Egyre nőnek az üzemanyagárak, a GKI vezérigazgatója szerint pedig 550 forintos üzemanyagár is elképzelhető. A folyamatosan emelkedő költségek miatt egyre nehezebb fenntartani a taxis vállalkozásokat, ezért a taxisok harminc százalékkal szeretnék megemelni a budapesti árakat.
A hatósági ár miatt egyelőre azonban nem növelhetik a fuvardíjat, de hamarosan megkezdődhetnek az erről szóló tárgyalások – írja a Portfolio.hu.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban elmondta, hogy a buszsofőrnek, fuvarozónak állt taxisok zöme eddig nem tért vissza a szakmába, ugyanis családbarátabb időbeosztással akár a többszörösét is megkeresik korábbi bevételeiknek, ráadásul nem kell új autóra vagy lejáró taxisengedélyre sem költeni.
Metál most arról számolt be az ATV Híradójának, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a fővárossal, hogy harminc százalékkal emeljék meg a szolgáltatások árát. A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara közölte, folyamatban van az időpont egyeztetés, és bíznak benne, hogy a taxisokkal együtt hamarosan tárgyalóasztalhoz ülhetnek a főváros képviselőivel.
Érdemes elolvasniCsodás álmok jönnek: 10 év múlva kizárólag magyar gyártású, high-tech buszok járják az utakat
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2000 embert öltek meg Dzsingisz kán temetésekor, hogy sírjának helyét titokban tartsák
Valami kavarog a Jupiter furcsa holdjának felszíne alatt
Képek: Katonák által készített, akasztást ábrázoló graffitit találták
70 kilométerrel bővítették a harci övezetet az oroszok Harkivnál
A pogányok a keresztényektől vették lovaikat, amelyeket aztán fel is áldoztak
Hatalmas magokból nőhettek a legnagyobb fekete lyukak