Elrajtolt a II. Tisza-tavi PET Kupa

Tizenegy csapat részvételével startolt el vasárnap a folyótisztító és hulladékgyűjtő II. Tisza-tavi PET Kupa Tiszafüredről.

A csapatok a pillepalackokból maguk által készített hajóikkal Kisköréig eveznek a Tiszán, közben gyűjtve a folyón felgyülemlett hulladékot

Molnár Attila Dávid, a Tiszai PET Kupa társalapítója, a Természetfilm.hu elnöke elmondta: határon átnyúlva, több országgal együttműködve igyekeznek kezelni a nemzetközi folyószennyezések problémáját.

Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója, a II. Tisza-tavi PET Kupa főszervezője azt mondta, hogy

tavaly ősszel hét tonna hulladékot gyűjtöttek össze a tó árterében, de a januári és májusi áradások ismét nagy mennyiségű szemetet hoztak Ukrajna és Románia felől.

A csapatok munkáját a gyorsreagálású hulladékgyűjtő hajó, a PETII támogatja, és a versenyen ott lesz a korábban közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hajó, az M.V. PETényi is.

A központi szerepet ellátó anyahajó öt éve van vizen, egyes napokon 1,5-2 tonna hulladékot is elszállít. Teljes körű felújítása tavasszal vált időszerűvé.

A PET Kupa eddigi eredményei: 115 hulladékhajó, 165 tonna hulladék, 403 szennyezett helyszín monitorozása, 67 terület megtisztítása.

A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Kiskörei Strandon, június 15-én lesz.

szemét hulladék természet
Read alsoÍgy harcolunk a környezetünk megóvásáért – közvélménykutatás

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette:

július elsejétől az egyszer használatos műanyagok használatát szigorítják.

Továbbá át fognak adni idén is három, pillepalackból épült kikötőt a Tiszán. Lezárult emellett a “mosolygós zsák akció”, amely során a PET Kupa résztvevői a Tisza-tó árteréből gyűjtöttek zsákokban hulladékot, ezt a programot is szeretnék folytatni.

Egy új kezdeményezésként a hulladékradar applikáció letöltése után be lehet jelenteni az illegális hulladéklerakatokat, a bejelentést pedig továbbítják az illetékes hivataloknak, önkormányzatoknak.

A II. Tiszai PET Kupa tizenegy rajthoz álló csapattal, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósul meg.