• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • Sok magyar veszítheti el a munkáját, mert nincs elég vendégmunkás

  • Budapesti lépcsőházban találtak rá a brit férfi holttestére: képek

Szerkesztő Szerkesztő · 2022.07.10.
· Külföld

Egymásnak esett az amerikai és a kínai külügyminiszter

Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken és Vang Ji kínai külügyminiszter több mint öt órán át tárgyalt az ukrajnai orosz agresszióról, tudósított a CNN.

Mindkét fél „őszintének” nevezte az október óta első személyes megbeszélésüket, melyen az amerikai diplomata újfent aggodalmát fejezte ki Peking Moszkvához ápolt viszonya miatt. A találkozóra egy nappal azután került sor, hogy mindketten részt vettek a G20-ak külügyminisztereinek találkozóján az indonéz Bali szigetén.

“Újra megosztottam az államtanácsossal, hogy aggódunk amiatt, hogy a Kínai Népköztársaság Oroszországhoz igazodik ” – mondta Blinken a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

Azt mondta, szerinte Kína nem viselkedik semlegesen, mivel Oroszországot támogatja az ENSZ-ben, és “felerősíti az orosz propagandát”.

A találkozó után egy amerikai tisztviselő azt mondta, “egyik fél sem fogta vissza magát”.

“Nagyon nyíltak voltunk a nézeteltéréseinket illetően. De a találkozó konstruktív volt, mert a hangnem végig őszinte és nagyon profi maradt” – mondta a tisztviselő.

Blinken elmondta, hogy Hszi Csin-ping kínai vezető a június 13-án, Vlagyimir Putyin elnökkel tartott beszélgetése folyamán világossá tette, hogy kitart azon döntése mellett, hogy partnerséget alakít ki Oroszországgal.

Nem sokkal azelőtt, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát, Peking és Moszkva bejelentette a “korlátozás nélküli” együttműködést, bár amerikai tisztviselők azt mondják, hogy nem látták, hogy Kína kibújt volna az Egyesült Államok által Oroszország elleni szigorú szankciók alól, vagy katonai felszerelést biztosított volna számára.

Az egyesült Államok döntéshozói figyelmeztettek egy ilyen lépés esetleges következményeire, illetve ha Kína anyagi támogatást ajánl fel a Moszkva által “különleges katonai műveleteknek” nevezett háborúhoz.

Arra a kérdésre, hogy miért nem volt hajlandó megbeszélést folytatni Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a G20-kon, Blinken azt mondta:

“A probléma a következő: semmi jelét nem látjuk annak, hogy Oroszország jelen pillanatban készen állna értelmes diplomáciára.”

Vang a szombati megbeszélések során mélyreható véleményt nyilvánított ki Ukrajna kérdéséről – áll a kínai minisztérium által kiadott közleményben, de nem fejtette ki, hogy pontosan mik is voltak ezek a meglátások.

“Sokan azt hiszik, hogy az Egyesült Államokban egyre súlyosabb a “sinofóbia” – idézték a külügyminisztert.

Vang azt mondta, hogy Washingtonnak a lehető leghamarabb el kell törölnie a Kínával szemben kivetett vámokat, és fel kell hagynia a kínai vállalatokkal sújtó egyoldalú szankciókkal.

Amerikai szakértők a tárgyalások előtt azt mondták, hogy a találkozó célja az volt, hogy stabilizálják a mostanában nehézkes amerikai-kínai viszonyt, és megelőzzék, hogy az akaratlanul konfliktusba torkolljon.

Június végén Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, hogy Joe Biden amerikai elnök és Hszi kínai elnök várhatóan a következő hetekben újra beszélni fog egymással.

Daniel Russel, aki az Egyesült Államok Kelet-Ázsiáért felelős vezető diplomatája volt Barack Obama elnöksége alatt és aki szoros kapcsolatban áll a Biden-kormányzat tisztviselőivel is, azt mondta, a tárgyalások előtt a találkozó fő célja az lesz, hogy megvizsgálja Biden és Hszi közötti személyes találkozás lehetőséget.

Az Egyesült Államok Kínát tartja fő stratégiai riválisának. Rivalizálásuk ellenére a világ két legnagyobb gazdasága továbbra is jelentős kereskedelmi partner, sőt, állítólag az amerikai elnök fontolgatja, hogy a novemberi félidős választások előtt kezdeményezi a vámok eltörlését számos kínai árura, hogy megfékezze a megugrott amerikai inflációt.

Zhao Lijian
Érdemes elolvasniKína szerint az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére
Írd meg a véleményed, kattints ide és kommentelj!
Egyesült Államok Kína

Comments are closed.

Érdemes elolvasni

rkk_336x280px
stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
<b>Klónozhatják a neandervölgyi embert a 40.000 ezer éves DNS-ből</b>

Klónozhatják a neandervölgyi embert a 40.000 ezer éves DNS-ből

Tovább olvasok
Újabb Pride-ot tiltottak be Magyarországon

Újabb Pride-ot tiltottak be Magyarországon

Tovább olvasok
Budapest Central European Fashion Week 2025: rekordnézőszám és világsztárok a magyar fővárosban

Budapest Central European Fashion Week 2025: rekordnézőszám és világsztárok a magyar fővárosban

Tovább olvasok
Újabb amerikai útvonalon repülhetünk közvetlenül Budapestről

Újabb amerikai útvonalon repülhetünk közvetlenül Budapestről

Tovább olvasok
Amerikai bombasiker kapujában a Hunyadi-sorozat

Amerikai bombasiker kapujában a Hunyadi-sorozat

Tovább olvasok
Kínai katonákat láthatsz hamarosan a Szépművészeti Múzeumban

Kínai katonákat láthatsz hamarosan a Szépművészeti Múzeumban

Tovább olvasok
Sok magyar veszítheti el a munkáját, mert nincs elég vendégmunkás

Sok magyar veszítheti el a munkáját, mert nincs elég vendégmunkás

Tovább olvasok
Budapesti lépcsőházban találtak rá a brit férfi holttestére: képek

Budapesti lépcsőházban találtak rá a brit férfi holttestére: képek

Tovább olvasok
Brutális szigorítás jön: sokkal több autóst büntethet a rendőrség ezután

Brutális szigorítás jön: sokkal több autóst büntethet a rendőrség ezután

Tovább olvasok
Harvardi genetikai kutatás tárta fel a magyar és a finn nyelvek ősi gyökereit

Harvardi genetikai kutatás tárta fel a magyar és a finn nyelvek ősi gyökereit

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4