• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • Új, közvetlen amerikai járat Budapestről: itt vannak az árak és az időpontok

Szerkesztő · 2022.02.28.
· Kult+Múlt

30 dollárért vették a képet, a becsült értéke több, mint 10 millió

A Szuz és gyermek

A Szűz és gyermek - Agnews gallery

Az Agnews Gallery – a műalkotást birtokló londoni aukciósház – elmondása szerint a mű készítője, az 1528-ban elhunyt Albrecht Dürert korának legnagyobb német művészeként és az európai reneszánsz egyik legfontosabb alkotójaként tartják számon.

A felfedezett rajz a “Szűz és gyermek” címet kapta. Mivel Dürer pályafutását és hagyatékát halála óta alaposan tanulmányozták, rendkívül ritkák az ismeretlen művei. Nem csoda tehát, hogy az Agnews egy sajtóközleményben azt mondta, hogy a rajzot „jelentős érdeklődés övezi”.

Clifford Schorer bostoni műgyűjtő, aki egyébként a galéria tanácsadója a CNN-nek elmondta, hogy véletlenül bukkant rá az 1503-ban készült műalkotásra, amikor még 2019-ben egy massachusettsi buli felé felé tartott.

Elfelejtett ajándékot vinni a partira, ezért kitérőt tett egy könyvesbolt felé, ahol gyűjtői köteteket is árultak. A könyvkereskedő elmondta neki, hogy egy barátjának állítólag van egy Dürer rajza és megkérdezte, megnézné-e. Schorer ráállt, bár nem sok reményt fűzött a dologhoz, tekintve, hogy utoljára több, mint 100 évvel ezelőtt fedeztek fel a művész által készített és eddig ismeretlen rajzot.

A műalkotást egy garázsvásáron vették egy építésztől mindössze 30 dollárért, akit a műkereskedő édesapja ajándékozott meg a képpel, mondta Schorer.

“Általában véve fordított összefüggés áll fenn aközött, hogy mennyire drámai az állítás és mekkora a csalódás. Ha valaki azt mondja nekem, hogy van egy Da Vincije, akkor eléggé biztos vagyok benne, hogy néhány olyan képet fogok látni, amelyek kicsit sem lenyűgözőek.”

Ám amikor hetekkel később megvizsgálta a műalkotást, alaposan meghökkent a minősége láttán.

Schorer azt mondta a tulajdonosnak, aki névtelen kíván maradni:

“Szerintem ez vagy a valaha látott legjobb hamisítvány, vagy egy remekmű.”

“Olyan volt, mint egyfajta elektromosság. Amikor az én világomban élsz, azzal töltöd az életed, hogy ismeretlen dolgokat keresel, amelyek lenyűgöző kutatáshoz vezetnek… és láttam, hogy valami rendkívül izgalmasnak az elején vagyok” – mondta Schorer.

A műgyűjtő elmesélte, hogyan kezdődött az a három évig tartó procedúra, ami szükséges volt a műalkotás ellenőrzéséhez, amely során 17 nemzetközi járaton ülve utazott szerte a világban, hogy szakértőkkel konzultáljon.

Ennek része volt egy kerekasztal-beszélgetés a londoni British Museumban tavaly decemberben, ahol Dürer más munkáival összehasonlítva vizsgálták meg a rajzot a terület szakértői.

A műalkotás technikai korelemzésen esett át, és kiderült, hogy magán viseli a művész ismertetőjegyeit. Úgy véli, hogy ez “nyolc számjegyet” ér, azaz az értéke meghaladja a 10 millió dollárt.

“Valószínűleg jogos azt mondani, hogy ő az egyik legnagyobb grafikus, aki valaha élt – úttörő a gravírozás és a rajz terén. Ő volt a fekete-fehér mester, akinek híres nyomatai művészeket inspiráltak szerte a világon.”

egry józsef
Érdemes elolvasniJanuártól ezek a festmények, zenei és irodalmi művek váltak közkinccsé Magyarországon
Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
művészet
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Naturista strand úticélok Magyarországon, amiket érdemes kipróbálni

  • IDEA Intézet: Megtorpant a Tisza párt erősödése, Magyar szerint 2/3-os győzelmet aratnának

  • Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába

  • KÉPEK – Kapu Tibor újra Budapesten: “egy kis ország is alkothat nagyot”

  • Kelet-Mediterrán fővárosba indít újra járatot a Wizz Air

  • Újabb világjárvány fenyeget, Afrikában még az európainál is veszélyesebb kórokozó hódít

Kapcsolódó cikkek

Kálmán herceg szobra Gödöllőn
2025.08.18.

Ezt miért nem tanítják? Orosz államalakulat hős magyar királya küzdött Béla mellett Muhinál: Kálmán kalandos élete


Olvasson tovább
Hunyadi Mátyás moldvabányai csata moldávok
2025.08.17.

Súlyos sebesüléssel tért haza Hunyadi Mátyás: így zajlott a tragikus moldvabányai ütközet


Olvasson tovább
Jézus lelet
2025.08.17.

Jézus próféciája valóra válhatott a most előkerült, 2000 éves lelet alapján


Olvasson tovább
Nopcsa-kastély Erdély
2025.08.15.

Egy gyönyörűen felújított erdélyi kastély nyílik meg a látogatók előtt: ki nem találnád, kié volt


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Naturista strand úticélok Magyarországon, amiket érdemes kipróbálni

Naturista strand úticélok Magyarországon, amiket érdemes kipróbálni

Tovább olvasok
IDEA Intézet: Megtorpant a Tisza párt erősödése, Magyar szerint 2/3-os győzelmet aratnának

IDEA Intézet: Megtorpant a Tisza párt erősödése, Magyar szerint 2/3-os győzelmet aratnának

Tovább olvasok
Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába

Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába

Tovább olvasok
KÉPEK – Kapu Tibor újra Budapesten: “egy kis ország is alkothat nagyot”

KÉPEK – Kapu Tibor újra Budapesten: “egy kis ország is alkothat nagyot”

Tovább olvasok
Kelet-Mediterrán fővárosba indít újra járatot a Wizz Air

Kelet-Mediterrán fővárosba indít újra járatot a Wizz Air

Tovább olvasok
Újabb világjárvány fenyeget, Afrikában még az európainál is veszélyesebb kórokozó hódít

Újabb világjárvány fenyeget, Afrikában még az európainál is veszélyesebb kórokozó hódít

Tovább olvasok
Ezt miért nem tanítják? Orosz államalakulat hős magyar királya küzdött Béla mellett Muhinál: Kálmán kalandos élete

Ezt miért nem tanítják? Orosz államalakulat hős magyar királya küzdött Béla mellett Muhinál: Kálmán kalandos élete

Tovább olvasok
Óriási adóemelések várhatók: Többet fizetünk jövőre a benzinért és a cigiért, mindezt egy hideg május miatt

Óriási adóemelések várhatók: Többet fizetünk jövőre a benzinért és a cigiért, mindezt egy hideg május miatt

Tovább olvasok
Miért tart tovább a toner, mint gondolnád?

Miért tart tovább a toner, mint gondolnád?

Tovább olvasok
Súlyos sebesüléssel tért haza Hunyadi Mátyás: így zajlott a tragikus moldvabányai ütközet

Súlyos sebesüléssel tért haza Hunyadi Mátyás: így zajlott a tragikus moldvabányai ütközet

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4