Minden iPhone veszélyben lehet, vészhelyzeti frissítést adott ki az Apple

Sürgős figyelmeztetést adott ki az amerikai telefongyártó cég, ugyanis két olyan hibát is felfedeztek az iPhone-ok és az iPad-ek szoftverében, ami megkönnyítheti az eszközökbe való behatolást, tette közzés a Sun.

Az Apple szerint ezek a hiányosságok lehetővé teszi a káros alkalmazások számára, hogy bármilyen kódot elhelyezzenek a készülékben.

Ez azt jelenti, hogy a hackerek az iPhone-ok mélyebb részeihez is hozzáférhetnek.

Ami még rosszabb, az Apple azt állítja, hogy a jelentések szerint a problémát szélhámosok “aktívan kihasználhatták”.

Ezek “nulladik napi” hibák – ez azt jelenti, hogy valószínűleg már éltek a lehetőséggel, mielőtt a javítás elérhető lett volna.

Szerencsére immár az iPhone frissítésével is befoltozható a lyuk.

A cég szerint az iPhone rendszeres frissítése az egyik legjobb védekezés a hackerek ellen, az Apple így igyekszik folyamatosa szállítani a létfontosságú biztonsági update-eket.

Felhívják a figyelmet, hogy továbbra is erős jelszavakra és felelősségteljes online jelenlétre van szükség, de frissítések is kulcsfontosságúak.

Az Apple szerint a legegyszerűbb, ha bekapcsoljuk az automatikus frissítéseket az iPhone-on, hogy mindig a legújabb szoftverekkel rendelkezzen a készülék.

Amennyiben ez nincs beállítva, manuálisan is le tudjuk tölteni.

Az új frissítés neve iOS 15.4.1, és a következő eszközökhöz érhető el:

  • iPhone 6S vagy újabb
  • iPad Pro (minden modell)
  • iPad Air 2 vagy újabb
  • iPad 5. generációs vagy újabb
  • iPad mini 4 vagy újabb
  • iPod touch (7. generáció)

Minden jelentős iPhone-frissítés előtt mindenképpen készítsen biztonsági másolatot telefonjáról.

Ennek az az oka, hogy a frissítés során a fennáll a veszélye az adatvesztésnek és érdemes elkerülni a pótolhatatlan tartalmak – például fényképek vagy videók – eltűnését.

Ehhez egyszerűen lépjen be az iCloud beállításaiba iPhone-ján és kapcsolja be az „iCloud Backup” funkciót.

Az iPhone frissítésének legegyszerűbb módja:

  • Dugja be iPhone-ját a konnektorba és csatlakozzon az internetre
  • Koppintson a Beállítások > Általános > Szoftverfrissítés elemre
  • Koppintson a „Letöltés és telepítés” elemre
  • Érintse meg a „Letöltés és telepítés” elemet az azonnali frissítéshez

A művelet végén lehet, hogy meg kell adnia a jelszavát.

NFT
Read alsoBeszéljünk az NFT-ről

Source: