Az El Punt Avui spanyol hírportál szerint április 19-én, délután 4 óra körül találták meg Szergej Protosenja, felesége és lánya holttestét a spanyolországi Katalónia régióban, Lloret de Mar tengerparti üdülőhelyén lévő otthonukban.
A nyomozók most azt próbálják kideríteni, hogy családon belüli gyilkosság (esetleg öngyilkosság) történt, vagy bűncselekmény áll a háttérben. Holttestüket mindössze egy nappal azután fedezték fel, hogy egy másik orosz, a gázkereskedelemben érdekelt férfit találtak holtan, hasonló körülmények között családja mellett Moszkvában.
A hatóságokat a házaspár Franciaországban élő legidősebb fia riasztotta, amikor nem tudta elérni őket.
A lap arról számolt be, hogy az anyát és a lányát valamilyen éles eszközzel gyilkolták meg, Protosenjára pedig kötéllel a nyakában találtak rá.
Protosenját 55, feleségét, Natalját 53 éves korában érte a halál, lányuk, Maria pedig éppen mostanában lett 18 éves.
A tragédiához kísértetiesen hasonló eset történt mindössze egy nappal azelőtt Moszkvában. Egy másik vállalatvezető, aki szintén egy gázipari cég alkalmazásában állt, állítólag öngyilkosságot követett el, ám előtte megölte feleségét és kislányát. A Kreml volt tisztviselőjét és a Gazprombank 51 éves alelnökét Vlagyiszlav Avajevet 26 éves lánya találta holtan moszkvai luxuslakásában hétfőn – közölte az orosz rendőrség.
47 éves feleségével, Jelenával golyók végeztek, csakúgy, mint fiatalabb lányával, Mariával, aki mindössze 13 éves volt.
Az El Punt Avui szerint Protosenja becsült vagyona mintegy 440 millió dollár. Mérnöknek és közgazdásznak tanult, később a Tarkosaleneftegaz olajtársaság pénzügyi igazgatója és a Novatek olajóriás főkönyvelője lett. A Novatek-Tarkosaleneftegaz 1994-ben alakult, olaj- és gázmezők üzemeltetésével foglalkozik.
A katalán Mossos d’Esquadra rendőrség nyomozói vizsgálják a helyszínt, átnézik az ingatlan körüli biztonsági kamerák által rögzített felvételeket és további nyomok után kutatnak.
Állítólag a házban találtak egy véres fejszét és kést, ezeket elküldték igazságügyi szakértői vizsgálatra.
Source: