Magyar király magyar fogságban

Egy középkori magyar király tekintélyére és erejére jó példa az az eset, amikor a fegyvertelen Imre király egy pálcával a kezében ment át öccse, a későbbi II. András varasdi táborába és foglyul ejtette őt. András hívei közül senki sem mert kezet emelni a királyra. Tekintélytisztelet oda, szinte korlátlan hatalom ide, a magyar történelemben többször előfordult, hogy a magyar király egy lázadó alattvalójának a fogságába esett. 

Egy magyar király, több honi fogság

IV. (Kun) László (1272-1290) alighanem joggal pályázik a legtöbbször fogságban tartott magyar király címére. Már gyermekkorában is elfogták édesanyjával, Erzsébettel együtt, amikor nagyapjának, IV. Bélának a hívei elfoglalták Sárospatakot, hogy váratlan támadásukkal legyőzzék László apját, István ifjabb királyt. Fogságuk ellenére István legyőzte az apját, Lászlóék pedig kiszabadultak.

A leghíresebb fogsága azonban talán mégis az, amikor Lászlót trónörökösként elrabolták apja táborából. Az 1272 június végén vagy július elején történt esemény elkövetője Gutkeled Joachim horvát-szlavón bán volt. Hogy mi motiválhatta őt erre a lépésre, megfelelő források híján nem tudni. A szépirodalomban és egyes felületesen dolgozó történeti összefoglalókban Erzsébet királyné és Joachim viszonyával magyarázzák a dolgot. Erre azonban nem áll rendelkezésünkre semmilyen középkori forrás. Más magyarázatok szerint V. István egészsége erőteljesen leromlott és ezért akarta a bán “megszerezni” a trónörököst. Árulkodó tény, hogy a Kapronca várába zárt trónörököst a király nem személyesen indult kiszabadítani. Az ostrom sikertelenül zárult és V. István hamarosan elhunyt.

IV. Béla magyar király megkoronázza V. Istvánt a Képes Krónikában (Wikipédia)

IV. László váratlanul fogságban lett király. Érdekes módon az okleveleiben eltérő magyarázatokat adott a fogságra. Először azt írta, hogy néhány báró neheztelése miatt kellett raboskodnia. Nem sokkal később már úgy számolt be, hogy ellenségei elől húzódott Kaproncára. Az utolsó magyarázata szerint pedig apja, V. István elől zárkózott be a várba. Gutkeled Joachim mindenesetre az ifjú királyt a magáénak tudva fontos szerepet játszott az elkövetkezendő évek kormányzatában.

A következő fogságára sem kellett sokat várni: 1274-ben Kőszegi Henrik fogta el a királyt és édesanyját, hogy kiszorítsa a Csákokat a hatalomból. A királyt Csák Péter kiszabadította, mire az öccsét, András herceget rabolták el és emelték királlyá. A konfliktust végül egy ütközet zárta le a felek között. A Csákok győzelmet arattak, Kőszegi Henrik elesett a csatában.

IV. (Kun) László magyar király a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

Kun László fogságainak a története azonban nem ért itt véget. 1279-ben Magyarországra érkezett Fülöp, fermói püspök, pápai legátus, akit a Szentszék teljhatalommal ruházott fel. Fülöp a királyt arra kötelezte, hogy térítse és telepítse le a kunokat, valamint forduljon el a szeretőitől. László nem volt hajlandó ezt megtenni, mire a legátus kiátkozta a királyt. Miután László egyik egyházi hívét Fülöp megalázó temettetésben részesítette, a király elfogatta a legátust. A nagybirtokosok egy része azonban nem akarta, hogy az egész ország egyházi átok alá kerüljön, és Aba Finta nádor vezetésével elfogták a királyt, akit az erdélyi vajdához küldtek fogságba. Az összetűzés végül azzal ért véget, hogy a két fél kölcsönösen kiszabadult, László ígéretet tett a kunokkal szembeni intézkedések végrehajtására, a legátus pedig duzzogva elhagyta Magyarországot.

A fogságba vetett “utolsó aranyágacska”

III. András (1290-1301) magyar király egy olyan országot örökölt meg IV. Lászlótól, amelyben a nagybirtokosok már a királyéhoz mérhető erővel rendelkeztek. Az új uralkodó legfontosabb diplomáciai feladata a saját országlásának elismertetése volt. Ehhez nagy erőfeszítéseket kellett tennie, mivel nemcsak a pápaság által támogatott nápolyi Anjouk, hanem a Habsburgok is pályáztak a magyar trónra. Habsburg Rudolf német császár megüresedettne tekintette a trónt és oda is ajándékozta fiának, Albertnek.

András így hadat viselt a Habsburgok ellen és maga mellé tudta állítani a nyugat-magyarországi nagybirtokos Kőszegi családot. A magyar király győzelmet aratott a háborúban, leginkább annak köszönhetően, hogy időközben Habsburg Rudolf meghalt, Albertnek pedig fontosabb dolga is akadt, mint háborúzni. A béke értelmében a Habsburgok kiürítették az elfoglalt nyugati várakat, amelyek jelentős részben a Kőszegiek tulajdonában voltak. András ugyan megígérte az osztrákoknak, hogy lerombolják a fenyegetést jelentő várakat, de a Kőszegiek ezt nem tették meg. Sőt, nem is adták vissza azokat a birtokokat, amelyek viszont nem az övék voltak, bár a magyar király kötelezte rá őket.

III. András Magyarországra jön a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

A Kőszegiek ekkor az Anjouk mellé álltak, akik nekik adományozták Sopron és Vas megyéket 1292 januárjában. András értesült a lázadásról és Csák Máté vezetésével hadat küldött ellene, aki el is foglalta tőlük Pozsonyt és Detrekő várát. Júliusban már megszületett a béke a Kőszegiekkel. Augusztusban azonban váratlan esemény történt: Kőszegi János (máskor Kőszegi Iván néven említik) fogságba ejtette a királyt, és legkésőbb novemberig ott is tartotta. Azonban sem a Habsburgoknak, sem az Anjouknak nem szolgáltatta ki a királyt, így politikai értelemben végül bakot lőtt.

András úgy szabadult ki, hogy több híve saját magát vagy a fiát küldte fogságba helyette. Ez komoly fogságnak számított, tudunk arról, hogy egyesek még évekkel később is a Kőszegieknél raboskodtak, míg akadt olyan is, aki fogolyként halt meg. Kőszegi János korábbi tisztségeit soha nem nyerte vissza, sőt az esztergomi érsek ki is átkozta a király elleni állandó lázadásáért, (míg a fivére kibékült Andrással). A kettejük viszonyában végül 1300-ban állt be változás, amikor nem sokkal a magyar király halála előtt békét kötöttek, és örökös nádori címet adományozott Kőszegi Jánosnak.

Halál a fogságban

Az Anjouk letűnésének korszaka egy polgárháborúval terhes időszaknak számított. Ebben egy pillanatra győztesnek tűnt a Kotromanic Erzsébet anyakirályné vezette tábor. Ezt a II. (Kis) Károly király ellen 1386. február 7-én megszervezett merényletnek köszönhették.  1386. július 25-én Anjou Mária királynő az édesanyjával és csekélyebb kísérettel a délvidéki Diakovárnál haladt, amikor az ellentábor vezetői, Horváti János bán vezetésével rajtuk ütött. A kíséret nagy részét lemészárolták, Máriát és Erzsébetet fogságba ejtették.

Mária férje, Luxemburgi Zsigmond eredménytelenül kísérelte meg kiszabadítani a feleségét, hiába gyűjtött sereget. Mária fogvatartóinak viszont nem maradt igazi politikai céljuk, miután Károly felesége nem engedte Magyarországra kiskorú fiát, Nápolyi Lászlót. A lázadók vezétője, Horváti János hiába látogatott el ezért Nápolyba. Erzsébet a fogságból is megragadta az alkalmat, hogy szervezkedjen a szabadulásáért és a különböző nagyúri ligákat egysége tömörítse a fogvatartói ellen. Amikor ez kiderült, Horváti János Mária szeme láttára fojttatta meg az anyakirálynét.

Anjou Mária megkoronázása (Wikipédia)

A gyilkossággal azonban pont azt érte el, amit el akart kerülni. Az ország nagybirtokosai felsorakoztak Zsigmond mögött, aki időközben meg tudta nyerni Velencét az ügyének. A velencei flotta ostrom alá vette Novigradot, amelyet 1387. június 4-én el is foglaltak. Mária így csaknem egy év fogság után szabadulhatott, ám az ország kormányzása Zsigmond kezébe került. Horváti Jánost évekkel később elfogták, Pécsett ló farkához kötözve hurcolták végig és felnégyelték.

A magyar király, akit kialkudtak a fogságából

Luxemburgi Zsigmond uralma azonban sokáig nem számított stabilnak. Felesége halála után is meg kellett küzdenie a különböző bárói ligákkal, akiket saját hívei birtokhoz jutásával akart ellensúlyozni. Talán ezt elégelte meg lázadók egy csoportja, amikor Kanizsai János esztergomi érsek és Bebek Detre nádor vezetésével 1401. április 28-án lefogták a királyt és Visegrádon zárták el. Ez a fogság, a késői elbeszélő forrásokkal szemben, “kényelmes” volt, azaz inkább házi őrizetnek felelt meg.

Az összeesküvők már kezdetektől fogva azzal a problémával küzdöttek, hogy milyen módon kormányozzák az országot tovább és ki legyen az új magyar király. Az érdekellentétek hamar felszínre kerültek. Ekkor lépett fel Garai Miklós, aki alkut ajánlott: Zsigmondot a saját siklósi várában őrizteti tovább, cserébe pedig saját fiát és testvérét ajánlja fel. Gondoskodik arról, hogy Zsigmond mindaddig fogságban marad, amíg nem találnak új uralkodót, ha pedig erre mégsem kerülne sor, akkor Zsigmond visszaveszi az idegeneknek birtokul adott várakat. Az egyezséget augusztus 31-én nyélbe is ütötték.

Az idősödő Zsigmond magyar király Pisanello képén (Wikipédia)

Garai Miklós természetesen a saját szakállára megállapodott Zsigmonddal, szövetkezve egyúttal a Cilleiekkel is. Zsigmond így felbontatta meglévő jegyességét, eljegyezte Cillei Borbálát, Garai Miklós pedig Cillei Annát. Október 28-án Zsigmond végül letette az esküt, amelyben büntetlenséget ígért a lázadóknak. A magyar király ettől kezdve bizton támaszkodhatott a Garaiak és a Cilleiek alkotta bárói liga támogatására. Az összeesküvők számára ez a kompromisszum nem jelentett sikert. Nem véletlenül, hogy Kanizsai János és Bebek Detre is csatlakozott 1403-ban Nápolyi László trónszerzési kísérletéhez.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/09/14/a-felsegsertes-amely-miatt-a-magyar-kiraly-haborut-inditott/” ][/hm_embed]