guineában körülbelül 45 ezer éves, míg a Kongói Demokratikus Köztársaság területén nagyjából 18 ezer éves leletek bizonyítják az ember jelenlétét ezekben a környezetekben– derült ki a Livescience cikkéből.

A kutatók azonban 2025-ben ennél is meglepőbb felfedezésről számoltak be. Elefántcsontparton újravizsgálták az 1980-as években feltárt kőeszközöket, és megállapították, hogy azok mintegy 150 ezer évesek. Mivel a terület akkoriban is trópusi esőerdő volt, a leletek azt jelzik, hogy a Homo sapiens jóval korábban képes volt alkalmazkodni ehhez a zord környezethez, mint azt a kutatók korábban feltételezték.

További látványos bizonyíték az indonéziai Sulawesi szigetéhez köthető, ahol közel 70 ezer éves sziklarajzokat is találtak. A felfedezés önmagában is szenzációs volt, mert a világ legősibb ismert sziklaművészetei közé tartozik, de legalább ilyen fontos az is, hogy egy trópusi szigeten készült.

Új kép rajzolódik ki a Homo sapiens eredetéről

Az esőerdők régészeti szempontból különösen nehéz terepet jelentenek. A savas talaj, a magas páratartalom és a gyors lebomlás miatt a csontok, faeszközök vagy növényi rostokból készült tárgyak ritkán maradnak fenn. Emiatt sokáig úgy tűnhetett, mintha ezek a térségek többnyire lakatlanok lettek volna az emberi evolúció korai szakaszaiban.

A régebbi elképzelés szerint a modern ember egyetlen fő afrikai populációból fejlődött ki, elsősorban szavannás környezetben. Ebben a modellben az esőerdők legfeljebb késői mellékszereplők voltak, ahová az emberek csak akkor tudtak tartósan benyomulni, amikor már fejlettebb eszközökkel és összetettebb társadalmi tudással rendelkeztek.

Az újabb leletek és genetikai vizsgálatok alapján a kutatók ma már egyre inkább úgy látják, hogy a Homo sapiens kialakulása több, egymástól időnként elkülönülő, majd újra kapcsolatba kerülő afrikai népesség történetéről lehet szó.

Ez a felismerés azért fontos, mert az ember különleges alkalmazkodóképessége talán éppen abból fakadt, hogy korai népességei nagyon eltérő környezetekhez kényszerültek alkalmazkodni, mint például az esőerdőhöz.

Ha sikerül pontosabban megérteni, mikor, hol és hogyan éltek modern emberek az esőerdőkben, az evolúciónk története is új megvilágításba kerülhet. Mindez „betekintést adhat abba, mit jelent egyedien emberinek lenni” – mondta a Live Science-nek Patrick Roberts régész-antropológus.

Ha lemaradtál: Megtalálhatták az ember egyik legősibb rokonát – 17 millió éves fosszíliára bukkantak

A fogak és a DNS adhatják a legerősebb bizonyítékot

A kőeszközök sokat mondó leletek, de nem mindig dönthető el belőlük, hogy az emberek tartósan éltek-e az esőerdőben, vagy csak időszakosan használták annak erőforrásait. Ebben segítettek a fogak vizsgálatai, amelyből a fogzománc kémiai összetétele megmutathatja, milyen táplálékokat fogyasztott valaki gyermekkorában. Laoszban például több tízezer éves emberi fogak alapján arra következtettek, hogy az ott élők jelentős részben trópusi erdei forrásokra támaszkodhattak.

A következő nagy előrelépést az ősi környezet DNS vizsgálata hozhatja. Ezek olyan apró DNS-maradványok, amelyek talajban, üledékben, vízben vagy akár tavak mélyén őrződhetnek meg.

Az ősi környezeti DNS trópusi lehetőségeit vizsgáló kutatás vezető szerzője Dr. Miklós Bálint szerint az emberiség története szorosan kötődik a trópusokhoz, hiszen a modern ember mintegy 300 ezer évvel ezelőtt trópusi Afrikában jelent meg, majd innen terjedt el a világ más részeire. A trópusi és szubtrópusi térségek ma sem mellékesek: a Föld népességének több mint 41 százaléka él ilyen területeken.

Sokáig mégis úgy gondolták, hogy a forró, párás környezetben a DNS túl gyorsan lebomlik ahhoz, hogy érdemi információt adjon a múltról. Miklós Bálint szerint ez a feltételezés csak részben bizonyult igaznak. Kutatótársaival olyan korábbi vizsgálatokat tekintettek át, amelyek trópusi és szubtrópusi lelőhelyekről mutattak ki ősi környezeti DNS-t, köztük akár egymillió éves nyomokat is indonéziai tóüledékből.

Ezek a DNS-maradványok egyelőre főként növényekből származnak, nem emberektől, de a lehetőség így is izgalmas. Ha a jövőben emberi genetikai nyomokat is sikerül kimutatni trópusi üledékekből, az segíthet megérteni, hogyan mozogtak az ősi embercsoportok, milyen környezetet alakítottak át, kikkel keveredtek, és milyen betegségekkel vagy parazitákkal kellett együtt élniük, ezáltal az emberi evolúcióról is többet tudhatnak meg.

Olvass tovább: Ez a 40 ezer éves különleges lelet lehet az írás legkorábbi előfutára